Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy szavalóverseny nyomán

Harmadik alkalommal került megrendezésre Lengyel Zoltánné tanárnő szervezésében, és támogatásával a város általános iskolásainak részvételével e nemes vetélkedés a Dicsőséges Tavaszi Hadjárat emlékére.

Az idén külföldi költők szemszögéből (Victor Hugó, Heine, Ibsen, stb.) hallhattuk, képzelhettük el az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot, valamint jeles történelmi személyiségeinket, művészeinket.
Soha nem találkozhattunk így -egy csokorban- azokkal a versekkel, amelyek a magyar szabadságharcra reagáltak. Az ötlet a tanulóinknak igen csak magasra tette a lécet, de a felkészítő tanárok segítségével kiváló munkát végeztek. A három iskola 30 diákja biztos szövegtudással, szép beszéddel, jól értelmezett előadással örvendeztette meg a közönséget.
A zsűri is nagyon elégedett volt a gyerekek teljesítményével. Elnöke az idén is Lengyel Boldizsár volt, aki jelenleg a Szolnok Tv kulturális műsorainak szerkesztője, riportere. E felelősségteljes munkában segítségére volt Veress Edit könyvtáros és Nagy Tibor a Party Rádió ügyvezető igazgatója is.

A verseny érzelmi ráhangolódását szolgálta, hogy felidézésre kerültek a tavalyi ceglédi, isaszegi kirándulás és hagyományőrző csata hangulatos fotói. Ezt a hatást csak tovább fokozta a népszerű 48-as katonadalok éneklése, és egy új dal tanulására is sor került. A verseny végeredménye:

5-6 osztály győztesei:

1. Szűcs Lukács Alex (Református Iskola)
2. Tóth Márkó (Dózsa Iskola)
3. Szabó Zita (Dózsa Iskola)

7-8 osztály győztesei:

1.Gál Dorina (Kossuth Iskola)
2.Rekenyi Viktor (Kossuth Iskola)
3. Szívós Dóra (Kossuth Iskola)

A két korcsoport három-három helyezettje értékes könyvjutalomban részesült, de ráadásként minden résztvevő és felkészítő tanár közös jutalma: egy váci kirándulás lett.

Vácott elsőként egy kerékpár kiállításra csöppentünk, ahol hallatlanul érdekes látványban részesültünk, és sok új információ birtokosaivá váltunk a tárlatvezető, múzeumpedagógus segítségével.
Később a belváros páratlanul szép barokk épületeiben gyönyörködhettünk, majd újabb múzeumi sétára indultunk. Itt is múzeumpedagógusok fogadtak bennünket. Az egyik foglalkozás előkészítette a váci csata eseményeit, bemutatta érdekességeit. A másik foglalkozás egy különleges 18. századi kriptával, annak bizarr, érdekes látványával, a temetkezési szokásokkal ismertetett meg bennünket. Késő délután csatlakoztunk a hagyományőrzők menetéhez, akik a csata helyszínére vonultak fényes külsőségek közepette.
Lovas huszárok, gyalogos katonák, paraszti gúnyába öltözött önkéntesek egyaránt voltak a felvonulók között. A csata a tavalyihoz hasonlóan látványos, élethű, zajos, puskaporszagú, és olykor félelmetes volt.

A többfogásos pazar ebéd egy elegáns étteremben volt, mindenki nagy-nagy megelégedésére.

A hangulat kiváló volt, a móka, kacagás sem hiányzott a napból. De ha komolynak kellett lenni, azzal sem volt baj. Így történt, hogy egy nagyszerű koszorúzási ünnepséget is rögtönöztünk a váci csata emlékművénél. Volt ott szónoklat, vers, ének az ott lévők nagy megelégedésére és elismerésére. Remek verseny, tartalmas kirándulás volt!

Köszönjük Lengyel Zoltán és Lengyel Zoltánné támogatását!

Somodiné Jánosi Klára

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 54, összesen: 697103

  • 2025. december 22., hétfő

    Cikkünkben annak járunk utána, miért és hogyan gyűlnek össze reformátusok is szenteste éjszakáján, például Budakeszin, hogy Jézus születését ünnepeljé...
  • 2025. december 21., vasárnap

    1944 utolsó napjaiban Csabdin sűrűsödött össze a történelem: az ünnepre való készülődés egy csapásra az életben maradásért folytatott harccá vált a fe...
  • 2025. december 21., vasárnap

    A várakozás négy hete ajándék arra, hogy testestől, lelkestől ünneplőbe öltözhessek. Annak bizonyosságába, hogy szeretnek, ha nem érdemlem is, és én i...
  • 2025. december 19., péntek

    Moldvai csángó népdal Dr. Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész és a KRE BTK hallgatóinak előadásában.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Szabóné László Lilla családi receptje
  • 2025. december 18., csütörtök

    Megjelent a Parókia portál válogatás magazinja, a Karakter decemberi lapszáma!
  • 2025. december 18., csütörtök

    Egy nem szokványos könyvajánló – megjelent a sorozat záró kötete.
  • 2025. december 18., csütörtök

    A mai nagyvárosi kontextusban egészen mást jelent a tanítványozás és a hivatás viszonya, mint másol vagy más korban. Vígh Eszterrel beszélgettünk.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Galyatető - Mátraháza - Tahi - Balatonboglár
  • 2025. december 18., csütörtök

    Vízparti pihenés a Balaton déli partján