Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Évbúcsúztató

Egy éves a Kunhegyesi Református Nőszövetség!


Január első szerdáján találkozott először nőszövetségünk, hogy elkészítse,elfogadja a 2013-as év programját, s fehér asztalnál köszöntse az új esztendőt!
A közösen összeállított program az idén is gazdagnak és tartalmasnak igérkezik!
Egyházközségünk sok esemény kapcsán számít a nőszövetség tagságának szolgálatára. Nagy évfordulók megünneplése várható a gyülekezetben.
10 éveműködik két intézményünk:a Sarepta Idősek Otthona, valamint a Református Általános Iskola. Nagy Kálmán lelkészünk 2013-ban ünnepelheti kunhegyesi szolgálatának 20. évfordulóját. Várhatóan szeptemberben bővül az egyházifenntartású intézményeink sora : apróságaink birtokba vehetik a református óvodát.
Éves programunknak persze vannak állandó rendezvénye is: pl. sütivásárok,adventi rajzpályázat. Az idei kirándulások egyikét a Poroszlói Ökoparkba tervezzük. A másikat Vácrátótra, és a környékén egy református intézmény meglátogatása is szóba került . Nőszövetségünk elnök-asszonya felajánlotta vendégszeretetét Tiszaroffon, ottani nyaralójában a tavasz folyamán.
Szövetségünk pénzügyi beszámolóját követően a hivatalos programpontok végeztével már csak az új év vidám köszöntésére vártunk. Előkerülteka hidegtálak, a finom sütemények, saláták (köszönet fáradhatatlan szakácsunknak, Bolyhos Böbének), s az esztendő fordulójának pillanatát egy pohát pezsgővel tettük még ünnepélyesebbé, hangulatosabbá.

Néhány kép a jól sikerült óév búcsúztatóról!

Fotók: Somodiné J Klára

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 105, összesen: 713420

  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.
  • 2026. március 04., szerda

    Fekete Márton marosvásárhelyi lelkészként kérte az Urat, hogy tegye a helyére hivatásában. Az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük eddigi útjáról.