Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Évforduló

Öt éves a Kunhegyesi Református Nőszövetség

2011. november 11-én alakult meg a nőszövetségünk, 25 alapító taggal. Hamarosan megtörténtek a választások, a titkár Váradiné Vajas Katalin lett, az elnöki posztra engem választottak. 
Minden hónap első szerdáján tartunk összejövetelt a gyülekezeti teremben. Ezeken a „rendes" tagok mellett részt vesznek Nagy Kálmán és Váradi László Tiszteletes urak és a férfi „pártoló" tagok is. A találkozók áhítattal kezdődnek, majd előre meghatározott témával folytatódnak. Egyházi ünnepeink előtt kézműves foglalkozást és vásárt tartunk. 
Gyakran hívtunk vendégeket összejöveteleinkre. Járt nálunk Balczó András, háromszoros olimpiai bajnok öttusázó, Dr. Hidán Csaba történész, Kovács József természetgyógyász, Rátkai János, ötszörös világbajnok, olimpiai ezüstérmes kajakos, Pál Sándor, a Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke, Nagy Zsoltné lelkész, hallgattunk előadást Nők a Bibliában címmel, vagy tanácsokat szépségápolással, egészségmegőrzéssel kapcsolatban, Lovász Gyula mentőtiszt többször tartott újraélesztési bemutatót és gyakorlatot részünkre.
A találkozók közötti időben segítünk, ahol tudunk. Rendszeresen hirdetünk ruhagyűjtést, az összegyűlt adományokat eljuttatjuk a rászorulóknak, a kimaradt ruhákat a Családsegítő Szolgálatnak ajánljuk fel. Minden évben részt veszünk az országos Szeretethíd programban.
Bekapcsolódunk a református egyház kék vödör akciójába, a tartós élelmiszerekkel megtöltött vödröket a nehéz sorsú családok kapják. A karácsonyváró városi műsorok alkalmával a főtéren zsíroskenyeret és forró teát osztunk a jelenlévőknek. 
A konfirmáló gyerekeket egy-egy hímzett zsebkendővel ajándékozzuk meg. A mi vállalt feladatunk a templomkert virágainak ültetése, gondozása. 
Az egyházközség rendezvényeire süteményeket készítünk. 2016-ban pl. ilyen felajánlásunk volt, amikor az egyházközség második lelkészi állására iktatták be Váradi Lászlót, az ünnepségen résztvevők szeretetvendégségére sütöttünk finomságokat.
Ha kell, terítünk, felszolgálunk, mosogatunk az ünnepi rendezvényeken. Mint ahogy tettük ezt ez év szeptember 23-25-én, a Siloám Gyógyászati Központ átadási ünnepségére érkező vendégek ellátásakor. 
Advent elején meghirdetjük Karácsonyi kézműves pályázatunkat a város általános iskolásai részére, amelynek az eredményhirdetése, jutalmazása a gyermekek karácsonyán történik. Szerveztünk zsoltáréneklő- és szavalóversenyt felnőttek részére.
Rendszeresen részt veszünk berekfürdői vagy debreceni nőszövetségi konferenciákon, egyházmegyei találkozókon. Testvér nőszövetségi kapcsolatban vagyunk Makkoshotyka és a kárpátaljai Makkosjánosi nőszövetségeivel, kölcsönösen többször voltunk már egymás vendégei. De kirándultunk Fegyvernekre, Sárospatakra, Gödöllőre, Máriabesnyőre, Bodrogkisfaludra, Ópusztaszerre, Szegedre, Nagymarosra, évente Tiszaroffra. Ebben az évben pedig a határon túlra, Nagykárolyba - Károli Gáspár bibliafordító szülővárosába - vezetett utunk.

Szeretünk egymás társaságában lenni, összetartó, vidám csapatot alkotunk. Minden évben hagyományőrző disznótort tartunk, egyik évben havonta főzőiskolát szerveztünk, tagjaink részére alapfokú informatikai tanfolyamot indítottunk, az idei nyári szünet utáni első találkozónkon szalonnát sütöttünk a Siloám központ udvarán, sőt, december 31-én az óévet is együtt szoktuk búcsúztatni. 
Lehetetlen vállalkozás beszámolni az öt év történéseiről, de talán ízelítőt tudtam adni a nőszövetségben folyó tevékenységről. 
„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét... A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (Pál levele a galatákhoz. 6.2,9,10)

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 220, összesen: 743349

  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026