Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Meghívó - lelkészi vizsgára

Kedves Testvérem.

Szeretettel meghívom önt és kedves családját a 2010 április 18-án délelőtt 9 órakor kezdődő istentiszteletre, mely egyben a vizsga istentiszteletem lesz. Ez alkalomból közénk érkezik Dr Kádár Ferenc a Sárospataki Református teológiai Akadémia  rektora. Szeretettel meghívom önt és várom testvéreimet hogy együtt adjunk hálát az eddig megtett útért.

Tesvéri köszöntéssel, Váradi László segédlelkész

 

Gyorsfénykép

Váradi László 2002-ben kezdte tanulmányait a sárospataki teológián. Itt nemcsak az Urat ismerte meg jobban hanem itt ismerkedett meg élete párjával. Feleségével, Vajas Katalinnal 2007-ben fogadtak örök hűséget Isten színe előtt. Ez az év hozott még nagy eseményeket életükben. Augusztus elején kerültek gyülekezetünkbe, Kunhegyesre. Hamar megtalálták helyüket és barátokra is szert tettek. Azóta is szorgalmasan végzik a rájuk bízott feladatokat és ápolják kapcsolataikat. Mindezt természetesen Isten dicsőségére! A vasárnapi vizsga Istentisztelet a papi vizsga részét képezte. Azt hiszem a gyülekezettől László, persze jelképesen, a Jeles minősítést kapta!

Isten áldja életüket, szolgálatukat.

(100420-Szöveg, kép: KavisánszkiJ)

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 91, összesen: 701011

  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...
  • 2026. január 07., szerda

    Az új év első hetében megérkező extrém hideg időjárás miatt a Magyar Református Szeretetszolgálat elindította Felebarát programját, amely a hajléktala...
  • 2026. január 06., kedd

    Az imádság éve 2026. Egyházi tisztújítás előtt állva, országgyűlési választások előtt különösen is szükségünk van rá, hogy az Úrhoz forduljunk tanácsé...
  • 2026. január 05., hétfő

    Minden történetnek van legalább három olvasata. Olykor több is.
  • 2026. január 04., vasárnap

    Mit jelent a „keresztény fitnesz” és miben különbözik vajon a hit nélküli testmozgástól? Bartal Zsuzsi diakónus és aerobikedző, edző és di...
  • 2026. január 04., vasárnap

    Felajánlás
  • 2025. december 31., szerda

    Az esztendő első napján valamit lezárunk, s valamit elkezdünk. Hálaadó szándékkal érkeztünk meg, közben pedig nagyon foglalkoztat bennünket, hogy mi a...
  • 2025. december 30., kedd

    Idei évemben a napi egy óra gyaloglás nem pusztán a mozgásról szólt, hanem leginkább az Istenbe vetett bizalomról.