Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkészszentelés

Felszentelték Váradi László lelkészt

Folytatódott pénteken a Tiszántúli Református Egyházkerület éves közgyűlése Debrecenben. A második napon a debreceni teológia 27 végzős hallgatóját - köztük Váradi Lászlót, gyülekezetünk eddigi segédlelkészét - szentelték lelkésszé.

Bölcskei Gusztáv püspök a lelkészszentelő ünnepi istentiszteleten hangsúlyozta:  a lelkipásztoroktól erősítő szavakat várnak ma az emberek, mert a mai világban kevés az ilyen szó. És erősítő szavakat csak az tud mondani, akinek van Krisztustól kapott lelki ereje. Ezzel nem csak hitet ad, hanem egyúttal a gonosz ellen is felveszi a harcot.
A lelkészszentelő ünnepség után a kerületi közgyűlést bezárták.

Nt. Nagy Kálmán lelkészünk Kunhegyesen, a szeptember 26-i istentiszteleten meleg szavakkal köszöntötte Váradi Lászlót, mint teljesjogú lelkészt, és ekként fordult Urunkhoz: "Kérjük az örökkévaló Istent, áldja meg Váradi László testvérünk életeét, adjon sok örömet a szolgálatban, adjon sok örömet a családi életben, és adjon jó előmenetelt hitünk és akaratunk szerint Urunk akaratában napról napra megújulva és megerősödve"
A gyülekezet és a Sarepta otthon ajándékokat nyújtott át az újonnan felszentelt lelkésznek, aki megköszönte azt az érezhető szeretetet, ami feléje és családja felé irányul, és hogy tevékenységét ilyen nagy figyelemmel kísérik.

(100926-szala_forrás: TRE, foto: Barcza János)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 22, összesen: 709691

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...