Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mire készül a Csermely? (2)

A Kunhegyesi Egyházközség kórusa, a Csermely aktuális tervei két irányba futnak. Mint már írtunk róla, az egyik irány egy hagyományos vonal volt: a Húsvéti műsorral növelni az ünnepi istentisztelet fényét, különös tekintettel az úrvacsorás vasárnapra. Már akkor jeleztük, hogy a másik irány eltér a megszokottól.

A Csermely szándékozik feleleveníteni a Borgia zenekarral és a Pátria néptáncosaival történő együttműködését, melynek során népdalokat szólaltatnak meg könnyű zenei köntösben. Esély van arra, hogy a Kunhegyesen megrendezett Pünkösdi Néptáncgála egyik napjának műsorát ez adja. Ha összeáll a produkció, akkor szeretnénk több helyre eljuttatni. A III. Jászkun Szala már bejelentette igényét június 4-re, s mi a meghívást örömmel fogadtuk el.

Egy magát Emesének nevező hölgytől pár órája kaptuk a következő információt:
"Június 4-én a Kétpón rendezett  III. Jászkun-Szalán fő műsoridőben fellép a The Borgia együttes, ahol is koncertjük egyik fő pillére a kórushangra épített muzsika. A kórus nem más, mint a Csermely kórus lesz. A produkció kiegészül a Pátria Néptánccsoport közreműködésével.           
Az előadott számok zöme népdalátdolgozás lesz, az együttes profiljának megfelelően rockzenei köntösben.            
A koncert kezdése: 20.30, tervezetten 60 perces.

Köszönjük az új híreket, s minden érdeklődőnek jó szórakozást kívánunk.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 91, összesen: 765633

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...