Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vírus.

Hétvége van. Az egész heti bolondokháza után, sajnos a mai világban nem mindenkinek adatik meg a kikapcsolódás. Nem kell itt különböző, sokunk számára elérhetetlen és költséges kikapcsolódásra gondolni. Ha van rá időm nekem az is elég, ha át tudom gondolni a héten ért jó és rossz dolgokat, illetve egy kicsit foglakozom a hobbimmal. Nagyon sok dolog nehezedik ránk a mindennapokban, ezek egy részét az ember már szinte megszokja. Nem mondom, hogy hiányoznának, ha eltűnnének de az én elvem az: attól hogy állandóan aggodalmaskodunk valamin, az még nem fog megoldódni. Azt hiszem mióta megérintett az Isten, erősebben tudom venni az ember alkotta akadályokat.

Műszaki ember lévén ezen a délelőttön egy kicsit belemélyedtem a számítógép kulissza titkaiba. Biztos sokan jártak már úgy hogy valahonnan összeszedett egy vírust a gép és akadályozta a munkát. Nem tudtak úgy dolgozni vele, ahogy kellene.

Javítgatás közben odamentem a feleségemhez és a jelenleg még pocaklakó kisbabánkhoz. Egyházi énekeket hallgattak és közben találtunk egy hirdetést.  A következő állt benne:

 „Megkérdezték tőlem: Miért árvereztek el benneteket három pici gyerekkel és egy rokkant feleséggel?
Csak ezt tudtam mondani:

Azért mert hitelt vettem fel. Mégpedig azért mert a feleségem epilepsziás, és Convolexet kapott. Csak senki sem mondta, hogy az méhlepénylevallást okoz. Ő rendszeresen szedte, közben terhes lett. A kislány meghalt, mindössze tíz percet élt, mert levált a méhlepény. A feleségem ebbe teljesen belerokkant, mert ő is élet halál között volt. Aztán temetnünk kellett, meg minden. Hat hónapig forgattam otthon a feleségem, közben három lányt neveltem. Ők most 13, 8, és 6 évesek. Én lerokkantam, mű eret kaptam - ütőeret... és ma sem nagyon bírok menni, közben cukorbeteg lettem, és szívasztmás...A jövedelmünk lecsökkent,
97.000 Ft - re. nem tudtam fizetni a gázrezsit, és összejött több mint kétszázezer tartozás... Ismét hitelt kértem a providentől.. és így tovább... „

Mai modern kifejezéssel élve kiakadtam!!  Sírtam!! Talán a kisbabával történt tragédia tette, hiszen mi is most várunk babát és az én feleségem is beteg. Talán más! Miközben pillanatnyilag a legnagyobb gondom az volt ,hogy miként távolítsam el a számítógépről a vírust más a létéért küzd. Tudom, hogy most sokan gondolják azt hogy „nekem is van elég bajom én is a létemért küzdök". Olvassák el még egyszer!!

Bele gondoltak már abba, hogy napjainkban sokaknak az egyik közkedvelt „sportja" a hogyan rúgjunk nagyobbat embertársunkba lett. Ezzel töltik el idejüket a nap 24 órájában. Miközben ezt az energiát akár arra is fordíthatnák, hogy szeretettel forduljanak mások felé. Belerúgni felebarátunkba a legkönnyebb, kezet nyújtani neki miért olyan nehéz? Ugyanaz a mozdulat fizikailag ugyanannyi energiát emészt fel. Talán azért nehéz, mert ahhoz hogy kezünket nyújtsuk valakinek lélek is kell. És a lelkünket megfertőzte valami vírus!

Számítógépünket a legmodernebb vírusírtókkal szereljük fel, talán nem is eggyel.  Nekünk, embereknek, elég lenne csak az Istenhez fordulni és az ő szeretetét továbbadni a másik embernek. Persze mit sem ér az egész, ha nem őszinte és szívből jövő. Hangsúlyozom őszinte!!

Mielőtt valaki azt gondolná - mit papol ez itt- fontos tudni senki sem tökéletes, én sem. De nélkülözhetetlen tulajdonság meglátni a saját hibáinkat, ne mindig a másikba keresni azt.

Valamikor tíz tizenöt évvel ezelőtt a katonaságnál beszélgettem egy sráccal. Akkor azt mondtam határozottan, hogy szerintem jók az emberek és szeretem őket.  Az volt a válasza, örül neki, de hatalmasat fogok csalódni. Remélem, még nem kell csalódnom, de olyan határozottan ma már nem jelenteném ki hogy jók az emberek. 

Sok a gond, sok a baj. Mennyivel könnyebb lenne, ha Isten szeretetével fordulnánk egymáshoz. Azzal, hogy segítünk a másik emberen mi is gazdagabbak leszünk!

Végezetül még egy kis idézet:

„A minap a munkahelyemen félreértés történt köztem és egy kollégám között, és jól összevitatkoztunk. Ettől az esettől kezdve nem állt velem szóba. Az első reakcióm az volt, hogy akkor én sem szólok hozzá, amíg eszembe nem jutott egy bibliai vers: "a higgadt válasz elhárítja az indulatot". Elkezdtem magamban imádkozni, és kértem Istent, hogy adjon megértést iránta. Ezután már képes voltam továbbra is ugyanúgy beszélni a munkatársammal, és felajánlani segítségemet, amikor szüksége van rá. Idővel ő is elkezdett velem a szokásos vidámsággal beszélni, és a kis összetűzésünk elfelejtődött.
Boldog vagyok, hogy hallgattam a Szentlélek vezetésére, és a Szentírás szavait hagytam érvényesülni az életemben. Bármilyenek is legyenek a körülményeink, ha bízunk Istenben, és a Szentírás bölcsességét alkalmazzuk az életünkben, akkor az Úr képes mindent a javunkra fordítani. Isten képessé tud tenni arra, hogy szeretetteljesen viselkedjünk azokkal is, akikkel vitánk támad, példát állítva ezzel másoknak, hogy megértsék a keresztyénség igazi jelentését."

Kedves olvasó, ha ez a néhány sor elgondolkoztatja, tegyen azért, hogy megváltozzon a világ!

De csak őszinte szívvel!

Kavisánszki János

(091128--)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 37, összesen: 767109

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...