2010. március 03., szerda - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nálunk ülésezett a Konvent elnöksége

Lelkipásztorunk is helyeselte a közös teherviselés gondolatát. "Mi, a legkisebb egyház, saját erőnkhöz mérten örömmel járulunk hozzá a közös költségvetési alaphoz." - mondta a "házigazda", Csete Szemesi István a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökeként.

Fontos momentumként értékelte, hogy lelki kérdésekről is tárgyalt az elnökség február 25-én, hiszen a vajdasági lelkipásztorok személyesen szólhattak életükről, gondjaikról. Az egyik helyi lelkész arról számolt be, hogy szórványában hét gyülekezetet látogat, és a 250 km-es távolság miatt néha kénytelen a vasárnapi istentiszteltet szombaton megtartani, mert nem tud mindenhová eljutni. A délvidéki püspök „nehéz lelki és gyakorlati kérdésekben küzdő országrésznek" nevezete a Délvidéket, amely bár a Magyar Királyság déli része volt, elbalkanizálódott az elmúlt két évtized összecsapásaiban, polgárháborújában, amelynek „hordalékát most takarítják". Csete Szemesi István reményét fejezte ki, hogy környeztük nem csak gazdaságilag, politikailag, hanem lelkileg is megtisztul.

Közös teherviselés, az egység megélését megjelenítő újság terve és egy valamennyi Kárpát-medencei református oktatási intézmény részvételével zajló közös tanévnyitó javaslata szerepelt egyebek mellett a Generális Konvent február 24-25-i elnökségi ülésének napirendjén, amelyet most először tartottak vajdasági helyszínen.

A tavaly májusban létrejött egységes egyház idén első alkalommal fogad el közös költségvetést. A közteherviselés elve ebben úgy érvényesül, hogy a működés és a közös programok költségeihez mindenki teherbíró képességéhez mérten hozzájárul, ugyanakkor a támogatások csak a kisebbségi helyzetben élő határon túli részegyházak megsegítésére fordíthatók.

A tanácskozáson döntés született egy közös újságról is, amely a tervek szerint évente egyszer jelenik meg. Az egység létrejöttének május 22-i évfordulójához kapcsolódó magazin a Kárpát-medencei egyházkerületek közös szerkesztésben készül. Az idén májusban induló új lap előkészületeit is segíti az az internetes szerkesztőségi rendszer, amely a tervek szerint a jövőben a Kárpát-medencei református médiumok jobb együttműködését támogatja.

Május 22-én, a Magyar Református Egyház létrejöttének első évfordulóján nem lesz a tavalyi debreceni hálaadó ünnephez hasonló nagyságrendű rendezvény. Egy-egy kiemelt program - például az egész Kárpát-medencére kiterjedő Szeretethíd nevű önkéntes program, az Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozathoz kapcsolódó Pécsi Református Kulturális Napok, vagy a magyarországi és határon túli lelkészek pünkösd előtti és utáni vasárnapra időzített csereszolgálata - ugyanakkor az egység közös megéléséhez járulhatnak hozzá.

A Generális Konvent plenáris ülését május 26-28. között a felvidéki Révkomáromban tartják. A testület hatéves fennállása óta - Budapest, Debrecen, Sárospatak és Pápa után - ez lesz az első határon túli helyszín. Az elnökség arról is döntött, hogy idén első alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei református oktatási intézmények közös tanévnyitó ünnepségét, melynek Miskolc ad otthont 2010. augusztus 28-án 11 órától.

A Kárpát-medencei református püspökökből és főgondnokokból álló testület látogatása végén találkozott vendéglátója, a Magyar Református Egyház legkisebb részegyházának lelkészeivel is. „Fontos, hogy törődjünk egymással" - összegezték a résztvevők a megbeszélés legfontosabb tanulságát, ahol a lelkészi szolgálat örömei mellett szó esett többek között a döntően szórványhelyzetben dolgozó lelkészek túlterheltségéről, és azokról az együttműködési területekről - lelkésztovábbképzés, segédlelkészek küldése, ifjúsági misszió -, ahol a lelkészek az anyaország és a többi részegyház támogatására számítanak.

A Generális Konvent következő elnökségi ülése 2010. április 6-7-én lesz a borsod megyei Mályiban, ahol a májusi plenáris ülést készítik elő.

(www.reformatus.hu - T. Németh László, Czanik András, Fekete Zsuzsa)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 145, összesen: 713460

  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.
  • 2026. március 04., szerda

    Fekete Márton marosvásárhelyi lelkészként kérte az Urat, hogy tegye a helyére hivatásában. Az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük eddigi útjáról.