2010. március 23., kedd - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ünnep Abádszalókon

Március 23-a emlékezetes nap az egyházközségünk életében. A mai napon volt az abádszalóki Sarepta gondozási központ ünnepélyes átvétele. Ahogy már korábbi cikkünkben is olvashatták a hivatalos, papírforma szerinti átadás már korábban megtörtént. A mostani ünnepségen részt vett Bölcskei Gusztáv tiszántúli egyházkerület püspöke valamint Szabó József  a nagykunsági egyházmegye esperese is. Nagy Kálmán lelkipásztorunk és a gyülekezetünk tagjai mellett, az ünnepségen ott voltak a gondozási központ ellátottjai, akik énekekkel és versekkel színesítették a műsort. Bölcskei Gusztáv püspök úr elmondta, hogy büszke arra, hogy a mai helyzetben sorra nyílnak az egyházi fenntartású intézmények. Az ünnepség végén a gondozottakat egy kis süteményezés várta. A meghívott vendégeket pedig állófogadás várta az abádszalóki polgármesteri hivatalban. (Beszámoló és képek Kavisanszki János-100323)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 36, összesen: 766250

  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására