LELKEK SZÁRNYÁN

Minden év májusában meghatározó eseménye nem csak a református egyháznak, hanem falunk közösségének is, fiataljaink konfirmációi fogadalomtétele. Erre a jelentős eseményre régi szokás szerint a pünkösd előtti vasárnapon kerül sor, majd ezt követően pünkösdkor vesznek először úrvacsorát a konfirmált fiatalok.


Régi hagyomány szerint, nálunk az általános iskola hatodik osztályos diákjai számára tartunk egész éven keresztül konfirmációi előkészítést. Egyik hitvallásunk, a Heidelbergi Káté rövidített változatát megtanulják a konfirmanudsok, ezenkívül természetesen annak időszerű magyarázatával is megismerkednek. Lelkesen készülnek a fiatalok és a szülők is erre az eseményre. Az utóbbi egy-két évtizedben azt is tapasztaljuk, hogy a konfirmáció utáni egykor szigorúan szerény családi ünnep, esetenként kisebb népünnepéllyé nőtte ki magát. Az idő előrehaladásával az a tapasztalatunk nekünk lelkipásztoroknak, hitoktatóknak, hogy a lelkiismeretes előkészületek ellenére is számtalan letisztázatlan kérdés maradt a konfirmációval kapcsolatosan. Vajon érett-e egy hatodik osztályos fiatal a konfirmációi fogadalomtételre, pontosabban az ezzel járó kötelezettségek teljesítésére? Esetleg csak egy kötelezettség megszűnését látja a konfirmációs fogadalomtételben vagy megszokásból, tradícióból konfirmál? Miért kell rövid idő alatt viszonylag sok kérdést megtanulni? Nem lehetne ezt egyszerűbben megoldani, egy-két kérdést megtanulni és azt ünnepélyesen felmondani a konfirmáció alkalmával? Miért szükséges a konfirmációt megelőző hatéves hitoktatás? Sokszor elhangzanak ilyen és hasonló kérdések az evangéliumi élettől és neveléstől illetve neveltetéstől távol eső szülők és gyerekek részéről is. Sokszor nem is csodálkozunk az ilyen jellegű kérdéseken hiszen a gyors társadalmi átalakulásoknak, rendszerváltásoknak köszönhetően hirtelen köszöntött ránk a szabad „vallásosság" időszaka. Tisztelet a kivételnek, sok esetben nincs meg a kellő hitbeli megalapozottsága a ma gyermekeket nevelő szülőknek és nagyszülőknek. Mire való tehát a konfirmációi előkészítés és maga a fogadalomtétel, az ún. megerősítés?
A hitoktatás folyamata, de legfőképpen a konfirmációra való felkészülés ideje arra való, hogy ezalatt megismerjük igazán Istent, az Úr Jézust, tisztuljon ki a hitünk és megszülessen bennünk a szív szerinti keresztyén élet. Ehhez pedig egyértelműen idő is szükséges, még akkor is, ha Isten kivételesen hamar történő emberi változásokat is létre tud hozni. A konfirmációi felkészítésben nem csak a lelkipásztorok tanítanak. A gyermek első iskolája a család. A szülők, nagyszülők példamutatása,

otthoni hitélete, imádsága vagy káromkodása, szeretetteljes vagy gyűlölködő élete alapvetően építi vagy rombolja a gyermek lelkét. A családok hozzáállására jellemző - főleg az utóbbi időben - a konfirmációt követő egyre nagyobb méreteket öltő „ünnepség". Ezen jelen vannak rendszerint a keresztszülők és a közeli-távoli rokonság, barátok stb. Kérdés, hogy vajon elhangzik-e ilyenkor az imádság?

Eszébe jut-e valakinek a kereszteléskor tett fogadalomtétel, hogy úgy nevelik és neveltetik a gyermeket, hogy hitben nőjön fel és konfirmáljon? Szülőknek vagy keresztszülőknek eszükbe jut-e hálát adni Istennek, hogy tizenhárom éven keresztül megtartotta a gyermeküket, aki most konfirmálhatott?

A konfirmáció magyarul megerősítést jelent. Ez a megerősítés hármas vonatkozású: az előkészítés alatt Isten szentlelke erősíti hitünket. A konfirmációi fogadalomtétel alkalmával a konfirmáló erősíti meg és magára veszi azt a fogadalmat, amelyet szülei és keresztszülei tettek helyette és érette keresztelése alkalmával. Végül a konfirmált fiatalt az anyaszentegyház elismeri, és megerősíti abban a jogában, hogy ezentúl úrvacsorázó egyháztag legyen. A konfirmáció tehát egy döntés, amellyel a konfirmáló kinyilvánítja hitét, hogy ő Krisztus követője szeretne lenni. Lelki felnőtté akkor válik valaki, amikor ez a döntés megtörténik életében. Isten adjon a most konfirmáló nemzedéknek és mindenkinek öntudatos, lelkileg felnőtt keresztyén életet.

Orosz Attila
ref. lelkipásztor

(Megjelent a Fecske 2010. májusi számában)