2010. november 21., vasárnap - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kunbaba Bácsfeketehegyen is!

Kétnapos rendezvénysorozatot tartottak Bácsfeketehegyen, amikor -többek között- a kunhegyesi magyarok bevándorlásának, letelepedésének 225 éves évfordulójára emlékeztek. A magyar küldöttséghez tartoztak református iskolánk tanulói, pedagógusai.

(Az ünnepségről részletesen ide kattintva olvashat!)

 

A helyi közösség tanácsának döntése alapján minden ötödik évben megünneplik a falu újratelepítését, illetve jelenlegi nemzeti összetételű közösségének eggyé kovácsolódását: a kunhegyesi magyarok bevándorlásának 225., a szekicsi svábok 190., az újfalusi szerb kolonisták 90., valamint a montenegróiak letelepedésének 65. jubileumát. Ez alkalomból az idén is kétnapos rendezvényre került sor november 12-én és 13-án, amelynek keretében volt szoboravató, háromnyelvű gálaműsor, sporttalálkozó, játszóház kicsiknek, kiállítás...
A Kunbaba szobor a kunhegyesi polgárok, illetve a református egyházközösség ajándékaként került Bácsfeketehegyre, a Művelődési Otthon udvarába. Az ősök szellemét idéző, s a mai kun leszármazottakat vigyázó kőszobor Győrfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas karcagi szobrászművész alkotása. Az ábrázolt férfi alak összekulcsolt kezében csésze, amelyből valamikor kumiszt ittak a törzsfők áldomásként az egyezségre, az összefogásra. Ez utóbbira nagy szükség is volt, hiszen meg kellett küzdeniük a portyázó mongolokkal, a kereszténységet rájuk erőszakoló magyarokkal, majd a mindent elsöprő tatárokkal, törökökkel. Végül is hét törzsnek sikerült átvészelnie a történelem viharait, s azok utódait lelhetjük fel a kun- (pl. Kunszállás), illetve kum- (Kumane) előtagú mai helységekben -- tudtuk meg Kórizs József helyi történésztől. A házigazda, Pál Károly, a Feketics ME elnöke szerint a Kunbaba jelkép -- az összefogás szimbóluma. Hogy ott, ahol több nemzetséget szorított-szólított egymás mellé a történelem, mint például Bácsfeketehegyen, ott is lehet együtt -- zajedno --zusammen élni.
,,A kunhegyesiek letelepedésének 210. évfordulóján a kunhegyesi önkormányzat és a református gyülekezet a templomparkban szintén egy szobrot avatott fel, amely egy kétágú fatörzset ábrázol. A törzs a közös gyökérre, a két ág pedig az égtáj két irányába kirajzott kunokat ábrázolja'' -- mondta Szabó András kunhegyesi polgármester, majd hozzáfűzte: ,,Ne felejtsük el tehát, hogy közös gyökereink vannak, bármerre is húzott bennünket az ág az elmúlt évszázadok folyamán.''
A szoboravatón a 80 esztendős Ranko Martinović a saját ifjúkori emlékeit idézte fel, a második világháború utáni ,,hosszú menetelés''-üket, amikor a sváboktól kiüresedett szekicsi otthonokba telepítették őket. ,,Otthon kukoricakenyeret ettünk, itt fehér búzakenyérrel fogadtak bennünket. Sokan megkérdezték már tőlem, mit tanultunk meg az elmúlt évtizedek alatt az itt élő magyaroktól. Hát dolgozni! S hogy ők mitőlünk mit tanultak el? A szívélyes vendéglátás örömét. A kávézgatást, beszélgetéseket...''
A Kunbaba szobrot Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi helyi közösség tanácsának elnöke és Szabó András kunhegyesi polgármester leplezték le a szobrászművész fiának, ifj. Győrfi Sándornak a jelenlétében, aki problémamentesen hozta át az ajándékot a magyar--szerb határon.
Az esti ünnepi műsort, amelyet Szarka Ákos magyarul, Itana Turčinović szerbül, Lódi Csilla pedig németül vezetett, több jeles közéleti személy tisztelte meg jelenlétével: a már említetteken kívül ifj. Dobai János tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Sánta Gizella, Rúzsa (HU) polgármestere, Csóré Róbert, Kishegyes polgármestere, Dragan Ilić alpolgármester, Orosz Attila református lelkész, Nenad Stevović, a Krstaš elnöke, mgr. Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója, Dudás Károly, a VMMSZ elnöke, Baranya Pál, Kunhegyes egykori jegyzője, Bordás Győző író, a Magyar Szó igazgatója, Oswald Hartman, a Duna menti svábok szekicsi elszármazottainak képviselője.
Az egybegyűlteket Bojtos Béla helyi tanácselnök, Szabó András kunhegyesi polgármester, Vesna Knežević, a cetinjei P. P. Njegoš Általános Iskola igazgatónője, valamint Helga Eisele, az elszármazott Duna menti svábok egyesületének elnöke köszöntötte.
A műsorban közreműködött: az Aprócska gyermektánccsoport, a bácsfeketehegyi iskola tanulói, a kunhegyesi Református Általános Iskola növendékei, a cetinjei Stefan Marković, a szekicsi Njegoš ME és a Ksenija hercegnő nevű montenegrói közművelődési egyesület, a helybeli Kónya néptáncsoport és az Árvalányhaj tamburazenekar.
A szombati sporttalálkozók mellett az iskolában bemutatásra került a Katicabogár Nagycsaládosok Egyesülete, az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat, valamint a Hestia női egyesület kézműves-kiállítása. Ebéd után Tarts, ki lélek! címmel Szarka Ákos bácsfeketehegyi versmondó tartotta meg önálló irodalmi műsorát.
Este a neves magyarországi Vujicsics Együttes koncertezett a zsúfolásig megtelt színházteremben.

(101121-k. o.-Hét nap, a foto Szabó Attila felvétele)

(Iskolánk küldöttsége által készített képek a feketicsi kirándulásról megtekinthetők az iskola honlapján IDE KATTINTVA!)

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 146, összesen: 713461

  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.
  • 2026. március 04., szerda

    Fekete Márton marosvásárhelyi lelkészként kérte az Urat, hogy tegye a helyére hivatásában. Az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük eddigi útjáról.