2010. december 26., vasárnap - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Karácsonyi üzenet

KARÁCSONYI KÖSZÖNTŐ

 Suhanó adventi napok sodrásában, gyertyák lobbanó fényében ezer és ezer arcú gyermekemlékkel megérkezett a Karácsony.

Meg-megállunk a gyertyák fényénél adventi szorosainkban, hogy feltöltekezzünk világosság dolgában, mert egyre hamarabb sötétedik és kell a fény, a világosság.

Az első karácsony is úgy kezdődött, hogy a pásztorok, akik kint a szabadban, a sötétségben őrizték a nyájat, egyszerre nagy fényességet láttak, mely őket is átölelte. Körös-körül sötét volt, lehet, hogy farkasok üvöltöttek, rablók kerülgették a nyájat, de ők csak rakták a tüzet valami nagy-nagy elszántsággal, s  pásztorbottal a kezükben őrizték a nyájat.

Azért is ismerős ez a karácsonyi történet, mert mindannyian nyáj is és pásztorok is vagyunk, akikre Isten vigyáz. Mindannyiunkra bízott Isten valakiket,  hogy legyünk egymásnak létrafokai, akik mellett ott vagyunk, néha éjszakákon át, beteg gyermek, öreg szülő ágya mellett, szorítjuk szívünkhöz görcsösen vágyainkat, reménységünket mint életünk megannyi pásztorbotját, miközben zúg mellettünk és bennünk a gonderdő, üvöltenek a betegség, halál hiénái, kerülgetnek a gyűlölet és élet-rablók, mint modern Heródesek, és mi magunkhoz szorítjuk maradék szeretteinket, vigyázzuk azokat, akiket Isten nekünk rendelt...Rakjuk a tüzet, a szeretet tüzét, akarjuk, hogy világosság, fény legyen, ahol melegedik a lélek. Mégis,  sokszor olyan nagy  a sötétség életünkben, olyan közel a gyűlöletbeszéd, úgy elborít a bánat, úgy szíven szorít a félelem, elvetélt jövendők félelme adventi szorításban...

És egyszerre csak lehajol az ég a földhöz, lelépnek az angyalok a földre és örömteli fennszóval hirdetik a pásztoroknak és az egész világnak: „ Ne féljetek, mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában." Melléjük állottak Isten angyalai, ahogy mellénk állnak ma is, miközben vajúdik karácsonyban bennünk is a születendő ÉLET.

Bethlehemes forgatagban, szótlan sodrásban araszol bennünk az Élet s vele a szeretet és reménység háztól-házig, lélektől-lélekig. Bekopognak minden házhoz, leülnek a szívek pitvarába, belehallgatnak az életünkbe, mint megannyi zsibvásárba, aztán tovább mennek, jászolig mennek, bölcsőig mennek, keresztfáig mennek, cipelik a mindig újjászületni akaró életet.

Ilyenkor, karácsony tájékán, amikor az angyalok lelépnek ide  a földre, közénk jönnek, úgy érezzük kézen fognak, karjainkat ölelésre nyitják, lábainkat egymás felé noszogatják s közben teletöltik életünket megbocsátó szeretettel, lehajló jósággal.

Hisszük, hogy Karácsonyban a Kárpát-bölcső fölé hajló életeket megáldja az Élet Ura és karjába veszi megújulni akaró magyar nemzetünket. Ráadja a megbocsátás és szeretet fehér pólyáját, életre és megmaradásra ítéli székely népünket itt a Hargita alatt, aztán álomba ringatja, mert még nőnie kell, nagyra kell nőnie...

ISTEN ADJON BENNE BÍZÓ SZÉKELY NÉPÜNKNEK BOLDOG, SZÉP KARÁCSONYT, REMÉNYTELJES ÚJ ESZTENDŐT ÉS ÉLHETŐ ÉLETET!

Antal Zoltán
Székelykeresztúr, 2010. karácsony havában

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 75, összesen: 697124

  • 2025. december 22., hétfő

    Cikkünkben annak járunk utána, miért és hogyan gyűlnek össze reformátusok is szenteste éjszakáján, például Budakeszin, hogy Jézus születését ünnepeljé...
  • 2025. december 21., vasárnap

    1944 utolsó napjaiban Csabdin sűrűsödött össze a történelem: az ünnepre való készülődés egy csapásra az életben maradásért folytatott harccá vált a fe...
  • 2025. december 21., vasárnap

    A várakozás négy hete ajándék arra, hogy testestől, lelkestől ünneplőbe öltözhessek. Annak bizonyosságába, hogy szeretnek, ha nem érdemlem is, és én i...
  • 2025. december 19., péntek

    Moldvai csángó népdal Dr. Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész és a KRE BTK hallgatóinak előadásában.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Szabóné László Lilla családi receptje
  • 2025. december 18., csütörtök

    Megjelent a Parókia portál válogatás magazinja, a Karakter decemberi lapszáma!
  • 2025. december 18., csütörtök

    Egy nem szokványos könyvajánló – megjelent a sorozat záró kötete.
  • 2025. december 18., csütörtök

    A mai nagyvárosi kontextusban egészen mást jelent a tanítványozás és a hivatás viszonya, mint másol vagy más korban. Vígh Eszterrel beszélgettünk.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Galyatető - Mátraháza - Tahi - Balatonboglár
  • 2025. december 18., csütörtök

    Vízparti pihenés a Balaton déli partján