2014. szeptember 26., péntek - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Énekek a kunhalmok Parnasszusáról

Meghívó - koncertre.

Templomunk adja a méltó környezetet a Kunhegyes Zenekultúrájáért Alapítvány által rendezendő, „Énekek a kunhalmok Parnasszusáról" című hangversenynek. A 2014. szeptember 27-én, szombaton 17 órakor kezdődő koncertre szeretettel várja a szellemi táplálékra is vágyókat a CarpeDignem együttes, a Szélcsengő Kórus és gyülekezetünk Csermely Kórusa.

A Szélcsengő- és a Csermely Kórusok jó ismerősei városunk zenét szerető közönségének. Az új hangzású CarpeDigem együttesről talán kevesebbet tudhatnak. Ők valamennyien kunhegyesi kötődésű fiatalemberek, akik időközben a fővárosba költöztek. Műsorukban Jenei Gyula és Dienes Eszter - szintén kunhegyesi kötődésű - művészek megzenésített verseit fogják előadni. Az együttes tagjai: Dézsi Darinka (ének), Karap Zoltán (ének, gitár), Sas Szilárd (gitár), Laczkó Csaba (basszus), Bodó István (dobok).

Örömmel fogadjuk, hogy a szolnoki -, kapolcsi -, budapesti -, óballai sikeres fellépések után műsoruk szülővárosukban is hallható lesz!

A carpe diem (latin kifejezés) egyik értelmezése az is lehet: a múlt már csak ilyen. Elmúlt. Vége. Nincs értelme újraélni. Inkább a jelenre összpontosítanék, a mostra, erre a pillanatra...

A zenekat neve nagyon hasonlít erre: CarpeDigem. S hogy ez mit jelenthet? Aki eljön a koncertre, megfejtheti titkukat!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 705678

  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...