2009. november 04., szerda - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Rövid ismertető testvéreinkről

Bácsfeketehegy református gyülekezete nem egy a testvérgyülekezetek küzül, hanem "a" testvérgyülekezet. Hiszen arról van szó, hogy a vajdasági település mai református egyházközségét azok s reformátusok alapították, akik 1785-ben Kunhegyesről települtek oda!
Ide kattintva testvérgyülekezetünk honlapjára jutsz!

A gyülekezet rövid, vázlatos története

 

A mai egyházközséget nagyobbrészt azok a reformátusok alapították, akik Kunhegyesről települtek ide 1785-ben. Néhányan érkeztek közülük Tiszaburáról is. Az ide települők leginkább a szegényebb rétegekből valók voltak. II. József császár 1784. november 25-én rendeletet adott ki a Kunhegyesiek idetelepüléséről. Őseink már az idetelepüléskor kérték a református vallás szabad gyakorlásának a jogát, amit meg is kaptak. Az egyház megalakulásának pontos dátumát nem tudjuk. Az első anyakönyvi bejegyzés 1785. május 29-én történt. Annak ellenére, hogy őseink szinte kész gyülekezetként költöztek ide, lelkipásztorukat magukkal hozták, mégis nehézkesen indult meg az egyházi élet. A nyilvános istentisztelet számára ideiglenesen vályogból építettek egy hajlékot. A jelenlegi templom 1802-ben készült el. Az első lelkészlakást a gyülekezet az idetelepülést követő első években építette. A jelenlegi gyülekezeti terem - amely korábban parókia volt - 1877-ben épült. A legújabb lelkészlakás 1981-ben készült el. A gyülekezetben 14 lelkipásztor teljesített szolgálatot. A jelenlegi lelkész sorrendben a 15. lelkipásztora az egyházközségnek. A lelkészek sorából külön figyelmet érdemel Ágoston Sándor (1882-1960), aki helybeli születésű és nemcsak közel 40 évig szolgált a gyülekezetben, hanem ő szervezte meg a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyházat is, és mindhaláláig bölcsen vezette, mint püspök. A gyülekezet több ízben volt püspöki székhely, azaz Országos Egyházi központ. Kisebb megszakítással az 1933-1960 közötti időszakban, majd 1982-1996 között és 1997-től napjainkig. A gyülekezet lélekszáma ma kb. 2300

Az egyházközség adatai és elérhetősége:

 

Bácsfeketehegyi Református Keresztyén Egyházközség      
24323 Bácsfeketegy - Feketic
Testvériség utca 26.
Serbia                                                         
Telefon/fax: +381(0)24-738-070
E-mail: csetesz@ptt.yu
Lelkipásztorok: Csete Szemesi István püspök-lelkipásztor, Harangozó László püspöki beosztott lelkipásztor
Gondnokok: Bertók József és Csete József

 

Az egyházközség istentiszteleti alkalmai

Vasárnap délelőtti istentisztelet, minden vasárnap és ünnepnap de. 9, 30 órakor
Hétköznapi istentisztelet, minden szerdán de. 8,00 órakor
Női bibliaóra egész évben, minden csütörtökön du. 16,00 órakor (téli időszak) 17,00 órakor (nyári időszak)
Férfi bibliaóra minden kedden du. 18,00 órakor (csak a téli időszakban)
Vasárnapi iskola, minden vasárnap du. 14,00 órakor
Közös bibliaóra, minden vasárnap du. 16,00 órakor
Hitoktatás, keddtől péntekig, időpontja változik az iskolai órarendtől függően

(Forrás: Feketics honlap)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 54, összesen: 716318

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...