2009. november 13., péntek - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Szociális Munka Világnapján

Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége vizsgálata, s annak eredményei alapján 1997-től emlékeznek meg a szociális munka napjáról. A Sarepta Idősek Otthona, a Támogatói Szolgálat is ünnepelt november 12-én.

Diasor: Nagyné Lódi Lili

Még a múlt század kilencvenes években a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) kutatási programjába állította a dolgozók társadalmi kirekesztettségének vizsgálatát, amelynek eredményeit 1997-ben tették közzé. Még ugyan ennek az évnek novemberében, 12-én döntöttek: ez a nap a szociális munka napja lesz. Egy évvel későbben már hazánkban is megünnepelték ezt a napot, amikor is kitüntették azokat az embereket, akik embertársaikon önzetlenül segítenek, viselik, átvállalják a nehéz helyzetben lévők terhét, s emberbarát módon segítik a rászorulókat.

Ez évi ünnepségünkön a Református Általános Iskola műsorában gyönyörködhettek a résztvevők. A felkészítő tanárok voltak: Magyar György és Nagy Tibor.

A műsor után kitüntetések, jutalmak átadása következett. A jutalmazottak között található Kavisánszki János is, honlapunk munkatársa!

Gratulálunk mindenkinek, aki a világnap alkalmából kitüntetést, jutalmat vehetett át.

(091113-szala)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 73, összesen: 717101

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.