2012. évben először
Nőszövetségünk a 2012. évi első összejövetelét január 25-én tartotta.
Mi -összegyűltek- köszöntöttük egymást az új esztendő alkalmából, majd összeállítottuk az első negyedéves programunkat. Ezek közül ismertetem a fontosabbakat:
- jelentős feladatokat vállaltunk a vasárnapi gyermekfelügyeletben. Úgy döntöttünk, hogy egy nőtestvérünk (a konkrét beosztást a gyülekezet hirdető tábláján is közzé tesszük) és egy általa választott személy végzi a feladatot, és a beosztás szerint hetente váltjuk egymást. A legutóbbi presbiteri gyűlésen kilátásba helyezték, hogy az ifjúsági terembe felszerelnek egy hangszórót, így az istentiszteletet azok a testvéreink is végighallgathatják, akik a gyermekekre vigyáznak.
- a missziói tervéhez leadtuk javaslatainkat, s segítjük a gyülekezet ebbéli munkáját. A presbitérium valamennyi elképzelésünket beépítette a 2012. évi Missziói Programba.
A szövetségi üléseket imádsággal kezdjük, és fejezzük be, és mindig elénekelünk néhány gyülekezeti éneket is. Nem volt ez másként a mostani összejövetelünkön sem, és szorgos testvéreink jóvoltából pár egészen finom süteményt is elfogyaszthattunk.
Továbbra is várjuk mindazon nőtestvéreink jelentkezését, akik a Nőszövetség munkájában részt vennének, vagy azt támogatnák. (Telefon: Szabóné Hamar Erzsébet 287-21-77 vagy 06-20-468-85-12)
(120202-SzHE)
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 968, összesen: 1486732