Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Női köri találkozók

" Bizony, javamra vált a nagy keserűség."

( Ézsaiás 38,17)

Hosszú nyári szünet után Tegez Lajos "Elmélkedések betegeknek" című írásából egy részlet és egy imádság felolvasásával kezdődött el a női kör szeptember 17-én, majd "Az áldott orvos közeleg" című ének eléneklése következett.
Az őszi első találkozó témája a beteg és idős testvéreink megsegítése volt. A jelenlévők elhatározták, hogy felkeresik azokat az egyháztagokat, akik segítségre szorulnak és igénylik a fizikai és szellemi segítséget is. Ha szükséges, a női kör tagjai házhoz mennek, együtt imádkoznak és énekelnek, így segítve őket, ahogy Gonda Erzsike testvérünk mondta: Fontos a napi imádság, az erőt csak Istentől és a Szentlélektől lehet kérni és kapni!
A női kör további részében a jelenlévők közös megegyezés alapján eldöntötték, hogy a havi egy alkalom helyett ezentúl két hetente fognak találkozni.
A beszélgetést énekléssel és imádsággal zártuk.

 

Október 1-én, szerdán Istennek hála megtartottuk a második őszi női kört.
A mostani találkozón Kálvin János életéről és munkásságáról hallgattunk meg egy rövid előadást:

"Kálvin János 1509.07.10-én született Noyonban és 1564.05.27-én hunyt el Genfben, kérésére jeltelen sírban temették el.
Francia származású reformátor, keresztyén tudós, a kálvinizmus névadója. Bamber Gascoigne szerint " a legnagyobb elme és a legnagyobb szervező" a reformáció vezéralakjai között, aki megteremtette Genfben az " istenfélő város tökéletesen működő prototípusát".
Elsősorban teológiai és egyházszervezői munkássága miatt nevezetes, de fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakulásában is. Huszonhat éves korában írt fő műve, amelyet aztán egész életében bővített és átdolgozott, az Institutio Christianae religionis („A keresztény vallás rendszere"), illetve az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához.
Kálvin hozta létre a svájci reformáció sikeres ágát, amelynek alapján a református egyházak világszerte ma is működnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni."

A következő női kör időpontja október 15. szerda 17 óra, melyre szeretettel hívunk és várunk minden nőtestvérünket.


Varga Enikő

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 6, összesen: 1444366

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...