belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Pete Violetta

Őrségi csodák

A régmúlt újítói

Vadregényes táj az Őrség, olyan megrontatlan dzsungel, ahova a békét vágyó költözik. De nem mindig volt ilyen csendes és elhagyatott. Kis templomok jelzik azt, hogy hajdan sűrűbben lakott vidék volt, amikor több padsorra szükség volt, mint manapság. Az itteniek nagy része famegmunkálással foglalkozik, vagy mezőgazdasággal, híres a méhészetéről és a tökmagolajáról a környék. A szerek között talpalatnyi templomocskák is találhatóak, melyek sokszor nagyobb értékeket rejtenek, mint kívülről gondolnánk.

Idegenvezetőnk: a fény

Veleméren egy Árpád-kori kicsike templom áll, melynek falait freskók és bibliai történetek tarkítják, olyan sűrűn, mint a teletetovált bőr összefolyó motívumai. Egymást éri Betlehem és az isteni ítélet ábrázolása, melyet szorosan követ a pokol, de alatta már újra Máriát látjuk. Nem győz a szem meríteni a részletekből és keresni a kapcsolatot vagy épp az elválasztást egy-egy embercsoport, jelenet között. A festő Aquilai János 1377-78-ban készítette a freskókat, közéjük rejtve önmagát is, ami a világ legkorábbi jelzett művészi önarcképe.

Amitől a veleméri Szentháromság-templom különleges, az még csak nem is a festmények tömkelege, hanem a fény játéka. Eleink ugyanis úgy festették fel a sok arcot és alakot, hogy mindig a naptár szerint illetékes ünnep festmény részleteire essen a fény. Azaz nagypénteken a Golgotát látjuk egyedül a reggeli fénytől megvilágosodni, karácsonykor Betlehemet, de mivel katolikus templomban járunk, ezért nem ám csak az ilyen nagy és közismert ünnepek idején érvényes a fény iránymutatása, de a szentek ábrázolásán vagy épp Veronika kendőjén is akkor állapodik meg a fénycsóva, amikor annak elrendelt ideje van. Egyetlen helyre nem süt soha semmilyen időszakban sem a fény: a pokolra. Az év leghosszabb napján a fény nagy utat jár be a templomban, egészen a küszöbig elmerészkedik, mégsem megy sosem kívülre, hanem visszaaraszol a szentélyig, hogy végül eltűnjön a virágos ablakkereten.

Ráadásul a fák között eldugott kis templom olyan különleges fényt kap, hogy ha valaki a fénycsóva útjába áll, ruhája színével a falat is megfestheti. Különlegessége még a templomnak a szentháromság ábrázolása, mely nem a megszokott háromszögben, hanem három koncentrikus körben ábrázolja az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Míg be nem léptünk, mind azt vitattuk, vajon mire fel kérnek tőlünk belépti díjat. Mire kifelé jöttünk, mind tervezgettük, hogy milyen ünnep lehet az, amikor vissza tudnánk ide jönni. Ahogy az sok más esetben is történt: azt, hogy a freskók mai napig láthatóak, a reformátusoknak köszönhetjük, akik fehérre meszelték a falat. Ez óvta meg a mai látogató számára. Pedig képzeljük el a régiek dühét: a csodálatos templomot lemeszelni fehérre. A régiek bosszúsága ma nekünk mégis ajándék.

Isten szabad ege alatt

Szentgyörgyvölgyben volt egy másik rácsodálkoznivaló templom az Őrségben. Ha azt mondom, hogy kazettás mennyezetű református templomról van szó, sokan már maguk előtt látják a tipikus motívumokat, virágokból, stilizált állatfélékből. Ez a mennyezet azonban szakít minden ilyesféle hagyománnyal és elvárással: az ezzel megbízott tanító ugyanis az eget festette a hívek feje fölé.

A kazettákon különböző stílusú és formájú bárányfelhők gyűlnek egy napkorong köré. Hihetetlen részletességgel díszítették a templom minden egyes zugát. Még a lépcsők alatt is, még a karzatok alatt is ott vannak a kék színű festések. 

Gondoljunk csak bele, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy ezeknek a templomoknak az építői, festői szakítsanak a hagyományokkal és másfelé induljanak. Hogy fénnyel fessenek, vagy éppen eget nyissanak a templom plafonjára. Érezzünk bele egy kicsit, micsoda ellenszélbe ütközhettek a kezdeményezők a falusi közegben. A szentgyörgyvölgyi kántor-tanító és a veleméri festőművész egészen biztosan koruk botrányhősei voltak, meg-megfordult a nevük az asszonyok száján.

Mégis ezek a kis ékszerdobozok maradtak azok, amelyekért még a mai turista is elindul, és amelyek miatt a kicsi falvak fogyatkozó lakossága büszke a szülőföldjére. Ma már hagyomány, ma már érték, ma már tradíció kötődik hozzájuk. Ami régen bosszúság volt, és bizonyára harc és konfliktus, az a maiak számára ajándék.

Vajon ma hány hasonló kezdeményezést gáncsolunk el, lehetetlenítünk el a gyülekezeteinkben a tradícióra hivatkozva? Talán ahhoz, hogy meg tudjuk becsülni az ilyen kezdeményezéseket és alkotásokat, nekünk is a feledés szélére kell sodródni, mint az elnéptelenedő Őrségnek? 

Hozzászólások

1. Molnár Péter - 2013-09-16 14:30:18

Köszönjük, kedves írás, gyönyörű a kép a veleméri templombelsőről, mi is a nyáron voltunk ott, de máris visszavágyunk!

Egy kis adalék a wikipédiáról

:-D



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 26., kedd,
Emánuel napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jezsoviczki Noémi
Beszélgetünk?
Ez lesz életem főműve

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Családi traccsparti
Ha a veranda és a hokedli mesélni tudna!

B. Tóth Klára
Gyerekszáj az égig ér
Tanár, gyermek, költő, művész és a kérdések

Magasság

Székely Tamás
Dialógusok
A hatás nem marad el

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Szóból ért az ember
Beszél a test

Teljesség

Bölcsföldi András
Cecilia Jézusa
Egy elfuserált Jézus-kép rövid hatástörténete

Horváth Dániel
Isteni irányítás alatt
Vezetés és annak elfogadása

Laurinyecz Péter Pál
Párbeszéd Istennel – kis segítséggel
A lelki vezetés

Üzenet

Szakács Gergely
Gyógyító beszélgetés
Tanácsadás helyett értő hallgatás

Áthallások

Bradák Soma
„Úgy szok lenni”
Saját hang vagy megfelelés?

Hancsók Barnabás
Frost/Nixon
„Elnök úr, miért nem égette el a szalagokat?"

Tóth Sára
Levelek Jákób tiszteletesnek
Az öreg pap és gyilkos felolvasója

Kitekintés

Pete Violetta
Őrségi csodák
A régmúlt újítói

Látogatóink száma a mai napon: 968
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43958470

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat