Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Ki az az őrült, aki friss diplomával a kezében munka helyett két év önkéntességre adja a fejét? Ráadásul olyan óceánjáró hajóra megy dolgozni, ahol nemhogy semmi fizetést nem kap, hanem még neki kell havi 130000 Ft támogatást összegyűjtenie ahhoz, hogy ingyen dolgozhasson? 

Bevallom: én is ilyen őrült vagyok. De ha megnyugtat, nemcsak én, hanem a – kb. 50 különböző országból származó – több mint 400 önkéntestársam is, akivel az elmúlt két évben együtt a Logos Hope nevű hajó fedélzetén dolgozhattam. Ez a hajó tényleg nagyon fura a többi óceánjáró hajóhoz képest: itt ugyanis a konyhásoktól a gépészeken és a matrózokon át a kapitányig mindenki önkéntes. 

A hajót egy keresztény szervezet vásárolta meg 2004-ben. Gondolom, nem lep meg, ha azt mondom: adományokból. Az eredetileg kompként üzemelő hajót a – főleg önkéntesekből álló – csapat hosszú évek kitartó munkája során teljesen átalakította, és jelenleg a világ legnagyobb úszó könyvesboltjaként szeli a vizeket. Évente átlagosan egymillió látogatót fogad a fedélzetén. 

Minden önkéntes heti 5 napon át, napi kb. 8 órában a hajó egyik részlegén dolgozik: némelyek a konyhán, mások a mosodában. Vannak, akik a gépházban felügyelik a gépek működését, mások pedig a családdal érkezők gyerekeit tanítják a fedélzeten működő óvodában és iskolában. Engem a könyvesboltba osztottak be, ahol gyakran több mint 10000-en fordultak meg naponta (nemrég Srí Lanka egyik kikötőjében 18000-en látogatták meg a hajót egy nap alatt). 

Ha dolgoztál már könyvesboltban, nagyjából el tudod képzelni, miből állt a munkánk: vendégek fogadása, jegyárusítás, információs pult, este árufeltöltés, takarítás, év végén leltározás, ha új könyvek érkeztek, akkor árazás, rendszerezés stb. Annyi volt a különbség, hogy saját pénznemet használtunk – különben ahány országba mentünk, annyiszor kellett volna újraárazni a könyveket, ami félmillió példánynál nem kis munka… 

Általában hetente 1 nap szabadnapot kaptunk – ekkor volt lehetőségünk arra, hogy szétnézzünk kicsit a környéken. Azonban ezt sem csak úgy, hogy fogom magam, uccu neki: az ország közbiztonságától függően kettesével vagy hármas csoportokban lehetett csak kimenni (nagyon ritkán fordult elő, hogy egyedül lehetett mászkálni), és általában 10-re vagy 11-re vissza kellett érni. 

A maradék egy nap az ún. szolgálati nap volt: ilyenkor csapatokra oszoltunk, és általában egy helyi szervezettel karöltve valamilyen önkéntes akcióban vettünk részt: volt, mikor iskolákban, óvodákban, idősek otthonában, gyülekezetekben tartottunk előadást, máskor kerítést festettünk, füvet nyírtunk, farmert válogattunk, látásvizsgálatot tartottunk – mikor mire volt éppen szükség. 

Legelőször egy koreai, egy német, meg egy thaiföldi sráccal laktam egy kabinban. A mi kabinunk luxuskabinnak számított, mert volt ablakunk – kettő is. Illetve olyan „nagy” volt, hogy még egy fotel is kényelmesen elfért a szoba közepén, az emeletes ágyak között. Mit mondjak: azért nem volt egyszerű ennyiféle emberrel összezárva lenni ebben a hatalmas konzervdobozban. Voltak „meleg” helyzetek – mindenféle értelemben. Például mikor elromlott a generátor, és nem volt légkondi… 

Azonban volt olyan összetartó erő a csapatban, ami erősebbnek bizonyult, mint a kulturális vagy egyéb különbözőségek által generált széthúzó erők: ez pedig nem eszme volt, nem vallás vagy ideológia, hanem személy: Jézus Krisztus. Ő volt az, aki nagyon sokunk életét és gondolkozásmódját átformálta. Ha nem lennék személyesen meggyőződve arról, hogy Ő ma is él, és képes összetört életeket megújítani, sebeket meggyógyítani, céltalanságban célt adni – akkor valószínű, hogy inkább egy másik óceánjáró hajóra mentem volna, ahol nem kellett volna ingyen dolgozni. 

Lehet, hogy két év alatt a bankszámlám nem duzzadt meg, mégis úgy gondolom, gazdagabb lettem: nem csak azáltal, hogy más kultúrákat, országokat ismerhettem meg, hanem elsősorban azáltal, hogy láthattam, Isten hogyan dolgozik ezekben az országokban. 

Jártam például olyan filippínó törzsnél, amely korábban fejvadász hajlamáról volt híres  Félméteres bolo nevű késüket semmi más célra nem használhatták, amíg valakinek le nem nyisszantották vele a fejét. S hogy miért nem vesztettem el a fejem, mikor náluk voltam? Ez többek között annak az idős misszionáriusnak köszönhető, aki először vállalta a kockázatot, hogy Isten szeretetét hírül vigye nekik .

Eljutottam olyan temetőbe, ahol a város szegényei laktak a sírokra épített kunyhóikban

Házigazdám, egy ottani férfi elmesélte, hogy korábban ő volt a bandavezér, és minden rosszban benne volt (alkohol, drog, fegyverek, prostitúció), azonban egy nap egyetlen bibliavers egy életre megváltoztatta. Jelenleg gyülekezetet vezet a temetőben. Az egyik vasárnapi istentiszteletükön én is részt vettem. 

Thaiföldön találkoztam olyan férfival, akinek évekkel ezelőtt megjelent Jézus egy látomásban. Azóta követi őt. Hongkongban pedig olyan bácsival ismerkedtem össze, akit kétszeres emberölés miatt életfogytiglanra ítéltek. A börtönben kezébe akadt egy Biblia, amit elkezdett nyitott szívvel olvasni. Ennek eredményeképpen úgy megváltozott az élete, hogy néhány év múlva szabadon engedték. Nemrég vállalkozást nyitott, ahol bibliaverseket ír hagyományos módon, kínai karakterekkel

Remélem, mindabból, amit leírtam, nem az jön le, hogy ha Krisztus követőjévé válsz, megszűnnek a problémák. Vagy hogy a keresztények tökéletesek (ezt rengeteg példával tudnám megcáfolni – elsősorban a saját életem alapján). Viszont remélem, azt látod, hogy Jézus Krisztus nem puszta ideológia, több, mint a vasárnapi templomba járás vagy a nyakban lógó feszület. Ő egy személy, aki ma is él, és képes életeket átformálni. Annyi biztos, hogy az enyémmel ezt tette, és ezt sosem bántam meg. Ha mellette döntesz, a Te életedet is meg tudja változtatni. 

Vállalod?