belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Fábián Tibor

Várnak valakit

Mélyreménytelenség?

Amikor másnap is becsengetett a parókia ajtaján a fiatal cigányasszony, mellette a taknyosan és borzosan tébláboló siserahaddal, már némi indulat gyűlt a hangomba: „Nem szégyelled magad? – De igen” – szabadkozott –, „de nincs mit csináljak.” Így van ez. Ezt önérzettel, egyenes derékkal, kihúzva magamat nem lehet csinálni. Kézen fogni a négy pulyát és a faluszéli romos házikóból elindulni gyűjtögetni. Csengetni, kiáltani, dörömbölni. Mert enni kell ma is.

Vajon a mélyszegénység egyúttal mélyreménytelenséget is jelent? Fél éve keresem a kérdésre a választ, amióta a magyar-román határ romániai oldalán elterülő tömbmagyar és országos szinten is szegénynek számító kisrégiójában, az Érmellék egyik falujában szolgálok. A mélyszegénység adott és egyértelmű. Tagadhatatlan tény. A mélyreménytelenség azonban nem annyira az. Vannak arcok és sorsok, amelyeken egyértelműen, jól láthatóan kiütközik. Másutt kevésbé vagy egyáltalán. Talán a nyomor megszokottsága, evidenciája teszi? Talán a mélyszegénységben is tud nevetni és örülni az ember?

Nehéz ezt átérezni. Hiszen mi attól is könnyen kétségbeesünk, ha elveszítjük a bérletünket, elejtjük a telefonunkat vagy leenged az autó kereke. A kicsi kellemetlenségek is könnyen felborzolják a kedélyünket, s beletaszítanak a reménynélküliségbe. Minél többet élek tehát köztük, a mélyszegénység állapotában élőkkel, annál nagyobb talány az életük. S annál kevésbé értem őket.

Megdolgozta őket az élet. Azt hiszem, azért nem képesek sokan közülük a mélyreménytelenség tényét felismerni, megélni, mert hiszen az ellenpólust, a reménységet, a reményt magát sem ismerik igazán. Reménykedni? Ugyan miben? Biztosan nem szép autóról, emeletes házról, tóparti villáról álmodnak, mint az alsó-középosztály, mint a konszolidált, bérből-fizetésből élő emberek. Talán csak egy holnapi napszám, egy összekéregetett teli szatyor élelem elég is a remény megismeréséhez. Más szempontrendszerben élünk. Átjárás nincs, hiába az empátia, mert ez legfeljebb gondolkodni, belegondolni segít, de persze a semminél ez is több. Mert az empátia legalább kinyitja az ajtót, ad valamit, köszön az utcán és segít, ahogy tud. Az empátia segít lebontani a láthatatlan falakat, köztünk és köztük.

Gyermekfoglalkozásra, a jól szituált gyermekek közé négy rongyos, mosdatlan gyermek is érkezik. Nehezen indul a körjáték, nehéz megfogni egy piszkos kezű leányka kezét. Valaki mégis csak akad és létrejön, bezárul a kör.

Anyaországi vendégekkel az egyik érmelléki nagyközségbe tartok. A mélyszegénységben élők közötti egyházi küldetéshiányról beszélünk. A neoprotestánsok már templomot is építettek a szegénynegyedben, míg mi be sem merjük tenni a lábunk. Lelkesek lesznek, nézzük meg ezt a falut a faluban! Megérkezünk. Körénk gyűlnek. Ismerős is jön, feleségeink a kórházban ágyszomszédok voltak. A vendégeimet keresem. Az autóban gubbasztanak, fázósan, fagyosan a júniusi hőségben. Az arcukon félelemmel vegyes mosoly követi egymást. Az előbbiből van több.

Nehéz ezeket a falakat lebontani. Cigányok a magyarokra, magyarok a cigányokra panaszkodnak nekem. Mindenkinek vannak sérelmei, félelmei, előítéletei. A távolságtartás azonban megtartja az idegenséget a másik irányában.

Jézus belép Samáriába, amit az övéi jobbnak látnak kikerülni. Odamegy és megszólít, beszédbe elegyedik. Fesztelen és egyszerű szavakkal oldja a feszültséget, még pontosabban: nem is vesz tudomást ezekről az emberi kötöttségekről, amiket mi oly szigorúan be- és megtartunk, valósággal ragaszkodunk hozzájuk. Megláttatja a reménységet azzal, aki már nem mer reménykedni. Sőt, már bele is törődött abba, hogy nincs miért reménykedni. Lehet, nagy szavak, de az egyház társadalmi és missziói felelősségvállalása ugyanezt a krisztusi példát és reménységet hordozhatja járatlan utakon reményt és reménytelenséget nem ismerő, sorsukba beletörődött, szikkadt szívű embereknek. Akik tán maguk sem tudják, hogy várnak valakit.

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bella Violetta
Panasz a panaszkodásról
Ellopott remény

Gondolkorzó

Szakolczai Éva
Református iskolába írassam?
Többet árt, mint használ?

Kihívás

Záborszky Zsófia
Élet a remény rabjaként
Tippek, hogy tudj remÉLni

Felszín

Thoma László
Kitartás
A sport, küzdelem idején való reménységről...

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Reménytelenül
- elégtelenül?

Mélység

Szabó Julcsi
Másnak lenni
Istenre mindannyiunknak szüksége van

Miklya Luzsányi Mónika
Fél-nőttség
Előrehozott kamaszkor

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Mennyország
– itt és most?

Üzenet

Czapp Enikő
Talán tévedek…
bárhogy igyekeztem, én is választok

Áthallások

Hancsók Barnabás
Mikor más már nem maradt
A remény bajnoka

Riport

B. Tóth Klára
SörKert
Diák-bibliaóra, fedőnévvel

Kitekintés

Fábián Tibor
Várnak valakit
Mélyreménytelenség?

Látogatóink száma a mai napon: 5194
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45522334

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat