belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Dobóczky László

Az eszmém élete apu testében

Esetenként az ember esze saját maga ellen dolgozik

Apu kicsi csiszolatlan eszméje vagyok.
Nem tudom, mi történik körülöttem. Olyan zavaros minden. Mit csináljak? Csomó elvárás, aminek meg kell felelnem: munkahely, ismerősök, család, barátok. Mindenki mást mond, mást akar más az érdeke, más az elvárása.
De hol vagyok én? Ki vagyok én? Szétrobbanok.
Nem tudom azt csinálni, amit szeretnék. Meg kell felelnem. Felnőtt szeretnék lenni, de felelősséget nem akarok vállalni semmiért. Akarok tartozni valahova, de nehezen fogadnak el a körülöttem lévő srácok. Az a menő, ha vagány, „rossz” vagyok, ezért kamasz létemet feléjük irányítom.
Érzések. Feszültség, tanácstalanság, bizonytalanság, döntésképtelenség. Nem tudom kezelni őket. És már évek óta ugyanez. Menekülni akarok saját csontketrecemből. Kitörni és szárnyalni szabadon, mint a madár a szikrázó napsütésben. Kell valami, ami tompítja fájdalmam, de még nem tudom mi.


Tél van, hideg. Magányos vagyok. Egyszer csak egy furcsa érzés kerít hatalmába. Gazdám diecitilén morfint fecskendez a véráramába, ami persze hozzám is eljut. Mi ez? Gyors… nagyon gyorsan itt lett. Hideg, aztán meleg. Lelassult minden. Furcsa, de jó. Nem érzek semmit. Nem fáj semmi. Kellemes nyugalom kerít hatalmába s megnyílnak olyan csatornáim, amelyek eddig zárva voltak. Szabadnak érzem magam, nincsenek határok, nem érdekel semmi. Elernyedtem, lenyugodtam, megpihentem, mint egy maratoni futó a táv végén: magába roskadva piheni ki fájdalmait, kizárva a külvilágot.
Aztán szép lassan kúszik vissza a valóság. Helyreállnak a képek, s jönnek megint a terhelő gondolatok, érzések. Mit csináltam? Ismét a szürke hétköznapok veszik át a hatalmat felettem a maguk terheikkel, elvárásaikkal, de már semmi sem olyan, mint régen, hisz volt egy ijesztően nyugodt órám egy másik világban. Oda akarok menni, hiszen jó volt. Mindig szabad akarok lenni. Valami, ami az eddigi céltalan életemben megjelent célnak. Csak ez foglalkoztat egyre erősebben. Mindent megteszek ezzel a testtel azért, hogy megint érezzem azt a felejthetetlen eufóriát. Semmi sem érdekel, se a család, se a munka, se a barátaim, se apu testének épsége.
Hosszú éveket töltöttem el így: a valóságtól való meneküléssel. Minden nap ugyanaz. Tökéletesre csiszoltam a szer megszerzésére irányuló képességeimet. Átláttam az embereken, tudtam, kinek mit kell mondania apunak, hogy megkapjam, amire vágyok. Sikerült győzelmet aratnom a legnagyobb ellenségemmel, a lelkiismerettel szemben. Nem hallottam a szavait. Viszont a végén már annyira elfáradtam a mindennapos hajszában, hogy vártam: történjen valami.
Aztán bezárták apu testét rácsok közé, s én nem tudtam elérni az áhított állapotot. Tomboltam. Kerestem a megoldásokat, de hiába volt minden. Kivárásra kellett játszanom. Hosszúnak tűnt az idő, de muszáj volt. Aztán kiengedték aput, de valami megváltozott, s nem akart már heroint fogyasztani. Próbáltam csellel elérni, hogy keresse fel a régi haverjait, „csak hogy megmutasd magad: jól vagy és élsz” – mondtam akkor neki, bár én tudtam, mi lett volna belőle, de nem tette. Rehabilitációs központba készült. Tiltakoztam, de akkor már nem volt mit tennem. Valahogy meglátta a rossz működésem.
Aztán a rehabon is próbáltam egyéb oldalakról támadni. Volt, hogy önsajnálattal, volt, hogy egyéb testi vágyakkal, vagy a program hasznosságát megkérdőjelezve akartam eltántorítani gazdámat a céljától. Tettem ezt attól függetlenül, hogy tudom, a boldog, tiszta létemhez nem kell kábítószert használtatnom apuval.
De legyengültem. Nem tudok már úgy hatni apura. Az örökös küzdelem és a vesztett csaták lemerítettek. Már hallom a lelkiismeretem szavait, aki mindig tudja, mi a jó apunak. Ráadásul nevet is kapott: Szentlélek. Néha összeszedem minden erőmet, lendületet veszek a támadáshoz, de már magam előtt is szánalmasak a próbálkozásaim. Ha gyengén is, de örökre itt maradok apu testében. A küzdelem folytatódik, sőt még csak most jön az igazi harc a valós élet nehézségeivel. Bár apu célokat tűzött maga elé és következetesen halad arra, mégis megtalálom a módját, hogy éberen kelljen figyelnie mindenre. De apu is megtanult harcolni. Felvértezte magát különböző képességekkel, s pajzsnak használja a hitét is. És ez az, amivel nem tudok mit kezdeni. A kapcsolata Istennel Jézuson keresztül eleve vesztessé tesz engem. És észreveszi, hogy segít neki. A Szentlelken vagy embereken vagy helyzeteken keresztül, de segít neki. Mutatja a helyes utat, s jelez, ha támadásba lendülök. Be kell látnom, hogy ez a harc eldőlt, vesztettem.

(Tudósítónk a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonából.)

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
A keresztút állomásai
Eredjünk Jézus nyomába!

Gondolkorzó

Pete Violetta
Ébredések
Csak a múlt zenéje?

Kovách János
Így láttam az ébredést
Rendezzünk ébredést, jó?!

Felszín

Hajdúné Tóth Lívia
Korán jött a tavasz
Tavasz: metszés, szerelem, orgona

Miklya Luzsányi Mónika
Színes világ
A színek is felébrednek téli álmukból, hogy új életre öltöztessenek bennünket

Bölcsföldi András
Az első húsvét
Szemeit a két fa metszéspontjára szegezte

Miklya Luzsányi Mónika
Bibliai kertek
Az Édent a teraszomon

Magasság

Tóth Sára
„Én is láthattam itt, aki engem látott”
A látás bibliai titkai

Turcsik Ferenc
Kettős-egy
A bánya törvényei és húsvét

Mélység

Nagy László
Gyógyuló szenvedély-betegek
Az odaadás a kulcsszó, hogy eljussunk a szabadsághoz, örömhöz, élethez

Turcsik Ferenc
A helyes kérdés
A feltámadás nagy üdvtörténeti rendrakás - rendrakás az életekben

Teljesség

Nagy László
Ébredés egykor és ma
„Ébredés akkor történik, amikor letesszük a múlt szemüvegét, s a jelen valóságában válunk áttetszővé a Lélek számára."

Tatai István
Jánosi látás
Más nézőpont

Illés Dávid
Személyes találkozás
Egy megkésett tanítvány ráébredése a húsvétra

Üzenet

Fodorné Ablonczy Margit
Növekszik-e az ember hite?
Megértések, emelkedők és lejtők közepette

Szűcs Balázs
Ahogyan az elmélet életre kel...
A feltámadás csodájának különös tanítói

Jéger-Pete Renáta
Reggelek
A reggel csodái

Rusznák Emese
Ne féljetek, inkább örüljetek velem!
Naplórészletei egy megértésemnek

Áthallások

Réz-Nagy Zoltán
Cranach utolsó vacsorája – intés az egység megtartására
Ecsetnyomok beszélnek az összetartásról

Szűcs Tamara
Egyházzenei út húsvétig
Ahogyan átvezet a liturgia böjtből nagypéntekbe, majd a feltámadás csodájába

Riport

Petri Nóra
Elég neked az én kegyelmem!
„A spiritusz helyét csak a Spiritus Sanctus töltheti be!”

Kitekintés

Nagy Dávid
A piros és a kék pirula dilemmája

Kell a valóság? Akkor is ha az álom szebb?

Dobóczky László
Az eszmém élete apu testében
Esetenként az ember esze saját maga ellen dolgozik

Szerkesztő
Kiál(lí)tás az ébredésért
„Elődbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot, te azért válaszd az életet!"

Látogatóink száma a mai napon: 4424
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45521564

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat