2016. június 16., csütörtök - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vendégeink voltak

 

2016.06.4-5- én Makkoshotyka Református Nőszövetség, valamint Egyházközségünk presbiterei testvéri-baráti meghívást teljesítve látogatást tettünk Kunhegyesen - Református Testvéreinknél.

Megérkezésünk után a Siloám Református Gyógyászati Központban,- az étteremben üdvözlő áhítaton vettünk részt. Nt. Nagy Kálmán lelkész Úr tájékoztatást adott részünkre Kunhegyes Református Egyházközség életéről.

Kiadós és fenségesen finom ebéd következett.

Ebéd után rövid látogatást tettünk az Egyházközség Intézményeiben, un. a Sarepta Idősek Otthonában, a Ref. Általános Iskolában és Óvodában.

Ezek után Kenderesre látogattunk, ahol megtekintettük a Horthy Kastélyt, a Kriptát, a Múzeumot, s a Mezőgazdasági Szakiskola gazdasági majorját.

Kunhegyesre visszaérkezve nagy zenei élményben volt részünk, mikor is meghallgathattuk a Csermely kórus és szólistái rendkívül magas művészi színvonalú műsorát.

Az úgyszintén fenségesen finom vacsora elfogyasztása után kellemes zenés ismerkedési est és testvéri-baráti együttlét zárta a napot.

05-én esős napra ébredtünk, mely kitartott egész nap. Ez jó kedvünket nem szegte. A jó étvággyal elfogyasztott finom reggeli után felkészültünk a nap fő eseményére.

Részt vettünk Kunhegyes Református Templomban az ünnepi istentiszteleten, s a Trianoni megemlékezésen. Az istentiszteleten Igét hirdetett nt. Pocsai Ferenc Makkoshotyka ref. lelkipásztora, a Trianoni emlékbeszédet Gyárfás Pál makkoshotykai presbiter tartotta. A Trianoni emlékműnél küldöttségünk részéről koszorút helyezett el Bodnár István gondnok Úr és Vitányi Attila presbiter Úr.

A - már csak felső fokban fogalmazható és illethető- finom ebéd elfogyasztása után megtekintettük az épülő Siloám Ref. Gyógyászati Központot, melyet nt. Nagy Kálmán lelkész Úr mutatott be - nagy szakértelemmel.

Rövid pihenő után érzékeny búcsút vettünk szeretett vendéglátóinktól és haza indultunk. Útközben - Tiszaszentimrén a Református Templomban megtekintettük a Magyarországon egyedülálló Egyházi Pecsétes Tégla múzeumot. A múzeumot nagy sikerrel nt. Fodor Gusztáv lelkész Úr mutatta be.

Programunk végeztével útba indultunk Makkoshotykára, lakhelyünkre. A Mindenható Istenünk vezérletével este 21.00 órára szerencsésen, baj nélkül megérkeztünk.

SZERETETT KUNHEGYESI TESTVÉREK! KÖSZÖNJÜK E GYÖNYÖRŰ KÉT NAPOT! ISTEN ÁLDJON TITEKET!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 121, összesen: 752953

  • 2026. szeptember 04., péntek

    „Elég lett volna rászólni arra a gyerekre nem? Minek kellett megütni?”
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemlélet...
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...