Korábbi számok Nyomtat Kitekintés

Mi billent ki az egyensúlyomból? Mi változtatja meg a szemléletem? Valami különleges hatás? Valamely különleges esemény? Meglehet. Talán az is, ha jobban Istenre fókuszál az életem. Ha ő kerül igazán a középpontba. És ha az ember ezen nem csupán gondolkozik és filozofál, hanem cselekszik is. Másik emberrel való foglalkozás segít nekem megtalálni igazi önmagam.

A szolidaritás tulajdonképpen érzékenység a másikra. A másik személyének a megérzése.

Személyes példa. Azért mesélem, mert még nincs vége. Most is benne vagyok a történetben. Mindenkiben vegyes érzelmeket okoznak a hajléktalanok. Ha unalmas egy ifi, elég bedobni a témát: ti szoktatok adni a kéregetőknek? És máris parázs viták kereszttüzében vagyunk, érvek pro és kontra, tapasztalatok pro és kontra, vélemények pro és kontra. Az én egyik álláspontom az, hogy pénzt nem szívesen adok, de ételt annál szívesebben veszek. Az előbb-utóbb jó helyre kerül. A sarki bolt előtt, ahol vásárolni szoktam, megjelent egy (látszólag) hajléktalan, de legalábbis szegényes külsejű ember, nyakig felhúzott kabátban. Ott álldogált. Eleinte nem foglalkoztam vele, majd ha éppen összeakadt a tekintetünk, akkor megkérdeztem, hogy vegyek-e valamit? Majd később tudatosan mentem oda hozzá, ha megláttam, és megkérdeztem tőle, mit szeretne? Mit szeretne enni? Többnyire azt válaszolta: mindegy, valami szilárdat. Így néha vettem édességet vagy üdítőt is a zsömle és felvágott mellé. Azóta ha meglát, már megörül. Aztán egyszer megkérdeztem: hogy hívják. Andrásnak. Mondtam engem is. Erre elmosolyodott és azt is hozzátette: rokonok vagyunk.
A történet itt tart, nincs vége.
Mi, Andrások, végül is tartsunk össze! Egy ember. Még az is lehet, hogy rokonom.

A gátak nyilván fokról-fokra szakadnak át, s ez is csak példa gyanánt van előttünk. Inkább előttem. Mert nyilván még mindig több az eset, mikor fázósan összehúzom a kabátom, elfordítom a fejem vagy megmagyarázom, hogy miért nem adok valakinek. De a gátnak van egy pontja, ahol már átfolyik a víz. Ahol már vállalok valamit a másikért. Amikor adni tudok neki. Amikor meg tudom kérdezni, neki mire van szüksége.

Mire van szükség az egyházban? Mi a szolidaritás? Kik között alakul ki? A lelkészértekezleten elsősorban a papi társadalomról volt szó. Nagyobb egyházközségek és szegényebbek között? Módosabb gyülekezetek és szórványhelyzetben lévők között? Lelkész és lelkész között? A gyülekezet és a lelkész között? A település és a lelkész között? De az élet minden színterén így van ez. Emberek és emberek közt.

Sok elképzelésünk lehet. Az első, hogy van-e rá igényünk? Legyen! Isten szolidáris velünk. Ő képes volt önmagát is megüresíteni. S ez a példa mindig előttünk lehet.

Szociológusok és magatartáskutatók azt mondják ma, hogy a társadalomban azért is foghatóak ma nehezen meg a dolgok, mert a magyarság előtt nincs egy nagy cél, amit meg lehet valósítani, amihez össze kellene fogni. A válság leküzdése és a megoldás nem gazdasági kérdés, hanem elsősorban belső, lelki. Föl lehet adni pozíciókat, érdekeket, az ember határtalan önzését? A szolidaritás ott kezdődik, ahol ebből valamit meg tudok valósítani, le tudok mondani a magam érdekéről.
Lelki megújulás. Igen. Valahol itt kezdődik a reformáció.