Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Reformáció 500

Hollandiában nyomtatott magyar Bíblia

 

Magyar - Holland református kapcsolatok


A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség a Reformációi Emlékbizottság pályázata segítségével egy 11 Roll-up-ból álló kiállítást készített a holland-magyar református kapcsolatok bemutatására a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából. A kiállítás szakmai megalkotói és megvalósítói Millisits Máté művelődéstörténész, a Budapesti Városvédő Egyesület alelnöke és Kelemen Gábor grafikus designer voltak. De Ruyter admirális gályarab szabadító hőstettétől, a Hollandiában tanuló diákon át az éhező magyar gyerekek segítésén át sok-sok szállal kapcsolódott a holland és magyar reformátusok története. Azért ezt a témát választottuk, mert a Csillaghegyi református templom építését (1926-1941) is segítették a holland testvérek, sőt, az első lelkipásztornak a felesége is holland volt. Terveink között szerepel, hogy a kiállítás vándorútra indul, és más gyülekezetekben és intézményekben is megtekinthető lesz.

Vasárnapi istentisztelet keretében fogjuk a kiállítást megnyitni a Csillaghegyi református templomban (1039 Budapest, Vörösmarty utca 2.) 2017. december 10-én, 10.00 órától. A kiállítást Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter, a második és harmadik kerület országgyűlési képviselője nyitja meg, és Millisits Máté művelődéstörténész mutatja be. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

************          ************            ***********

Kiránduló csoportkép

ONLINE JELENTKEZÉS >>> (lezárult)

Debreceni Református Nagytemplom

Családos kirándulás Debrecenbe (ifi 7, családi tábor és gyülekezeti nap extra)
2016. szeptember 10. szombat.

Utazás bérelt autóbusszal

Szombaton reggel 7.00 órakor vár bennünket a busz a Fried fürdőszoba szalon előtti parkolóban. Ez a 11-es úton, a városból kifelé vezető oldalon (mint a templom van) a csillaghegyi templom és a Csillagvár között. Pontos címe: Budapest, Rákóczi u. 22, 1039
Autóval érkezve érdemes a templomnál parkolni, ahonnan gyalog a főút mellet a Csillagvár felé kell menni. Hazaérkezés Csillaghegyre kb. 19.00 óra

Programok (az időpontok a kezdést kivéve hozzávetőlegesek):

debreceni egyetem

10.00 óra: Érkezés villamossal a Református Nagytemplomhoz. Kiállítás megtekintése tárlatvezetéssel, templomtoronyból kilátás a városra. Fotózás a tornyok közötti átjárón.
11.00 óra: Református Kollégium kiállításának (iskolatörténet, egyháztörténet, Nagykönyvtár) megtekintése
12.00 Séta a Kossuth téren (sétálóutca)
12.30 Ebéd a Hajdúsági étteremben
14.00 Villamossal utazás a Nagyerdőre. A Debreceni Egyetem (Kossuth) épületének megtekintése, esetleg az egyetem épülete mellett található Egyetemi (Református) Templom felfedezése. - Utána séta a Nagyerdőn, majd villamossal vissza a Nagyállomásra.

Költségek:

Autóbuszos változat: 
Villamos jegy/napi bérlet: 400 Ft (közösen vásárolt kiscsoportos jegy esetén, egyénileg 900 -1.200 Ft az utazásszám függvényében)
Belépődíj (Nagytemplom és Kollégium): Felnőtt 1.300 Ft, Diák 800 Ft
Ebéd: 1.250 Ft (Rántott csirkemell, fűszeres steakburgonya, csemege uborka), Palacsinta 390 Ft (2db)

Az ifiseknek a teljes program ingyenes.

A szeptember 24-i autóbuszos kirándulásról itt olvashat >>>

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 76, összesen: 882246

  • 2023. november 27., hétfő

    „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt” – mondja Jézus. Videóetűd János evangéliumából.
  • 2023. november 27., hétfő

    „Adok nektek olyan pásztorokat, akik szívem szerint valók” – kapták igei útravalóul a frissen kibocsátott lelkészek a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2023. november 27., hétfő

    A lelkészszentelésről, a nő lelkészek helyzetéről és az egyházon belüli kapcsolatok ápolásáról is szó esett a dunamelléki közgyűlésen. Határoztak egy ...
  • 2023. november 26., vasárnap

    Hosszú, ünnepélyes harangszó hívogatott a kisoroszi református templom falai közé Sándor Balázs megválasztott lelkipásztor hivatalos beiktatására nove...
  • 2023. november 23., csütörtök

    Akár idegenekben is másodpercek alatt ébreszt bizalmat Pallagi Andrea, aki kettős hivatásban, rendőrként és egyetemi lelkészként éli a mindennapjait. ...
  • 2023. november 22., szerda

    Emléktáblát avattak a pilisi református templomban Gál Gézának. A januárban elhunyt lelkész a legnehezebb körülmények között is kitartó hűséggel pászt...
  • 2023. november 21., kedd

    Otthona menedék volt, életműve kincsesbánya, hite szenvedések között tisztult és mélyült, de harcolt, ha arra volt szükség – jellemezték Csia Lajost a...
  • 2023. november 20., hétfő

    A népi iparművészet hagyományait ébren tartó kiállítás nyílt a budapesti Ráday Házban. Ament Éva bútorfestő szakoktató tanítványaival együtt lehelt él...
  • 2023. november 20., hétfő

    Deák Zoltán nyugalmazott református lelkipásztort, életének 92. évében, 2023. november 17-&eac...
  • 2023. november 19., vasárnap

    Berkesi Gábor lelkipásztor harminc plusz öt éves szolgálatáért adtak hálát a Pozsonyi úti református templomban november 19-én.