Nyomtat Elküld Olvasási nézet

HÁLAADÓ ISTENTISZTELET

„Ez az a nap, mit az Úr szerzett..."

Ünnepi istentiszteletre hívott minket a hálaadás 2018. június 17-én. Egy új kezdetet köszöntünk meg az Úr Istennek, melyet kegyelméből megadott a Sajókazinci Gyülekezetnek és lelkipásztorainak.

Örült a szívünk, hogy hálaadásunkban velünk lehetett Csomós József püspök úr is, aki az igehirdetés szolgálatát végezte. Boldogok voltunk, hogy egyházi elöljáróink, szolgatársaink, testvérgyülekezeteink, az elbocsátó gyülekezetek, a családtagok, a város képviselete, a meghívott vendégek és a gyülekezet közössége megtöltötte a régi templomot.

Tiszteletes Úr istentisztelet elején köszöntötte az ünnepi gyülekezetet, megemlékezett a szolgálatban előttünk járókról, és megköszönte, hogy a gyülekezet szépen felújította a parókiát. Majd püspök úr szolgált az I. Thesszalonika 3;9 alapján. Ezután Szőnyi Tamás esperes úr vezette a köszöntéseket.

Tiszteletes asszony az istentisztelet végén megköszönte a vendégek és gyülekezetek áldást kérő szavait és ajándékait, különösképpen a sajókazinci gyülekezet befogadó szeretetét.

A jövőre nézve az Ap.Csel. 18;9-10 verseivel tekintett: "Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, senki sem fog rád támadni, mert nekem sok népem van ebben a városban."

Elmondta, hogy szeretnének Isten szemével tekinteni ennek a városnak a református népére, és ezzel a reménységgel végezni szolgálatukat, hogy Istennek sok népe van itt is, akik közül bízunk benne, hogy sokan otthonra találnak gyülekezetünkben. Együtt kell ezért imádkoznunk, munkálkodnunk.

Köszönjük az Úr Istennek, hogy ezen az úton - a gyülekezet és pásztorai - együtt mehetünk.

Az ünnepi istentiszteletet szeretetvendégség zárta a Dózsa György Tagiskola aulájában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 41, összesen: 78585

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája