János 6, 5-13 Az ötezer ember megvendégelése


Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet!


Éreztük már azt, hogy tehetetlenek vagyunk? Amikor igazságtalanul bántak velünk és nem tehetünk ellene semmit. Kiállhatunk volna a magunk igazáért, de nem akartunk megbántani senkit. Vagy, amikor semmit sem tehetünk egy gyógyíthatatlan betegséggel szemben. Tehetetlennek érezzük magunkat, ha szeretteinket veszítjük el, mert a halál ellen semmit nem tehetünk. Tehetetlenek vagyunk, amikor nem tudjuk megvigasztalni a bánkódó lelket. A tehetetlenségben nagyon elcsügged a lélek, végtelen szomorúság kerít a hatalmába. Bródy János zeneszerző, szövegíró szívében is ott lehetett egykor ez az érzés, amikor megírta a következő dalszöveget: „Én nem születtem varázslónak csodát tenni nem tudok, És azt hiszem már észrevetted a jó tündér sem én vagyok. De, ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, Úgy érezném vannak még csodák. Hát mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod, A lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot. Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen? Mit tehetnék, áruld el Nekem! Nincsen varázspálcám mellyel bármit eltűnthetek, És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet. De, ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, Úgy érezném, vannak még csodák.” Szeretett Testvéreim! Ezen a vasárnapon a kenyérszaporítás csodájának történetét hallottuk. Azt kívánom, hogy az Ige üzenete úgy tanítson minket, hogy hinni tudjuk: vannak még csodák. Ebben a történetben előttünk van az emberi tehetetlenség, a gyermeki hit és a krisztusi hatalom. Az ötezer ember megvendégelése. Vendégek érkeznek. Őket vendégül kell látni. De nem tudjuk, hogy mennyi étel és ital fog elfogyni a terített asztalról. Ezért mindig egy kicsit többel készülünk annál, mint ami elfogyhat. De ez talán nem mindig sikerül. A kánai menyegzőn a bor fogyott el. A sareptai özvegynek a lisztes fazekjában és az olajos korsójában volt nagyon kevés. De a krisztusi hatalom a vizet is borrá változtatta. Az Isteni gondviselés a fazekat és korsót sem hagyta kiürülni. Most pedig itt van ötezer ember, akiket vendégül kellene látni. Valljuk meg, hogy ilyen létszámú vendégseregnél nagyon nehéz lenne mindenből elegendőt készíteni. Emberileg nézve szinte lehetetlen. Jézus tanítványai is nagyon emberi módon gondolkodnak. Fülöp azt mondja: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik.” András az öt kenyérre és a két halra mondja: „mi ez ennyi embernek?” Magunk előtt láthatjuk, ahogyan széttárják karjukat és kimondatlanul is azt érzik, hogy tehetetlenek vagyunk. Miért is? Mert nem elég! Mert kevés! Mi is akkor vagyunk tehetetlenek, amikor nincs elég erőnk. Amikor kevésnek bizonyul minden erőfeszítés. Amikor a magány terhét hordozzuk, mert elfogynak mellőlünk szeretteink. Tehetetlenek vagyunk, amikor nincs aki segítő jobbot nyújtson felénk, vagy éppen mi nem nyújthatjuk oda segítő kezünket. Tehetetlen az ember, ha kapcsolatainkból elfogy a szeretet, a türelem, a békesség. Ha nincs elég megértés, megbocsátás, irgalom a szívünkben. Sokszor úgy tud ez hiányozni az életünkből, a mindennapjainkból, mint egy falat kenyér. A sokaság megéhezett és a tanítványok tehetetlenek. Tanulsága van ennek az élethelyzetnek. Egyfelől az, hogy Isten olykor megengedi, hogy tehetetlennek érezzük magunkat. És vegyük észre az ő hatalmát, amibe belekapaszkodhatunk, a mi támaszunk, megmentőnk lehet. Az életünk dolgaira megoldást jelent. Kánai mennyegzőn Jézus anyja Mária a szolgáknak azt tanácsolta, hogy, amit Jézus mond, megtegyétek. És az engedelmességnek jó gyümölcse lett. Kimondatlanul, de itt is előttünk a jó példa. A tanítványok azt teszik, amit Jézus mond nekik. Legyen a mi szívünkben is ilyen engedelmesség. A történet új fordulatot vesz, amikor azt olvassuk, hogy van itt egy gyermek. Szeretett Testvéreim! Olyan jó az, ahol van gyermek. A családban, az ismeretségi körben, a gyülekezetben. Egy nép, egy nemzet életében. A gyermekek, az unokák, a jövő nemzedéke mindig egyfajta reményt és derűt hoznak a szívünkbe. Reményt arra, hogy van utánpótlás. Hogy mindig lesznek, akikben majd tovább él az a lelkület, az a hit és szeretet, ami bennünk is megvan. És milyen derűt hozó a gyermeki szó, a gyermeki mosoly, a gyermeki őszinte szeretet, mely még a jégszívet is képes felolvasztani. Ma bennünket a történetbeli gyermek hite akar tanítani. Ez a gyermek bele sem gondol, hogy ez az öt kenyér és ez a két hal elég lesz-e ennyi embernek. Bátran felajánlja. Odanyújtja: nekem ennyim van. Én ezzel tudok segíteni. És hisz abban, hogy ez a jó szándék, ez a segítőkész lelkület megoldást jelenthet. Kedves testvéreim! Sokszor felnőtteket megszégyenítő az a hit, ahogyan a gyermekek hisznek a csodában. Maga Jézus mondja, engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Istennek országa. Olyanoké, akik készek azt a kicsit, azt a keveset is az Úr szolgálatába állítani. Mindig megdobogtatja a szívünket, ha egy gyermek szavalata, vagy éneke dicséri az Istent. Mert érezzük, hogy az a gyermeki hang, ami oly sok más esetben kevésnek bizonyul, milyen naggyá tud lenni, ha az Úr megáldja és megszenteli. Adja Isten, hogy gyermekek hangja hirdesse, hogy áldott a Jézus szent neve. A történetbeli gyermek két hala és öt kenyere a mai napig hirdeti a Krisztus hatalmát. Azt a Krisztust, aki vette a kenyeret és a halat. Hálát adott és szétosztotta. Jézus megtanítja a tehetetlen tanítványokat, a gyermeki lelket, és ma mindnyájunkat, hogy mit kell tenni, ha valami kevésnek bizonyul. Adjunk hálát a kevésért is. Köszönjük meg Istennek minden kicsi áldását. A lehetetlennek tűnő helyzetekben ne zúgolódjuk, nem méltatlankodjunk, ne Istent kérjük számon. Inkább tegyük oda dolgainkat annak a Krisztusnak a kezébe tenni, aki tenni tud értünk. Bízzuk a keveset is Krisztusra, mert Ő azt megsokasítja. Bízzuk a betegeinket is őrá, mert Ő képes csodákat tenni. Isten egyszülött fia, az Úr Jézus Krisztus számára nem volt kérdés az: hogy mit tehetne értünk? Magára vette bűneink büntetését. Meghalt értünk, majd feltámadásával legyőzte a halált is, hogy örök életet szerezzen nékünk. Amikor a gecsemáné kertjébe katonák érkeztek Jézus elfogatására, akkor ő azt mondta Péternek, hogy tedd el a kardod. „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?” De nem tette. Engedelmesen indult a kereszt felé, hogy életünket megmentse. Amikor az utolsó órában azt érezte, hogy már lehagyja minden ereje, ki tudta mondani, hogy Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet. Soha ne gondoljuk azt, hogy tehetetlenek vagyunk, mert bármit is hozzon ez az élet egyet mindenki megtehet. Azt, hogy imára kulcsoljuk kezünket és kérjük Isten segítségét. A tehetetlenség idején Krisztus kezébe tehetjük minden félelmünket, bánatunkat és aggodalmunkat. Tegyük ezt a csodákban hinni tudó gyermeki lélekkel. Most és örökkön örökké. Ámen


Úr Jézus Krisztus!


Ma is megtöltötted szívünket reménnyel, mert számodra nincs lehetetlen. Bocsáss meg, ha mi mégis sokszor tehetetlennek érezzük magunkat. Amikor már emberileg nem látunk ki utat. Amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok. Amikor sok a teher és kevés az erő. De te akkor is mellettünk állsz. Rád bízzuk ma a mi mustármagnyi hitünket. Azt a keveset, ami a te áldásoddal erős lesz, mint a szikla. Amit nem dönthet le az ördög kísértése, a betegség keresztje, a halál könyörtelen ereje, a gyásznak súlyos terhe. Köszönjük, hogy egykor ott álltál a tanítványok mellett, akik úgy érezték semmit nem tehetnek. Állj mellettünk mai tanítványok mellett is, mert a mi erőnk véges. Köszönjük, hogy megáldottad a gyermeki életet, a gyermeki hitet. Áldd meg ma is gyermekeinket, hogy az ő szavukban, cselekedeteikben, gyarapodásukban mindig reményt és vigaszt találjunk. Áldunk a csodáért, amit mi is megtapasztalhatunk, ha a néked való engedelmességben járunk. Imádkozunk hozzád, hogy tégy csodát a mi betegeinkkel. Gyógyítsd őket szent erőddel. Akaratod szerint könnyítsd meg testi-lelki terheiket. S ha földi létet itt kell hagyni, akkor te vezesd őket égi hajlékodba a mennyei grádicsok fényes során. Könyörgünk ma hozzád azért a gyászoló családért, akik egy szeretett hitvest, édesapát, nagyapát engedtek el a minden élőknek útján. Légy vigaszuk a fájó elválás után. Adj hitet, és reményt a szívükbe, hogy lesz még nékik újbóli boldog találkozásuk ott az égi honban fenn. Áldd meg a gyermeki lelkeket, hogy mindig vigaszt hozzanak övéik szívébe. És köszönjük neked, hogy vele voltál e családdal, hogy a gyász terhe mellett is legyőzhessék a betegséget. Maradj velünk, kegyelmeddel. Légy az örömben járókkal, az ünnepet szentelőkkel. És enged, hogy kezedbe tehessük életünket. Most és örökkön örökké. Ámen.