János 4, 6
„Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál.”

Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet!

Hat napon át teremtette Isten az eget és a földet és a hetedik napon megpihent. A teremtő Isten, már most az év első vasárnapján tudja, hogy mire lesz szükségünk egész évben. Tudja, mivel jár ez a földi élet, hiszen ő alkotott mindent. Tudja, hogy a mi erőnk véges, hogy újra és újra eljön az az idő, amikor elfáradunk a mindennapi terhek súlya alatt. Az élet harcaiban. Erőfeszítéseink során. Olykor belefáradunk a munkába, a szolgálatba, a tanulásba, a betegség elleni küzdelembe. Tudja Isten, mit jelent hat napon át munkálkodni. Ezért adta az éjszakát, a megpihenésre, a test és lélek megújulására. Ezért rendelte a hetedik napot, a nyugodalom napját, hogy azon megpihenjünk. Arra hív, hogy szenteljük meg azt. Merítsünk erőt. Hogy tovább tudjunk menni az élet útján megújult erővel. Felolvasott alapigénkben egy nagyon életszerű képpel találkozunk, az Úr Jézus elfáradt és leül. Érzi, hogy eljött az idő. Most meg kell állni. Le kell ülni. Meg kell pihenni. Bizonyára mindnyájan éreztünk már ilyen fáradságot. Kinek előbb, kinek utóbb de eljön az a pillanat, amikor azt mondja: elfáradtam. Ézsaiás azt mondja, hogy elfáradnak és meglankadnak még az ifjak is, megbotlanak, megtántorodnak még a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Ezzel a reménységgel tekintsünk az újesztendő napjaira. Különösképpen a vasárnapokra, amikor megfáradt testünket és lelkünket megpihentethetjük a forrásnál. Jézus nem véletlenül választotta a Jákób kútját, a forrást a megpihenés, az erőgyűjtés helyszínéül. Ő tudta, hol kell megpihennie. Az úttól elfáradva leült a forrásnál. Szeretett Testvéreim! Bizonyára lesznek nekünk is olyan útjaink, amelyek megterhelnek, amiket végig kell járnunk, amiben azt fogjuk érezni, hogy elfáradtunk. Ezek lehetnek földi utak és lelki utak is. Melyikünk ne járt volna még hosszú úton, ami után jó volt hazaérni, leülni és megpihenni. És ki ne élte volna már át azt is, amikor életünk útján nehéz volt vinni az aggodalom terhét, a lelkiismeret furdalás terhét, vagy a betegségnek, a gyásznak terhét. De ugyanígy elfárad az ember a bűnnek terhe alatt. Bele fáradunk a bántó szavakba, a meg nem értés és az egyet nem értés szüntelen vívódásába. Elfáradunk lelki útjainkban. Ilyenkor jó, ha tudjuk, hogy hol keressünk megpihenést! A forrásnál Kedves Testvéreim! Melynek vize tiszta, kiapadhatatlan és éltető. Olyan, mint Isten igéje, mely tisztán fényesen ragyogó, mindig utat mutató, szüntelen megújuló, életet munkáló erő. János evangéliuma azt tanítja, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige. Így ő maga lett az élet forrása. Időzzünk ma még egy kicsit ennél a forrásnál. És éljük át ahogyan a az élet vize szomjúságunkat oltja, lelkünket megtisztítja, életünket felüdíti és megújítja. Egy olyan évnek az első napjaiban vagyunk, amikor különösen is szomjazzuk a találkozások örömét. A szeretet ölelésben, kézfogásban, érintésben megnyilvánuló erejét. Hiányzik a mindennapok nyugalma. Belefáradunk a különféle korlátozások, szabályozások betartásába. Jézus nekünk mondja, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugosztlak titeket. Jöjjetek és üljetek le a forrásnál. Amikor leülünk, az azt jelenti, hogy egy nyugalmi helyzetben vagyunk. Az ötezer ember megvendégelésénél azt kéri Jézus a tanítványoktól, hogy ültessék le őket. Helyezzék magukat nyugalmi állapotba. Nyugodjanak meg. Ugyan két hal van és öt kenyér, mi az ennyi embernek? De itt van Jézus, akinek hatalma van sokakat megelégíteni, megelégedetté tenni. Ezért is érdemes a forráshoz jönni. Jézus a tanítványokat az utolsó vacsora lakalmával is maga köré ültette. Tudta, hogy milyen megpróbáltatások jönnek az elkövetkező napokban, de szerette volna megnyugtatni tanítványait. Az Úrvacsora szent jegyeiben ő mindig közöttük lesz, a kenyér és a bor mindig őrá emlékezteti majd a tanítványokat. A feltámadást követően az emmausi tanítványokkal ül egy asztalhoz és akkor ismerik fel őt a kenyér megtöréséről. Hányszor aggódunk, kétségbeesünk, pedig a nyugalom, a békesség, a reménység forrása, Krisztus ott van velünk. Jézus egyszer olyan fárad volt, hogy a tanítványok hajójában elaludt. A hajó viharba keveredett. A tanítványok így ébresztették mesterüket: Mester nem törődsz azzal, hogy elveszünk? Ez akár a mi kérdésünk is lehetne egy világjárvány viharának kellős közepén. De itt van számunkra a válasz a 394. dicséretünk soraiban: „Ha aludni látod őt, ki reményed és erőd, Sion soha ne feledd el ő megvívhat tengerekkel.” Fel kelt és lecsendesítette a szelet és a tenger hullámait. Ma is képes ezt megtenni. Kérjük őt erre bátran. Jákób kútjához, ahol Jézus megpihen egy samáriai asszony érkezik. Ő nem érti, hogy Jézus hogyan kérhet tőle vizet, azt pedig végképp nem, amikor Krisztus az élet vizét kínálja neki. Olyan ez, mint amikor Péter, Jézus tanítványa a lábmosás történetében nem érti azt, amikor Krisztus akarja őt megmosni. Pedig Krisztus a megbocsátás forrása is. Ő tud, feloldozni a bűnök terhe alól. Megtisztítani minden szennytől, mely életünket beszennyezi. A samáriai asszony abban látja meg Krisztus hatalmát, hogy ismeri az ő életét. A világ Ura előtt nyitott könyv a mi életünk is. Előtte nem lehetnek titkaink. Ő vállalta a büntetést a mi fel nem fedett bűneinkért is. Mikor Péter meghallja Jézus szavait: Ha meg nem moslak semmi közöm hozzád. Akkor ő azt kéri: Moss meg egészen. Ne csak a lábamat, a kezemet és a fejemet is. Jézus az élet forrásának vizét kínálja, mely megtisztítja lelkünket. Végül pedig üdítsen fel és erősítsen meg bennünket Krisztus jelenléte. Aki vasárnapról-vasárnapra figyel az Ige tanítására, keresi az imádság csöndjét, Krisztus közelségét, az tudja, hogy milyen jó itt leülni, az úttól elfáradva megpihenni és a Lélek által erőt nyerve tovább menni. Pál apostol a filippibeliekhez írott levelében mondja, hogy Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Krisztusból, az erő forrásából ma is lehet meríteni. Szükségünk is lesz rá az előttünk lévő vasárnapokon, hogy eljöjjünk és leüljünk a forrás mellé. Hogy oltsa az szomjúságunkat, ha kell, megtisztítson minket és erőt meríthessünk a sokszor erő feletti utakhoz. Amikor eljönnek az évközi és ünnepi vasárnapok jusson majd eszünkbe Jézus szava, amit ott a golgotai kereszten mondott: Szomjúhozom. Isten fia akkor nagyon magára maradt. Nem csak a teste kezdett kiszáradni a fájdalomtól, a fáradságtól. Szomjazta övéi közösségét is. Ma is szomjazza azokat az életeket, akik nem keresik fel az élet forrását, akik nem szólítják az ő szent nevét. Jöjjetek Kedves Testvéreim minden vasárnap a forráshoz. éljük át együtt a lelki ének igazságát, miszerint: „Minden gyötrelmet, bánatot elfeledünk, ha Ő bennünket keblére von. Jézus szívére hajthatjuk fáradt fejünk. Nála béke vár és nyugalom!” Ámen.


Mennyei Édes Atyánk! Sokan várnak ettől az új esztendőtől békét és nyugalmat. Mi magunk is szeretnénk rátalálni arra a megnyugtató szóra, bátorításra, biztatásra, amely megújítja erőnket, megnyugtatja lelkünket és megpihenteti megfáradt életünket. Urunk kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. Hisszük, hogy lelked által te adsz erőt minden új naphoz. Tudjuk, hogy nem ígértél mindig kék eget, mindig virágzó víg ösvényeket, de megígérted, hogy velünk leszel minden napon. Ezért könyörgünk hozzád, hogy légy velünk az új esztendő napjaiban is. Add, hogy újra és újra felkereshessük a forrást, az éltető Igét. Engedd, hogy meríthessünk az élet vizéből, mely szomjunkat oltja, lelkünket tisztítja és életünket felüdíti. Eléd hozzuk betegeinket, és arra kérünk, elégítsd meg a gyógyulásra szomjazókat. Hívd a forráshoz a meggyógyultakat, hogy együtt adhassunk hálát megsegítő kegyelmedért. Légy társa a magányos lelkeknek, árvának, és özvegyeknek. Adj reményt az elcsüggedt, megfáradt életeknek. Életerőt a kétségek között lévőknek. A természeti csapásoktól szenvedőknek. Őrizd, vigyázd közelben, távolban lévő szeretteinket. Gyülekezetünket. Népünket, nemzetünket. Segíts meg minket, hogy az úttól elfáradva leülhessünk a forrásnál. Most és örökkön örökké. Ámen.