A SZERETET HOSSZAN TŰR, JÓSÁGOSAN ÉL
(Sarkad-Újtelek, 2011. április 25. _Húsvét 2. napja)

Lectio: 3Móz 19, 9-18. v. + János 13, 21-35. v.
Textus: 1Kor 14, 1a + 1Kor 13, 4a. v.

Énekek: 349/1; 356/1-5; 349/5; 151; 347/5; 490/1-9;

„Törekedjetek a szeretetre… — A szeretet türelmes, jóságos…”

Szeretett Testvéreim!

Különös a viszonyunk a szeretettel. Mindannyian tudjuk, érezzük, hogy szükségünk van rá, mégis hiányzik az életből! Ha felsorolást kellene egy-egy napra készítenünk, hogy arra a napra mire van szükségünk, vajon odaírnánk-e a sor elejére vagy legalább a végére: és szeretet?
Amikor hosszabb útra indulunk, vagy akár csak a szomszéd városba megyünk át, végiggondoljuk, hogy mit kell magunkkal vinnünk. E végiggondolásban megtalálható-e: És szeretet?
Amikor elindulunk vasárnaponként, vagy az ünnepeken az istentiszteletre, végignézünk magunkon: rendbe van-e az öltözetünk, nálunk van-e az énekeskönyv, van-e nálunk zsebkendő, viszünk-e magunkkal hálaáldozatként adományt a perselybe. Gondolunk-e ilyenkor azzal, hogy viszünk-e magunkkal, hordunk-e magunkban szeretetet?
Olyan természetesnek tartjuk, hogy van szeretet, hogy fel sem tűnik, ha szeretetet nem viszünk magunkkal. Csak akkor kezdünk kétségbe esni, ha mi nem kapunk szeretetet, pedig akkor kellene megijednünk, amikor nálunk, bennünk nem található szeretet.
Az Úr Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, miután már Júdás elindult, hogy elvégezze árulását, új parancsot adott tanítványainak, új parancsot adott a benne bízóknak, a kegyelméből élőknek: hogy egymást szeressék. Ahogy Krisztus szeret minket, úgy szeressük mi is egymást!
A mögöttünk levő bűnbánati hét egyik estéjén a 1Kor 14, 1-ről hangzott igehirdetés. Akkor is elhangzott, ami most újra hangzik, hogy Pál apostol a korinthusiaknak a szeretetről úgy beszélt, mint a legkiválóbb útról. Jézus Krisztus Lelkének ajándékai sokfélék, és ezekre is vágyódnunk kell. De a szeretet mindenek közül kiemelkedik: A szeretetre nem egyszerűen vágyódnunk kell, hanem úgy kell utána törekednünk, mint akik nem nyugodhatnak addig, amíg el nem érik. „Üldöznünk” kell a szeretetet, folyamatosan nyomában lennünk, és meg nem állnunk addig, amíg Isten Lelke be nem tölt szeretettel, míg ki nem ábrázolódik bennünk a Krisztus!
A szeretet nem csupán kelléke a keresztyén hitnek, hanem a legfontosabb megnyilvánulása! Nem véletlen, hogy Pál apostol azt írta: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13, 13).
Ha Isten is úgy akarja, és segít bennünket, akkor az elkövetkező vasárnapokon egészen Pünkösdig a szeretet jellemzőiről lesz szó. Mert tanulnunk kell a szeretetet. Arról ismernek meg bennünket, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, ha szeretni fogjuk egymást. De annyira ismeretlen a mai világban a szeretet, hogy nekünk is újra kell tanulnunk, újra el kell kérnünk Jézus Krisztustól! Akár a 234. dicséret szavaival is kérve: „Ó szeretet áraszd ránk meleged, Hadd kóstoljuk édességedet; Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk, Egyességben és békében éljünk. Könyörüljél.”

„A szeretet türelmes, jóságos…” — hangzott a mai szakasz. Talán feltűnt már másnak is, hogy itt két jelző van, miközben a szeretet többi tulajdonságáról a szeretet himnuszában mint cselekedetről ír az apostol. Pl. „nem irigykedik, nem kérkedik…”.
De tulajdonképpen csak a fordítások adják ezt így vissza. Mert Pál apostol itt is cselekedetről írt: A szeretet hosszan tűr. A szeretet jóságosan él, jóságosan viselkedik.
A szeretet cselekszik! A szeretet nem leírás, hanem élet. A szeretet nem tulajdonság, hanem mozgás, lüktetés. A szeretetnek minden tulajdonsága olyan, ami cselekedetekben mutatkozik meg! A szeretetet nemcsak érezzük, hanem tapasztaljuk. Jakab ezt így fogalmazza meg a levelében: „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2, 15-17) Ennek nyomán mondhatjuk, hogy a szeretet is, ha cselekedetei nincsenek, nem is szeretet!
A keresztyén hit nem elmélkedő hit. Nem magába zárkózó, önmagáért élő hit, hanem Krisztus felé forduló, és Krisztusban a másik ember felé forduló hit. Jézus Krisztus azt mondta: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5, 17). Ez a kijelentése, amivel a farizeusokat némította el, amikor számon kérték, hogy nyugalom napján miért tesz jót, minket is kötelez: A mi Urunk, az Egyház Feje mind ez ideig munkálkodik, nekünk is munkálkodnunk kell hát. A Krisztus-követés a szeretet cselekedeteiben mutatkozik meg, vagy nem is lehet azt észrevenni, nem is lehet Krisztus követéséről beszélni.

Milyen hát a szeretet? A szeretet hosszan tűr! Pontosabban nagyon hosszan tűr. Olyan szót használ itt Pál apostol, amelyben a türelem a nagy távolsággal, a nagy szélességgel van összekötve.
A mi türelmünk meddig húzza? Mert az igaz, hogy természet szerint vannak közöttünk türelmesebbek és kevésbé türelmes természetűek. Vannak lobbanékonyak és vannak csendesen hallgatók. Ezért egyikünk, másikunk a többiekkel szemben mutatkozhat türelmesebbnek. De a birka-türelmű emberről sem lehet feltétlenül elmondani, hogy a bibliai mérce szerint hosszan tűr. A bűn megrontotta a szeretetet bennünk és így megrontotta a türelmünket is. Ezért ha magunkban keressük annak mércéjét, hogy meddig tűrhet a szeretet, akkor nagyon bizonytalan mércét kapunk.
Van egy biztosabb, szilárdabb mérce: az Istené. Az a szó, amit Pál apostol itt használ, az Újszövetségben csak itt található meg. Ugyanakkor az Ószövetség görög nyelvű fordításában többször is olvashatjuk, de kizárólag Istennel kapcsolatban: Amikor Isten nagyon hosszan tűrt népének. A szeretetnek az a jellemzője, hogy hosszan tűr, tehát nem belőlünk fakad, hanem Isten ajándéka. Pál ismerte jól a szent iratokat. Tehát teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy tudatosan használta a szeretet megmutatkozására azt a szót, amivel Isten a népe – és irántunk – való hosszan tartó nagy tűrését mutatja.
Nem elégedhetünk meg tehát azzal a mércével, amire mi képesek vagyunk, hanem amikor már elveszítenénk, vagy el is veszítettük a türelmünket, meg kell emlékeznünk arról, hogy Isten milyen hosszan tűr és milyen hosszan tűrt eddig is nekünk! S ha már elveszítjük a türelmünket valakinek az értetlensége, kötözködése, szándékos ellentmondása, szégyenletes beszéde, cselekedetei miatt, és már „betelt a pohár”, gondoljunk arra, hogy Isten milyen sokáig tűrte ellenkezésünket, arcátlan viselkedésünket, gonosz tetteinket, tisztátalan gondolatainkat, szándékos lázadásunkat, szégyenteljes életünket! El egészen a golgotai keresztig, ahol Jézus Krisztus önmagát adta értünk, hogy a mennyei Atya továbbra is tűrhessen nekünk!
Az hogy hosszan tűrünk, Jézus Krisztus értünk hozott áldozatán alapul. Nem azért tűrünk, mert jók az idegeink, hanem azért tűrünk, mert Krisztustól kaptunk szeretetet. Sokan és sokszor próbára teszik türelmünket. Mint ahogy mi is próbára tesszük mások türelmét. De amikor talán a kötélből lévő idegeink is kezdenek szakadozni, és türelmünk már végképp nincs tovább, kérjük Istent, hogy töltsön be szeretetével… Sőt, valójában ne várjuk meg azt, hogy elpattanjanak az idegeink, hogy kirobbanjunk, kitörjünk, hanem nap mint nap kérjük Istent: ajándékozzon meg szeretettel, amely hosszan, nagyon sokáig tűr!

A hosszan tűrő szeretet egyben jóságosan élő szeretet is. A hosszan tűrő szeretet egyben olyan, amely nem akarja próbára tenni mások türelmét. Mert a jóra törekszik. A jót igyekezik adni. Jóságosan viselkedik!
A szeretet együtt a kettő: Miközben tűr hosszan, aközben jót tesz. Jóságra törekszik.
Tehát nem arról van szó, hogy tűrök, de megjegyzem a dolgokat, s alig várom, hogy visszafizessem. Isten nem azt az úgynevezett okos tűrést hirdeti nekünk, amelyik megvárja az alkalmas időt a visszavágásra. Nem azért és nem úgy türelmes a szeretet, hogy közben feljegyzés készüljön: mikor és kinek mivel dörgölhetek az orra alá: Látod, én akkor tűrtem neked, most te is tűrj nekem! Ez nem szeretet, ez csak számítás. A szeretet ezzel szemben tűr és közben jóra törekszik.
„Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.” (Róm 12, 17) — „Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Pt 3, 9) A szeretet jóságosan él, tehát keresi, hogy mivel gazdagíthatná a másik életét. A szeretet figyelmes és törekszik jót adni, akinek csak lehet. Ezért a szeretet nem lehet közömbös, mert fontos neki a másik élete.
Krisztus parancsa kíséri életünket, hogy nyomuljunk a szeretet után és ne nyugodjunk, míg el nem értük, amíg valóban eltelünk vele, így tűrve nagyon hosszan és élve mindig jóságosan: iszonyodva a gonosztól, a rossz cselekvésétől!
Törekedjünk a szeretetre, de nem csak úgy próbálkozva, hátha „összejön”, hanem azzal a belső kényszerrel: nem élhetünk szeretet nélkül, nem élhetünk szeretet-hiányosan Krisztus gyermekeként, mert erről ismerik meg, hogy Jézus Krisztus tanítványai vagyunk!
Úrvacsorával élhettünk a héten kétszer is: És az úrvacsorai közösség alkalmával is elhangzott, hogy az úrvacsora közösség Krisztussal és közösség egymással. Erről énekelünk egyik úrvacsorai énekünkben is. Aki Krisztusban van, annak életformája a szeretet. A szeretet, amely hosszan tűr és jóságosan él:
„Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled: Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled. Adjad hát, hogy mint tagok a főnek, Engedjünk néked, bennünk élőnek. Olts be magadba, mint jó szőlőtőbe, Hogy jó nedvesség folyjon a vesszőbe, És légyen szívünk szívednek mása, Éltünkben élted hogy minden lássa. / Adjad: egymás közt legyen egyességek, Akik e közös asztalnál vendégek; Mert bizony, aki másokat szeret, Csak az eszik itt méltán kenyeret. Fogjon hát ez az egész gyülekezet Egymással atyafiságosan kezet, Mert tudjuk: maga a hívogató Úr Jézus nem személyválogató.”

Nem vagyunk egyformák. Isten mindannyiónknak önálló, megismételhetetlen személyiséget adott. Még a külsőleg oly egyforma ikreknek is teljesen önálló a személyisége. Azonban a bűn megrontotta a személyiségünket is. S bár vannak lobbanékonyabbak és birkatürelműek, vannak természettől fogva jóságosak, nyitottak és vannak természet szerint morcosabbak, zárkózottak, akiknek a jóságot nehezebb továbbadni, de nem ez a személyiségünk alapvető baja, hanem a bűn.
Azt szokták mondani, hogy az ember nem változik. Kutyából nem lesz szalonna. Az a baj ezzel a mondással, hogy úgy mondjuk ki, mintha az ember személyisége nem romolhatna. Pedig az ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy egyes szintetikus kábítószerek végérvényesen lerombolják a személyiséget. De a tartós alkoholizmus is alaposan le tudja rombolni a személyiséget. Nemcsak addig, amíg a „szer” hat!
S ha tudomásul vesszük, hogy a bűn rontása, egyes betegségek, a test romlása is átírják a személyiségünket, akkor el kell tudnunk fogadni, reménységgel, hittel el kell tudnunk fogadni, hogy Isten újjáteremtő kegyelme is meg tudja újítani a személyiséget! Nem is akárhogy!
Hiszen amint Jézus szavára a poklosok megtisztultak, bénák járni kezdtek, vakoknak nyílt meg a szeme és süketek lettek hallókká, megszállottak szabadultak meg, halottak támadtak fel, ugyanúgy van hatalma megújítani a személyiségünket is a feltámadás ereje által!
Éppen a feltámadás ünnepe az, amikor erről nem szabad elfeledkeznünk! Jézus Krisztusnak, aki megszabadított a kárhozattól, a feltámadás ereje által arra is van hatalma, hogy megújítsa, jobbá tegye, megszentelje a személyiségünket, a természetünket! Ezért bízhatunk abban, hogy aki közösségben van az Úr Krisztussal, azt Megváltónk képessé tudja tenni a szeretetre, bármilyen is volt korábban!
Igen, az Úr Krisztus meg tud ajándékozni azzal, hogy szeressünk, és szeretetünk hosszan, nagyon sokáig tűrjön, jóságosan éljen és jóságosan viselkedjen!
Feltámadás ünnepén igenis kérjük, mert kérhetjük az Úr Jézus Krisztus személyiséget formáló hatalmát és kegyelmét! Ha úgy ismerjük magunkat, ha azt a visszajelzést kapjuk a környezetünktől, vagy magunkat figyelmesen nézve felismerjük, hogy valójában nem tudunk szeretni úgy, ahogyan Isten rendje szerint szeretnünk kellene, akkor kérjük az Urat: „Add nékünk a te természetedet!” „Taníts meg szeretni!” „Áldj meg tűrni hosszan tudó, jóságosan élő, figyelmes szeretettel!”
Bátorít erre bennünket az az ígéret, hogy aki Krisztusban van, új teremtés az! (2Kor 5, 17) Akinek van hatalma a halottakat is feltámasztani, van hatalma az egész életünket átformálni. Ez az átformálás nem sablonra történik, de Isten hatalmas kezének munkáját ebben is sokan megtapasztalják! Azt, hogy „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2, 20)
Bűnön, poklon, halálon győztes Megváltó Urunk adja meg, hogy formálódjunk az ő képére és hasonlatosságára, kiábrázolódjon bennünk a Krisztus, és teljünk meg szeretetével, élve nagyon sok türelemmel és jósággal!

Ámen!