KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI
(Sarkad-Újtelek, 2011. szeptember 11.)

Lectio: 3Móz 19, 9-18. v. + Gal 6, 1-10. v.
Textus: Zsolt 133, 1-3. v.

Énekek: 133; 469/1-5; 154; 151; 477/7; 444/1-8;

„Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.”

Szeretett Testvéreim!
Ismét találkozhattunk vasárnap délelőtt az istentiszteleten. Ebben a gyülekezetben nincsenek tömegek. Régóta nincsenek. 35-45 fő jár istentiszteletre vasárnaponként. Így van ez már lassan két évtizede. Ismerős arcok, vagy egy idő után ismerős arcok, akikről tudjuk, hogy vasárnap délelőttönként ugyanazon a helyen vagyunk. De nem biztos, hogy mindenkit ismerünk név szerint. Nem biztos, hogy mindenkinek ismerjük a családi állapotát. Vajon van férje, felesége? Vajon van családja? Egyedül él, vagy családi körben? Van munkája? Milyen az egészsége? Hogyan gondolkodik? Csak itt a templomban imádkozik, vagy otthon is olvassa a Bibliát? Mi mindent tett, ért el eddig az életben? Milyen próbákat, csapások nyomait hordozza lelkében?
A többség azonban régtől fogva ismeri egymást. Vannak az itt lévők között, akik ránéznek a másikra, és elmondhatják, hogy a nagyapját is ismertem. Tudom, milyen volt kicsiny gyermekként. Emlékszem gyermekkori csínytevéseire, vagy éppen arra az ügyes kislányra, kisfiúra, amilyen gyermekkorában volt. Ismerem a múltját. Ismerem a bukásait. Ismerem, min ment keresztül. Tudom, hogy mikor volt kórházban, vagy éppen a férje, felesége, gyermeke mikor volt kórházban. Vele voltam gyászában. Messzire elkerültem vétkében.
S most mégis együtt vagyunk, egy helyen, az élő Isten imádatára egybegyűlve, az élő Isten segítségét, támaszát várva. Együtt. Egy közösségben. Isten előtt.
Dávid király egyik szép zsoltárját hallottuk. Vannak zsoltárok, amelyek hosszúak. Ez egy rövid kis ének. Zarándokoknak írt ének. Zarándokoknak, akik a jeruzsálemi templomba igyekeztek, vagy onnan hazafele mentek. Ha Jeruzsálembe igyekeztek, akkor istentiszteletre készültek. Ha hazafele tartottak, akkor a templomban kapott feltöltekezéssel kívántak visszatérni a dolgos, munkás hétköznapokba.
Általában nagyobb csoportokban utaztak. Még az egyedülállók is igyekeztek hozzácsapódni egy nagyobb közösséghez, mert az út így volt biztonságosabb a rablók, gonosztevők miatt.
Néhány nap, vagy 1-2 hét utazás alatt bizony kibukkan mindenkiből, hogy milyen ember. Vannak szívünknek kedvesek és vannak ellenszenvesek. A családban is vannak a közösséghez jobban igazodók, és vannak inkább a maguk útján járók. Van, aki fél óra gyaloglás után már megállna pihenni, van, akinek több óra út sem kottyan meg. Van, aki néhány korty vízzel is beéri, van, aki fél tömlő vizet is meginna, s még akkor is szomjasnak érzi magát. Ha ismerősök, egy nagyobb közösség indul el, akkor már eleve olyanok is együtt mehetnek, akik régről hordanak magukban tüskét, amit a másik szúrt beléjük, akár úgy, hogy észrevette, akár szándék nélkül is. Vannak talpraesettek, akik azonnal átlátják, hogy mit kell tenni, s vannak, akiknek hosszabb idő, több magyarázat kell a megértéshez. És mindenki a maga szűrőjén keresztül érti meg az eseményeket, dolgokat.
Sok kis apróság, amelyek végül szétszórhatják a közösséget, a családot, a népet.
S ahogy így vándorolnak, egyszer csak valaki elkezdi énekelni: Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (Az a szó, amit mi testvérnek fordítunk, nem csak a vérszerinti testvéreket jelentette, hanem azokat is, akik egy törzshöz, egy néphez tartoztak.)
Mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Mily szép és mily gyönyörűséges, ha meg tudjuk bocsátani egymásnak a vétkeit! Mily szép és mily gyönyörűséges, ha nem csak a magunkét hajtjuk, hanem megpróbáljuk megérteni a másikat is. Mily szép és mily gyönyörűséges, ha észrevesszük azt, aki hátul maradt, aki megszólalni sem mer, aki félénk. Mily szép és mily gyönyörűséges, ha észrevesszük a másik értékeit, kincseit, nem csak a hibáit és bűneit! Mily szép és mily gyönyörűséges, ha azt is szem előtt tartjuk, milyen ember most ő, és nem csak arra figyelünk, hogy milyen volt régebben, milyen emberek voltak a szülei… Mily szép és mily gyönyörűséges, ha észreveszi egyik, a másik terhét, kicsiny örömeit, s mellé áll, amikor éppen kudarca van, hogy vigasztalja. Mily szép és mily gyönyörűséges, ha a bajban nem eltaszítjuk magunktól a hozzánk tartozókat, hanem közel engedjük, hogy segítsenek. S nem hajtogatjuk konokul, hogy ezt te úgysem értheted meg… Mily szép és mily gyönyörűséges, amikor gazdag és szegény, tudós és tudatlan, erős és gyenge, fiatal és idős, boldog és boldogtalan, családos és egyedül élő egyetértésben tud lenni, egymáshoz tartoznak!
És talán egy hosszabb úton, a templomhoz közeledve és a templomtól távolodva többször is elénekelték: Mintegy bátorításként, mintegy figyelmeztetésként: vigyázzatok a közösségre.
Ismerjük, talán már csak regényekből, történelmi filmekből a régi bakterek figyelmeztető kiáltásait, akik járták késő este a városokat és kiáltottak: „Tűzre-vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok!” S milyen jó volt még álmosan, lefekvés előtt még egyszer végiggondolni: Mi van a parázzsal, készítettem-e be vizet, váratlan eseményre?
Ugyanígy hangozhatott ez az ének fel, talán éppen egy feszült pillanatban, talán egy nyűgös estén, talán egy gyötrelmes, kényelmetlen éjszaka utáni felkelésnél, talán a tűző déli napsütésben: Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Vigyázzatok, ne hagyjátok megromlani a testvéri közösséget! Vigyázzatok, ügyeljetek egymásra, ügyeljetek a békességre, segítsetek egymásnak, törődjetek egymás gondjával, bajával, hogy együtt tudjunk maradni. Hagyjátok abba a vitatkozást, legyetek bölcsek a beszédben, tartsatok össze, mert szétszóródva kiszolgáltatottak vagytok! Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
Egy félelmetes, sötét század van mögöttünk! A közösségeket, a családokat, az egyházat félelmetes, sötét, gonosz erők szórták szét! És mi nem voltunk elég hangosak, hogy figyelmeztessünk: „Tűzre-vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok!” És leégett, megégett, szétégett nagyon sok család, gyülekezet, régi erős közösség! Lehet, hogy túl erős volt az ellenség. Lehet, hogy most is nagyon erős. De minél többen mondjuk: vigyázzatok, annál többekhez juthat el a figyelmeztetés: Tartsátok össze a családokat! Legyetek kapcsolatban egymással, s mindenek előtt legyetek kapcsolatban Istennel! Mert akkor vagytok erősek!
A XX. század elején a bolsevizmus tudatosan pusztította az egyházat, a családot, a régi közösségeket, s ez ért el hozzánk, Magyarországra a negyvenes évek végére. Az oroszországi levéltári anyagokból a kilencvenes évek közepére egyértelműen világossá vált, hogy Lenin és társai már 1917. őszén tudták, hogy az egyházat szét akarják verni. Utasításaik már akkor arról szóltak, hogy minél több papot, szerzetest meg kell ölni, és minél több templomot el kell pusztítani. Ez az 1920-as évek elején teljesedett ki. Eleinte évente csak néhány száz, néhány ezer papot, férfi és női szerzetest gyilkoltak meg. A húszas évek elején már tízezreket.
Magyarországon a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején már sok iskolában arra tanították a gyermekeket, hogy nem kell mindenben a szüleik példáját követni. Ők a régi korszakhoz tartoznak, tiveletek új világot építünk. S anélkül, hogy az egyszerű nép ezt észrevette volna, két évtized alatt szétrombolták a hagyományos család alapjait. Ennek isszuk most a levét.
De nemcsak Keleten ment végbe ez a folyamat. Walter Lüthi, neves svájci prédikátor, már a 60 évek elején, közel fél évszázaddal ezelőtt arra figyelmeztette a svájciakat, hogy az egyre többet akarás, a vagyonnal való meg nem elégedés, a fogyasztói társadalom kialakítása Nyugaton szét fogja verni a családokat, a hagyományos közösségeket, a társadalom alapját és megtartó erejét. Sajnos igaza lett. Ezt igazolja a gazdag Angliában néhány hete végbement tömeglázadás, pusztítás és kegyetlenség.
Vajon felébredünk-e még idejében, hogy a XX. század két nagy irányzata (több is volt) a kommunizmus-szocializmus ideológiai bálványa, melynek nevében oly sok életet pusztítottak el, valamint a globális kapitalizmus, melynek nevében a gazdagság oltárán oly sok szegény ember életét és természeti kincset áldoztak fel, pusztítottak el, olyan zsákutca, amely végleg tönkretesz minket? Vajon megértjük-e, megijeszt-e, hogy miért akarja mindkét irányzat a családokat, közösségeket, egyházakat szétverni, lejáratni, semmivé tenni, a társadalom perifériájára szorítani?
Azért, mert erő, Isten kegyelméből megtartó erő van az összetartó családban, az összetartó közösségekben! Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! – Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor. Csak oda küld az Isten áldást, ahol hisznek benne, hisznek neki, s ezért meg is tartják a rendelkezéseit: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10, 27)
Ember nem tud létrehozni tökéletes társadalmat, hiszen a bennünk lévő bűn mindent megront. De mégis ebben a világban élünk. Megváltó Krisztusunk pedig nem azért imádkozott, hogy az övéi menjenek ki ebből a világból, különüljenek el, hanem azért könyörgött: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17, 15)
Mit tehetünk? Kiáltunk, és kiáltsunk, mint a régi bakterek: Vigyázzatok a közösségetekre! Ne vétsetek egymás ellen! Szűntessétek meg az egymás ellen elkövetett bűnöket! Segítsetek egymásnak! Kerüljetek közel egymáshoz! Figyeljetek egymásra és becsüljétek meg a közösségeket! Felelősek vagytok mindannyian egymásért, a mellettetek élőkért és a távolabb élőkért is!
Családok ügyeljetek, hogy családdá érjetek és családok maradjatok! Gyülekezetek ügyeljetek, hogy gyülekezeti közösségekké érjetek, és gyülekezeti közösségek maradjatok!
Nem vagyunk egyedül ebben a küzdelemben. Az a Krisztus, akinek kereszthaláláról olvasunk a mai Igében, aki keresztre feszíttetett mindannyiónk bűneiért, hogy bocsánatot nyerjünk és meg tudjunk bocsátani egymásnak, ő a mi segítségünk! Rá figyeljünk! Ő pedig megígérte, és be is teljesítette, hogy elküldi ebbe a világba a Vigasztalót, a Pártfogót, a Szentlelket, aki megtanít minket mindenre, a jó közösségben élésre is! Ezért kiálthatjuk: „Tűzre, vízre vigyázzatok”, azaz: Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! – Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor. Ámen!