A Sarkad-Újteleki Református Egyházközség Sarkad város kicsiny, közel hat évtizedes önálló múltra visszatekintő anyaegyházközsége. A Sarkad-Belvárosi Egyházközségtől vált le, mint hajdani filia, történelmi okokból, 1948. október 1-én.
Az újteleki gyülekezet falusias környezetben, 7-8 évtizedes múltra visszatekintő településrészen él. A lakosságnak nincsenek évszázados gyökerei, ebből a szempontból nem követi a falusias jelleget.

Az újteleki rész Sarkadon hagyományosan szegény és vallástalan vidék. Viszonylagos jólétben éltek a telekiek a szocializmus alatt, a működő Cukorgyárra alapozva, de akkor is elidegenedve az egyháztól. A szegénységet a Cukorgyár bezárása visszahozta, növelte. Nagyarányú a munkanélküliség. De nagyfokú a bezárkózás, az egymástól való elidegenedés is. Bár egy-egy sokakat érintő nehéz ügy erős összefogásra is tud serkenteni, ennek tanúi vagyunk.
A templomba járó gyülekezet több mint egyharmada a belvárosból jár ki. Vasárnap délelőttönként átlag 35-45 fő jár istentiszteletre. Fenntartói járulékot és / vagy könyvelt adományt évente átlagosan 80-90 fő fizet.
Jellemző adat, hogy az újtelekhez tartozó óvodában és általános iskolában a gyermekek 10%-át sem íratják be hitoktatásra.

Az Egyházközség az 1948-as vagyonmegosztást követő viták lezárásaként megkapta 1951-ben a sarkadi Körösháti temető teljes tulajdonjogát. (Érdemes megjegyezni, hogy a vitás kérdések békés rendezése érdekében egy 5-5 fős közös bizottságot hoztak létre.) A temető bevétele sokat segített az Egyházközségen az elmúlt évtizedek alatt, de bizonyos mértékben kényelmessé is tette a gyülekezetet. Kialakult az a gondolkodás, hogy a temető tartja el az Egyházközséget. Sajnos ennek igen káros következményei lettek a gyülekezet életére, különösen az utóbbi húsz évben. A nem hitből, hanem temetőből való élés nem erősítette, sőt határozottan gyengítette a közösségi gondolkodást, szabadjára eresztette a viszálykodást. Ebből lassan kezdünk kigyógyulni.

Régi-új, s ismét egyre jobban elfogadott szemlélet az, hogy az Egyházközséget nem a holtaknak, hanem az élőknek kell eltartani, s a gyülekezeti életet nem a temetőnek, hanem a missziónak kell meghatározni. Ennek a nézetnek a kialakulásában segített egy megrázkódtatás, amit az okozott, hogy a Körösháti temetőben a telekkönyvileg a település tulajdonában levő, de kialakításától kezdődően folyamatosan egyházi üzemeltetésű (s a jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1992-ig az egyházi és állami hatóságok által is következetesen egyházi tulajdonnak tekintett) temetőrészt 2003. tavaszán a település vezetése nem egyházi üzemeltetőre bízta. Ez jelentős mértékben megingatta a temető nyújtotta anyagi biztonságot, s rákényszerítette a gyülekezetet az Istenre hagyatkozásra. Azt tapasztaljuk, hogy ez nem kárunkra, hanem előnyünkre vált.

2003. május 1. - 2010. május 31. között már csak a fél temetőt üzemeltethettük, azaz azt a területet, ami a telekkönyv szerint az egyházközségé. Természetesen igen nehéz anyagi körülményeket teremtett ez a helyzet.

A temető sok gondot jelentett az elmúlt években. Többször kértük többféle módon és fórumon, hogy az Önkormányzat kezelje a temetőnket, ahogy évtizedekig az Egyházközség kezelte az Önkormányzat temetőjét, de ettől az Önkormányzat vezetése és a Képviselő-testület sokáig mereven elzárkózott. Anyagi támogatást sem kapunk a temető üzemeltetéséhez. Azonban az örökölt vagyonnal való felelős, és a sírhelytulajdonosok érdekeit is néző gazdálkodást is keresztyéni kötelességünknek tartottuk. Nem a miénk a vagyonunk, hanem az örökkévaló Istené. Ez késztette a Presbitériumot arra, hogy új, átfogó és alapos temetői nyilvántartást készítsen, azt folyamatosan fejlessze, s mindent megtegyen azért, hogy az elért eredményeket ne hagyja kárba veszni. Sokat küzdöttünk azért, hogy a temetőnket becsületesen, tisztességesen üzemeltessük. Rengeteg energiát fektettünk bele a pontos, naprakész nyilvántartások elkészítésébe, és frissen tartásába. Református keresztyén gondolkodásunk része, hogy törekedjünk lehetőségeink szerint minél teljesebben megtartani az ide vonatkozó törvényeket, hiszen az szolgálja leginkább mind a sírhelytulajdonosok, mind a temetőtulajdonos Egyházközség érdekeit.
Mindezekkel együtt sem tudtuk megtartani végül a temetőt, mivel az önkormányzati részen testületi határozattal annyira lecsökkentették a gazdasági válság idején az árakat, hogy azzal sem „versenyezni”, sem a maradék bevételekből a temetőt fenntartani nem lehetett.
Ezt követően került sor a temető üzemeltetésre való átadására 2010-ben. Ekkor már a Képviselő-testület is nyitott lett a temető átvételére, így 2010. június 1-je óta szerződés alapján az Egyházközségünk temetőjét a Városgazdálkodási Iroda üzemelteti, határozatlan ideig.

Isten kegyelmében bízunk, hogy ő lesz a gyülekezetünk megtartója. Immár egyre többen valljuk, hogy az önálló újteleki egyházközség létjogosultságát nem a néhány évtizedes történeti múlt, a belvárosi gyülekezettől való kényszerű vagy tudatos elkülönülés, hanem kizárólag a misszióban való fejlődés fogja igazolni.
A gyülekezet missziói fejlődésben jött létre, missziói fejlődésben formálódott, hitből élt és hitből építkezett a korábbi évtizedekben. Újra önmagára csak akkor fog találni, ha újra rátalál arra, Aki kiválasztotta, megváltotta, s Aki ma is gondviselője.

2008. március 1-jén, du. fél 4 után néhány perccel egy orkánerejű vihar letörte a toronysüvegről az 1952-ben készült és 1996-ban az új toronyra is visszahelyezett toronygömböt. A toronygömb nem esett le, hanem fennakadt a hozzá erősített villámhárítón. A Tűzoltóság darus, kosaras gépjárműve segítségével, a tűzoltók emelték le a gömböt. Sajnos a gömbben lévő iratok nem voltak zárt „időkapszulában”, s az évtizedek során annyira elavultak, hogy csak néhány olvashatatlan foszlány maradt belőlük.
A letört toronygömb helyett új készült, s március 18-án helyezte fel Magi Balázs hajdúnánási mester. Az új toronygömb nem tartalmaz időkapszulát.

2007. októberében elnémultak a harangjaink. A harangvezérlő szerkezet olyan meghibásodást szenvedett, hogy teljes felújítást igényelt. A kézi harangozást nem tudtuk megoldani, így hónapokig hallgattak a harangok: sem istentiszteletre, sem temetésre, sem a Mindenható segítségével kivívott nándorfehérvári diadal emlékére nem szólt harangszó Sarkad város teleki részén.
Több árajánlat bekérése után 2008. áprilisában a székesfehérvári Rancz Lajost bízta meg a Presbitérium a munkák elvégzésével. Istennek legyen érte hála, április 24-én, miután a teljes felújításon átment haranglengető szerkezetek és az új programóra megszólaltatták a harangokat, ki tudtuk fizetni a munkálatok teljes összegét.

2008. október 26-án hálaadó napot tartott a gyülekezet. Délelőtt Tóth Imre székkutasi lelkész – aki a gyülekezetből származik – hirdette Isten Igéjét. A lekciót húga, Tóth Márta gyulai kórházlelkész olvasta. Délután Sipos Tas Töhötöm esperes úr hirdette Isten Igéjét a 1Sám 7, 12. alapján: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” A hálaadó napon egyszerre adtunk hálát az egyházközség 60 éves fenntartatásáért, a felújított toronygömbért, az új haranglengető szerkezetért, továbbá az október hónapban felújított Dessewffy utcai kerítésért és új vaskapuért, valamint a gyülekezeti terem kicserélt két új ablakáért.

Soli Deo Gloria!