AZ ÖRÖK ÉLETRE KÉSZÜLVE
(Sarkad-újtelek, 2010. november 21.)

Lectio: Zsolt 135, 13-21. v. + Zsid 9, 11-15. v.
Textus: 1Tim 6, 12-16. v.

Énekek: 62/1; 121/1-4; 231/1; 151; 194; 365/1-5;

„Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus előtt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig. Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.”

Szeretett Testvéreim!
Természetesnek vesszük, hogy az iskolai tanév nem esik egybe a naptári évvel. Szeptemberben kezdődik és júniusban végződik. Vannak vállalkozások, gazdálkodó szervezetek, ahol az üzleti év nem esik egybe a naptári évvel. Különböző okokból szükségesnek látszik, hogy az üzleti évet ne január 1-jével kezdjék és ne december 31-el zárják.
Ugyanilyen módon kell gondolkodnunk az egyházi évről is. Az egyházi év advent 1. vasárnapjával kezdődik és az örökélet vasárnapjával zárul, hogy azután a következő vasárnap egy új egyházi esztendő kezdődhessen, újra adventtel. Vagy, ahogy a régiek mondták: kisböjttel.
Arra mutat az egész egyházi év és ezt zárja le egy csendes ünnep, hogy nem csak ezt a földi életet adta nekünk a Mindenható Isten. Úgy kell élnünk életünket, mint akik készülünk a földi élet utáni életre, a Jézus Krisztus kegyelme által számunkra is elkészített örök életre. Erre hívott el és választott ki az örök Isten az ő szabad elhatározása szerint. Nem a mi érdemünkért, hogy senki ne dicsekedjen Isten előtt. De tetszett az Istennek, hogy meghalljuk, megértsük: az Örökkévaló Istennek olyan drágák vagyunk mi porszem emberek, hogy egyszülött Fiát áldozta fel értünk és az ő vére, élete árán vásárolt ki bennünket az örök halálból.
Egyik oldalon ott van az örök élet, a maga boldogságával, a mennyei Atya állandó jelenlétével, másik oldalon ott van az örök halál a maga gyötrelmével és istennélküliségével. Sokan nem is tudnak erről, vagy nem vesznek tudomást róla, mert Isten nélkül nőttek fel és Isten nélkül élnek.
Nekünk megadta az Örökkévaló, hogy már most tudhatunk ajándékairól, igazságáról, szeretetéről, de arról az utolsó számonkérésről is, amikor egész életünk nyitott könyvként áll majd Isten ítélőszéke előtt. És megítéltetnek cselekedeteink, amit e földön tettünk. Ott, a Bíró előtt egy másik könyv is megnyittatik majd, az élet könyve. Akinek a neve nem találtatik benne az élet könyvébe, akármilyen jó embernek is hitte magát e földi világban, nem juthat be Isten örökkévaló világába. Mert kegyelemből, Jézus Krisztus áldozatáért van üdvösségetek, mert halt meg az Isten Fia, hogy áldozatáért megkaphassuk az örökélet ajándékát, amire érdemesek magunktól soha nem leszünk. De „aki hisz a Fiúban, annak örök élete van”. Ezért „higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe”!
Istennek olyan gazdag a Kijelentése, hogy a szent írók nem írhattak le mindig mindent. Ezért egyes bibliai versek mintha nem a kegyelemből, hit által való üdvösségről beszélnének, hanem mintha arra utalnának, hogy a cselekedeteink számítanak életünk megítélésében az Örök Isten előtt. Azok, akik a keresztyénség története során vallották, hogy egyedül a Szentírás Isten Kijelentése, és csak a Szentírás ad útmutatást Isten tervéről és velünk közölt akaratáról, határozottan megértették: Mindig a teljes Írást kell magyaráznunk. És a Szentírás legjobb magyarázója maga a Szentírás. Ahhoz, hogy értsük, mindig segítségül kell hívnunk Isten Szentlelkét! A Szentlélek Isten tudja megvilágítani, megértetni velünk Isten akaratát, bölcsességét, örök szeretetét.
Így áll előttünk ez az Ige is: Pál apostol Timóteusnak, hű tanítványának és szolgatársának írja: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál”! Majd egy kicsivel később: „tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig”. Csak akkor értjük jól ezt az Igét, ha nem feledjük el, hogy Timóteus már Jézus Krisztus gyermeke, aki elfogadta Krisztus érte hozott áldozatát. Aki ekkor már hitte bűnei bocsánatát, amit ingyen kegyelemből nyert el Jézus Krisztusért!
De az örök élet reménysége, a Jézus Krisztus ígéreteinek beteljesedésére várás nem jelenti azt, hogy megszűnt minden küzdelem, lelki vívódás, tusakodás itt a Földön. Harcról beszél itt az írás, és harcot tapasztalunk mi magunk is. Két irányból is küzdenek értünk és nekünk éppen ezért tudnunk kell, kihez tartozunk. Küzdenünk kell, hogy megmaradjunk Üdvözítő Krisztusunk mellett. Harcol értünk a Gonosz, aki mindenáron ki akar ragadni Isten szeretetéből. És harcol értünk az uraknak Ura és királyoknak Királya, az Úr Jézus Krisztus, aki utána megy az elveszett juhoknak is, mert nem akarja, hogy elvesszen egy is az övéi közül.
Nekünk is harcot jelent ebben a világban, küzdelmet hoz napról napra, hogy kitartsunk Megváltónk mellett, kitartsunk az Úr Jézus Krisztus mellett. „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet!” Nem tudja harcolni ezt a harcot az, aki még nem hisz az Úr Jézus Krisztus minden bűnt megbocsátó szeretetében, aki még nem ismeri az Örök Isten bölcs kegyelmét. De harcra kell készülnie mindannak, akit már megragadott az Isten szeretete és tisztasággal újjáteremtő kegyelme.
Mi ez a harc? Az örökkévalóval szemben a múlandó csábítása. Míg az örökkévaló ígéret szerint és hit által a miénk, addig a múlandó már itt van csillogó kínálatával, ezernyi lehetőségével, mindennap megragadható valóságával. S naponként újra meg kell vívnunk: te most mit választasz? Ragadd meg az örök életet! Adja a tanácsot Isten Igéje. Ragadd meg az örök életet, az legyen előtted, azzal legyen tele a szíved, a vágyad, a törekvésed, különben elsodor a világ!
Nekünk ugyanis nem egyszerűen arra kell törekednünk, hogy ne tegyünk rosszat, ne hibázzunk, ne kövessünk el bűnt. Ha csak ennyire jutottunk, akkor üres a szívünk, és az üres edény feltöltésre vár. Akármilyen tiszta egy edény, abba még lehet tenni hulladékot, lehet bele gyűjteni szemetet. De ha tele van ugyanaz az edény színig valami jóval, akkor már nem fér bele a hulladék, nem fér bele a szemét.
A harc ezt jelenti: engedd, hogy minden nap feltöltsön az Úr Jézus Krisztus a szeretetével, az örök élet várásával, Isten Igéjének ismeretével. Kérd, hogy minden nap megerősítsen Isten Szentlelke a bölcsességével, a szelídségével, tisztaságával. Azzal legyünk tele, amit ő ad.
Persze ettől még harc a harc. Fiatalokat, ifjakat csábítja az élet ezer lehetősége: Más már kipróbálta, én még nem. S jóllehet tudja, hogy Isten törvénye ellen való, de mégis csábít az ún. szabad szexualitás, csábít a féktelen szórakozás, csábít a felelőtlen mulatság. Mert másnak lehet, nekem miért nem? Más élvezi büntetlenül, nekem miért ne lehetne? S bizony minden alkalommal újra meg kell vívni a harcot: Istennek igaza van, még ha nem értem is mindig, hogy törvénye éppen értem van. S amit most úgy tűnik, hogy elveszítek, mert nem próbálom ki, azzal éppen nyerek, mert nem leszek kiégett, nem leszek sok szennynek és szégyennek hordozója. De ehhez látni kell, hogy Isten többet, jobbat adott és készített az örökkévalóságban. Ragadd meg az örök életet!
Vagy éppen csábít a játék. Játék az élettel, mert milyen jó, ha magas szinten van az adrenalin. Vagy csábít a számítógépes játék, ahol 3 életet is el lehet veszíteni és mégis újra talpra állok. Csábít a képernyő, s csak ritkán ébredünk rá, hogy milyen fáradtak vagyunk éppen a képernyő előtti semmittevés miatt. Majd később csábít a könnyű pénzszerzés lehetősége, hiszen úgysem tudok olyan gazdag lenni munkával, mint más. Ezért próbáljunk meg más utakat. És máris tele van a lélek bűnnel, szennyel, mocsokkal, szenvedéllyel. De ha mindezekkel szemben az örökéletet ragadtuk meg, akkor Isten Igéje fontosabb lesz, mint a játék, fontosabb, mint a vagyon. S nem az lesz szemünk előtt: mit tettem, értem el a földön, hanem hogy mit tett értem Jézus.
A középkorúakat csábítja az élet bebiztosítása. Nem egyszer sokszoros túlbiztosítása: Megadni mindent, amit csak lehet itt a Földön. De hogy akár egy pillanat alatt elkérheti Isten életünket, s akkor, amit gyűjtöttünk már semmit sem ér nekünk, azt oly könnyű elfeledni. Egy pillanat alatt semmivé lehet, amit gyűjtöttünk és szereztünk, s akkor hol van életünk értelme és értéke? Ragadd meg az örökéletet, és kiderül: kevesebb is elég. Egyszerűbb is elég. Kisebb is elég. Inkább gyűjts mennyei kincseket mások szeretetével. A gyermekek hitben nevelésével. Az elesettek és gyengék felkarolásával. A közösségért végzett munkával. Persze, hogy harc ez. Hiszen folyamatosan találkozhatsz lesajnálással, amit követhet az önsajnálat: csak ennyire jutottam. Ezért kell megragadni az örökéletet: Mire is hívott el a Krisztus? Arra, hogy itt nagy legyek, gazdag legyek, sikeres legyek, vagy pedig, hogy Isten dicsőségére éljek? Amikor ezt a harcot megvívjuk, akkor adhat Isten gazdagságot, de már nem abban bízunk. Adhat Isten sikert, hatalmat, de nem száll el tőle az agyunk, mert egyedül Istennek adjuk a dicsőséget. És megharcoljuk a hit nemes harcát, amelyben itt a Földön is már Isten gyermekeiként élünk, mint akik várják az örök életet, mert elhívott, kiválasztott rá az Úr Jézus Krisztus.
Azután jön az időskor, annak nyitányával, a kapuzárási pánikkal: Jaj, lemaradtam valamiről. Lemaradtam oly sok lehetőségről. Még szeretném bepótolni. Még élni szeretnék! S hirtelen, addig tisztes férfiak és asszonyok, mintha kivetkőztek volna magukból. S nem értjük, hogy miért kezd el hirtelen harácsolni az, aki addig szerény és csendes volt. Miért kezd el basáskodni, törtetni az, aki addig tudott háttérben maradni. Vagy miért bolondul bele egy fiatal nőbe, vagy férfiba az, aki évtizedekig hűséges házasságban élt? — Mert még élni akar. De ha megragadjuk az örök életet hittel, ha azzal van tele a szívünk, akkor tudjuk, hogy az élet nem mögöttünk van, hanem előttünk. Az igazi, teljes, boldog élet még előttünk van, elkészítve a mennyországban. Összehasonlíthatatlanul több, szebb, gazdagabb, jobb, mint ez a földi. És az örökkévaló élet ígéretét ne dobjuk el a pillanatnyi földi nyereségért, élvezetért, még ha azt sugallja is a világ, hogy most utoljára teheted: Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?
Ezért mindenkinek szól: tartsd meg a parancsolatot, tartsd meg a hitet folt nélkül, feddhetetlenül! Harc az is, hogy minden igyekezetünk ellenére is tudunk vétkezni. Hogy esténként, vagy akár nap közben is érezzük: már megint olyannal foglalkoztam, megint olyan gondolataim voltak, már megint úgy beszéltem, már megint megtettem, pedig mindig szégyellem magam utána, már megint gonosz voltam, hangoskodtam, már megint… már megint… És a Sátán gúnyosan arcunkba vágja: látod, nem ér semmit a hited, úgysem tudod megragadni az örök életet. Nem lesz az a tied, hagyd fel! De Jézus Krisztus szól: Bízzál, én veled vagyok, nem hagylak el.
S ez is az örök élet megragadása: Hogy minden nap újra tudjuk: nem magunkért, nem a cselekedeteinkért, hanem Jézus Krisztus kegyelméért van üdvösségünk. Éppen ezért harcolhatunk a megkörnyékező bűn ellen Krisztus segítségül hívásával. Éppen ezért reménykedhetünk bukásaink ellenére is, és tudjuk, hogy merre tartunk. Mert ha elestünk is, ha sárba zuhantunk is, Krisztus kegyelméből újra felállunk, mert ő megmosott újra, és kezét fogva megyünk tovább a menny felé. Ahonnan majd elénk jön Urunk az Istentől rendelt időben, amikor Isten ígéreteinek beteljesedését „megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom”.
Az egyházi év lezárása előretekintés: Előre az eljövendő mennyei világra, a Krisztus áldozatáért a választottaknak elkészített örök életre. Előretekintés arra a boldog világra, ahol Isten dicsőségének és szeretetének fényében átértékelődik minden. Sok földi kincs bizonyul silány, értéktelen, szemét holminak. De Isten megváltottjai, szentjei boldogan tehetik le mégis Isten elé hálaáldozatul azt, amit a földön gyűjthettek Isten Szentlelkének segítségével: jócselekedeteket, adományokat, hűséget, igazságszeretetet, békességet, türelmet, és mindazokat a kincseket, amelyeket azért választottunk, mert nem a múlandóra néztünk, hanem az örökkévalóra.
Halljuk hát az Úr Jézus Krisztus szavát: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” Mert „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek”.
Ámen!