A SZENT MEGBECSÜLÉSE
(Sarkad-Újtelek, 2014. június 25. — bibliaóra)

Mt, 7, 6. v.
Énekek: 246; 477;

„Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket.”

Szeretett Testvéreim!
Olyan ige ez, amely sok félreértésre adhat okot. Mert ha tele vagyunk előítéletekkel a másik ember felé, akkor végül azt érthetjük ki ebből az Igéből, hogy a hitetleneknek, a bűnösöknek, a tisztátalan életűeknek ne beszéljünk a szent dolgainkról, rejtsük el előlük az értékeinket, dugjuk el a szemük elől a kegyességünket, nehogy ellenünk forduljanak.
De nem véletlen, hogy Jézus Krisztusnak ezt a kijelentését az előzi meg: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Közvetlenül előtte arról van szó, hogy miközben a szemünkben gerenda van, aközben a másik szeméből ne akarjuk a szálkákat kikapirgálni.
Ráadásul a teljes Szentírás éppen nem arról szól, hogy dugjuk el a kincseinket, Isten szent Igéjét, a krisztusi lelkületet bárki elől is. Éppen arról szól Krisztus akarata, hogy menjünk el és tegyünk tanítványokká minden népeket. Arról szól Krisztus Kijelentése, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Arról szól Isten Igéje, hogy „térítsétek jó útra az erőszakoskodót” (Ézs 1, 17. v.) Jézus Krisztus kijelentette: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mk 10, 32-33)
Márpedig amikor Krisztust nem ismerőkhöz szólunk, természetes, hogy sokszor kapunk gúnyt. Az is természetes, hogy nevetségesnek tartják sokan a kereszt titkát. Pál apostol is ír erről (1Kor 1, 8. v.): „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.”
Nekünk pedig mégis hirdetni kell az Igét, szólni a Krisztus titkát, szeretettel továbbadni Isten Kijelentését. És meg kell mutatni életünkben a krisztusi hitet és engedelmességet. Akkor is, ha nem értik. Akkor is, ha kigúnyolják. Akkor is, ha keményen ellenállnak neki. Ahogyan a Magvető is veti a magot mindenhova: legyen az útfél, sziklás talaj, gyomot termő talaj. S nem kérdezi, hogy érdemes-e a kemény útfélre bármit is szórni, vagy érdemes-e a nyilvánvalóan sok gaz közé egy szem búzát is hinteni?
S végső soron gondoljuk meg, amikor felmerül az a kérdés, hogy lelki kincseinket odaadhatjuk-e a hitetleneknek: vajon mi mindig hívők voltunk? Mindig értettük Isten akaratát? Mindig megbecsültük Isten Igéjét? Ha akkor nem lett volna, aki Krisztus szeretetével és a hit bátorságával szól nekünk Isten bűnbocsátó irgalmáról, akkor most hol lennénk? Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Ne ítéld a másik embert se kutyának, se disznónak azért, hogy utána Krisztusról hallgathass. Hanem légy kész az evangélium hirdetésére, a Krisztusról szóló bizonyságtételre mindenhol és mindenkor. „… hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.” (2Tim 4, 2) Akkor is, ha ezért kigúnyolnak, bántanak, megvetnek, vagy éppen üldöznek.
Mert Jézus Krisztus arról is beszélt: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.” (Mt 5, 11. v.) „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.” (Jn 15, 20. v.)
Mindezeket együtt látva, alapigénk egyáltalán nem arra való, hogy kibújjunk általa Krisztus missziói parancsa alól. Tehát ne ítéljük a másik embert se kutyának, se disznónak azért, hogy ezzel felmentsük magunkat a feléjük irányuló misszió, az evangélium hirdetése alól.
De akkor mégis: kiről és miről beszél itt az Úr Jézus Krisztus? Rólunk beszél. Rólunk szól. Rólunk, akik a könyörtelen ítélkezés lelkületéből át tudunk lendülni a „nem kell mindenen fennakadni” mindent elsimító könnyelműségébe. Itt az Úr Jézus Krisztus az inga átlendülésétől, óv minket. Attól, hogy átessünk a ló túlsó oldalára. Attól óv, hogy a szeretetlen ítélkezésből kigyógyulva nehogy eljussunk oda, hogy mindent és mindenkit kritikátlanul elfogadunk. Mert ha ide eljutunk, akkor képesek vagyunk még a saját Krisztustól kapott szentségünket is feladni, hogy mindeneknek kedvesek legyünk.
Másként megfogalmazva: Attól még, hogy nem ítélkezünk szeretetlenül, nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértünk és mindennel megbékélünk. Mert Isten végtelenül szereti a bűnös embert, de nem békélt meg az ember bűnével. Isten tökéletes szeretettel szeret bennünket. Ezért is óv attól, hogy könnyelmű, kényelmes, „ne szólj szám, nem fáj fejem” gondolkodással tegyük súlytalanná az Isten Igéjét.
De nem a másik ember megítéléséről van itt szó, hanem a saját életemben a szentnek, az értékesnek a megbecsüléséről. Van olyan írásmagyarázó, aki azt a mondatot, hogy ne adjátok azt, amit szent, a kutyáknak, az áldozati ételre érti. Az áldozati lakomán fogyasztott húsra érti, ami összekötötte az ószövetségi népet a hite szerint az élő Istennel. Hiszen egy asztalközösségben voltak az Istennel. Tehát, ha Istennel vagy asztalközösségben, akkor ne légy egyúttal a kutyákkal, a tisztátalansággal is asztalközösségben. Még akkor sem, ha esetleg a kóbor kutyák, megérezve a sült szagát, ott tolakodnak szemtelenül, acsarkodnak, morognak, egy kis koncra várva. Csak azért, hogy lecsillapodjanak, ne légy velük asztalközösségben! Nem szolgálhattok két úrnak! Pál apostol ezt így írja: „Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. Vagy haragra ingereljük az Urat?” (1Kor 10, 21-22. v.) Nem gondolom, hogy ez a magyarázat a kizárólagos értelme lenne ennek a helynek, azonban mégis megvilágítja azt.
Miközben nem ítélkezünk, mégis maradjon a szívünk és a szándékunk szent. Miközben nem ítélkezünk szeretetlenül, aközben ne engedjük, hogy a bűn, a hitványság, a tisztátalanság és szentségtelenség magával sodorjon! A szent maradjon számodra szent! Az életed legyen szent.
S hasonlóképpen: Ne gondold, hogy azzal mented meg a disznókat, a bűn sarában fetrengőket, hogy a lelki kincseidet magad is csak sárba dobhatónak tartod. Ne azzal akarj másokhoz közel kerülni, hogy ahogy ők sárban fetrengenek, úgy te is sárban fetrengesz velük együtt. Ne gondold, hogy a bűnöshöz akkor lehet közel kerülni, ha értékeidet a bűnnel kevered és beszennyezed. Mert ez is gyakori tévedésünk, még ha jóindulatú tévedésünk is, nekünk, keresztyéneknek. Mert a mindeneknek mindenné lettem kijelentése nem azt jelenti, hogy mindenkihez hasonulok, hanem azt, hogy mindenki számára érthetően élem meg a Krisztusban való hitemet.
Péter erről így ír: „Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.” (1Pt 4, 3-4)
Legyen nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy számodra mi a szent. Legyen nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy számodra mi a becses, az értékes. Legyen nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy te már csak Krisztushoz tartozol!
Nem arról van hát szó, hogy a másik embert minek minősíted, hanem arról, hogy magadat minek minősíted. Olyannak, akinek meg kell becsülnie az értékeit, vagy olyannak, aki tisztátalanságra is odadobhatja?
Értékes kincseiteket ne dobjátok oda a sárba, mert úgy nem fogják megbecsülni, hanem megvetnek érte titeket. Hiszen van, amikor éppen a bűnös, a tisztátalan háborodik fel jogosan azon, ha Isten gyermekei nem becsülik meg Krisztustól kapott szent életüket.
Tehát: A ne ítélkezz, nem azt jelenti, hogy ne tegyünk különbséget szent és tisztátalan között. Hanem figyelmeztet, hogy mi magunk akarjunk tiszták és szentek lenni Jézus Krisztus kegyelme által.
Az, hogy ne dobjuk oda a szent dolgainkat a kutyáknak, nem torzíthatja oda a gondolkodásunkat, hogy a Krisztusi életet eltakarva a világban világiasan éljünk! Sőt ez a parancsa Krisztusnak különösen is figyelmeztet arra, hogy mindenhol és mindenkor szenteknek kell lennünk.
De nem szabad szenteskednünk! Nem szabad képmutatókká válnunk! És Krisztusi életünk nem szolgálhatja az önigazolásunkat. Egyedül Krisztusra mutathatunk vele. Péter apostol leveléből származó Igével fejezem be, mely mintegy összefoglalja azt, amiről szó volt: „De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3, 15.) Ámen