KEGYELMES AZ ISTEN
(Sarkad-Újtelek, 2012. január 8.)

Lectio: Zsolt 81, 1-17. v. + Mt 4, 1-11. v.
Textus: 1Móz 8, 15-22. v.

Énekek: 166/1; 8/1-9; 304/2; 172; Új szívet adj; 144/1-2+7;

„Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”

Szeretett Testvéreim!
Erőszak, vér, gonoszság, gyűlölet, áskálódás, hatalmaskodás, hűtlenség, paráznaság, valamint szenvedés, fájdalom, keserűség, csalódás, félelem, önzés.
Jaj nekünk, ha ezekkel a szavakkal lehet csak leírni azt, ami körülöttünk van, ami bennünk van. Egyszer volt egy korszak, amikor az emberi gonoszság annyira elszaporodott a földön. S nem maradt már más, ami kitöltötte az életet, mint az előbb felsorolt szavak, érzések és indulatok. Ezt pedig nem tűrhette tovább a Mindenható Isten: El kellett törölnie az akkori emberiséget, különben elpusztult volna a föld. Mert elpusztította volna az ember önmagát és az egész élővilágot.
Olyan világméretű katasztrófa történt, amit igen kevesen éltek csak túl. A Föld számos országában él egy legenda, függetlenül a Szentírástól, hogy volt egy hatalmas vízözön, amit az ember bűnei büntetése miatt kapott, s amit csak kevesen éltek túl. Azok élték túl, akik felmentek egy hatalmas hajóra. A lényegi kérdésekben annyira egyezőek ezek a legendák, hogy még azok is, akik pedig a Szentírás tanítását kétségbe vonják, el kell, hogy ismerjék: kellett lennie egy hatalmas, mindent ellepő áradásnak a földön, amit csak igen kevesen éltek túl. S el kell ismerjék, hogy erre Valaki előre figyelmeztetett, s ezért készült el a bárka, a menedék.
El kellett jönnie akkor egy világméretű pusztulásnak, mert olyanná vált az emberek szíve, ahogy a szólás tartja: nem ismert sem Istent, sem embert. Istent nem tisztelték, az embereket nem becsülték. Ennek következménye pedig mindig, minden korban csak a pusztulás lehet. Isten megismerése és a neki való engedelmesség nélkül nincs a Földön megmaradás. Ha már senkit és semmit nem ismerünk el magunk fölött, akkor minden döntésünk, még az is, amit a legjobbnak tartunk, végül is a magunk és mások pusztulását segíti elő. Mert – ahogy az írás mondja – „gonosz az ember szándéka ifjúságától fogva”.
De akkor, az özönvíz idején Noé kegyelmet talált az ÚR előtt. Noé meghallhatta Isten szavát, elfogadhatta útmutatását, így azután elkészült a bárka, a menedék, amelyben fennmaradhatott az élet magva. És a nagy, világméretű pusztulás után újra megpezsdült az élet a Földön.
A hatalmas tragédia, a világméretű pusztulás után Nóé első dolga volt, hogy dicsőítő áldozatot mutasson be Istennek. Benne volt ebben a dicsőítő áldozatban a köszönet, hogy életben maradhattak. Benne volt ebben a dicsőítő áldozatban, a hálaadás, hogy Isten újra lehetőséget adott az életre, s azért hagyhatják el a bárkát, mert Isten akarata az, hogy újra benépesítse a földet az élet. Benne volt ebben a dicsőítő áldozatban az Isten előtti megalázkodás: Nem azért maradtak meg, mert jobbak voltak másoknál, hanem azért maradtak meg, mert Isten előtt kegyelmet találtak. Benne volt ebben a dicsőítő áldozatban az elhatározás is: Istennek kedves életet akarunk élni, nem hagyjuk ki többé életünk számításaiból a Mindenható Istent. Benne volt ebben az áldozatban a könyörgés: légy irgalmas hozzánk, hiszen nem tudjuk megígérni, hogy jobbak leszünk, mint eddig voltunk. Csak te tudsz jobbá tenni minket.
Isten pedig – aki jobban ismer minket, mint mi magunk – ígéretet tett. Nem lesz többé özönvíz a földön. Nem lesz többé olyan pusztulás, mint amit az özönvíz okozott. Nem átkozza meg a földet még egyszer az ember miatt. Miért nem? Mert mi emberek magunktól nem tudunk megváltozni. Magunktól nem vagyunk képesek arra, hogy Istennek tetsző jó életet éljünk. Képtelenek vagyunk bűn nélkül élni. Erre csak az Isten képes.
Mi még azt is el tudjuk rontani, amit pedig jól kezdtünk el. Elég csak az hozzá, hogy azt higgyük, megerősödtünk, és ezek után már Isten nélkül is boldogulunk. Elég csak az hozzá, hogy azt higgyük, Isten is akkor segít, ha te magadon segítesz. Elég csak az hozzá, hogy azt higgyük: Istennek kötelessége segíteni nekünk, bármit teszünk is, ha külsőleg kegyesek vagyunk. Elég csak egy kis elbizakodottság, elég csak annyi, hogy ne mi akarjunk Istennek engedni, hanem őt tekintsük a mi szolgánknak, és amit jól kezdtünk, rosszul fogjuk befejezni. Mert gonosz az ember szívének gondolata ifjúságától fogva. S akkor Istennek joga van minket magunkra hagyni. Joga van elhagyni, és kiszolgáltatni idegeneknek, mert nem akartunk hozzá ragaszkodni, hűnek lenni.
Megvallom, ez aggaszt népünkkel kapcsolatban, a parlamenttel, a kormánnyal kapcsolatban is. Ma egyre többen szidják a kormányt, szidják a parlamentet. S bizonnyal nem ok nélkül. De a baj gyökere nem ott van, hanem egész népünk életében. Miért lenne jobb a parlament és a kormány annál, amilyen az egész népünk? Miért ne szolgáltathatna ki az Isten idegen erőknek, hatalmaknak, s miért ne kényszeríthetné térdre egész népünket, ha mi nem akarjuk Istent imádni, ha megvetjük segítségét és tanácsát?
Isten megígérte, hogy nem pusztítja el többé az egész földet az ember miatt. De ez nem jelenti azt, hogy nem tart ítéletet az egyes emberek és az egyes népek fölött. Miért várnánk azt, hogy a mi magyar népünk kelljen az Istennek, ha népünknek nem kell az Isten? Miért várnánk, hogy éljünk jólétben, békességben, nyugalomban, ha nem kell az Isten áldása és szabadítása?

Amikor szívszorongva látjuk, hogy a forint milyen keveset ér más népek szemében, vagy amikor szívszorongva látjuk, hogy ténylegesen rokkant emberek is az új szabályozás miatt elveszítik rokkantjáradékukat, vagy amikor azt látjuk, hogy a nyugdíjunk, fizetésünk egyre kevesebbet ér, vagy nemhogy nőtt, hanem még csökkent is a nettó bér, eszünkbe jut-e, hogy nekünk, keresztyéneknek az első dolgunk: Isten dicsőítése, akinek joga van felemelni és joga van lesújtani? Mennyit imádkoztunk csak a héten is népünk megtéréséért, bűnbánatra jutásáért, Isten előtti megalázkodásáért? A kormány egyes intézkedéseit, a parlament néhány döntéshozatalát valamilyen formában mindannyian megkérdőjelezhettük az elmúlt időszakban. De hányan voltak közülünk, akik azért imádkoztak kitartóan, hogy istenfélelemből eredő bölcs józanság vezesse vezetőink döntéseit és életét?
Böjtölnünk és imádkoznunk kell, népünket Istenhez hívni, megtérésre hívni kell ahhoz, hogy megmaradjunk! Mert amíg nem tér meg népünk az Istenhez, milyen jogon várnánk azt, hogy Isten megsegítse?

S mégis van reménységünk! Reménységünk az Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, akiben megjelent számunkra Isten érthetetlen kegyelme! Nem azért nem pusztította el többet a földet Isten, mert belátta, hogy ezzel nem tudja meggyőzni az embert, hanem azért, mert kiutat készített nekünk abból az örvényből, ami csak lefele húz, ami csak elpusztítani akar.
A héten, már az új esztendőben kaptam egy barátomtól köszöntést: BUÉK: Bízz Urunk érthetetlen kegyelmében! Érthetetlen Isten fogadalomtétele: Nem pusztítom el többé a földet az ember miatt, mert gonosz az ember szíve ifjúságától fogva. Hát éppen azért kellene elpusztítani a földet, mert gonosz az ember szívének gondolata ifjúságától fogva! Éppen azért kellene minket lesöpörni innen, s teremteni egy új világot, amit már nem ront meg az ember bűne és gonoszsága!
Isten érthetetlen kegyelme azonban megtartott bennünket, de olyan áron, amit csak ő fizethetett meg helyettünk és értünk: Isten Fia feláldozása árán. Jézus Krisztus kereszthalála árán. Azon az áron, amit csak Isten adhatott meg értünk: Az igaz, tiszta, bűntelen, szeplőtelen báránynak: az Úr Jézus Krisztusnak az élete árán. Ő bűnhődött, hogy nekünk életünk legyen. Ő alászállt a poklokra, hogy nekünk kinyissa a menny ajtaját. Ez Isten érthetetlen kegyelme.

De Isten kegyelme megtérésre kell indítson! Mert nem azért halt meg az Isten Fia, hogy halála értelmetlen és haszontalan legyen! Azért halt meg, hogy lehetőséget adjon nekünk! Azért halt meg, hogy lehetőséget adjon, kiszabadítson az erőszakos, gyilkos, hűtlen, parázna, könyörtelen, önző, gőgös indulatainkból és elvezessen az alázatra, a szeretetre, a hűségre és a tisztaságra. Isten országába nem mehet be az, aki meg akar maradni a bűneiben. Isten országa azoknak van nyitva, akik elfogadták Jézus Krisztus értük adott áldozatát, és el is akarják hagyni Isten segítségével mindazt, ami őket az Isten országából, az örök boldogságból kizárná.
Isten kegyelmes, de nem bolond. Isten jóságos, de nem felelőtlen. Isten szent, akit nem lehet becsapni. Isten igaz, ezért nem tűrheti meg maga mellett a hamisságot. Ezért kell nekünk is és egész népünknek teljes szívvel hozzá térni. Ezért kell Őt imádnunk, tisztelnünk nemcsak szavainkkal, hanem egész életünkkel.
Ezért hív minket és ezért hívja egész népünket megtérésre, azaz teljes szívvel Krisztushoz fordulásra az élő Isten! S ha már Istenhez fordultunk, tovább kell adnunk: Nincs megmaradásunk, nincs megmaradása népünknek Isten nélkül! Dicsőítenünk kell Istent, hogy felszálljon hozzá dicsőítésünk jó illata, hátha megbánja azt a nagy veszedelmet, amit népünkre akar hozni gonoszságunk miatt!
Csak a megtérés segít rajtunk és népünkön! Csak az Isten igazságának elismerése, a hozzá való hűség, az Isten törvényének megismerése és megtartása segít! Nem azért mert bármivel is kiérdemelhetnénk Isten irgalmát és segítségét, hanem ezért mert elismerjük ezzel: Isten érthetetlen kegyelme nélkül nincs megmaradás és nincs jövő!
Határozzuk el, hogy nem szűnünk meg könyörögni, böjtölni, imádkozni népünk, városunk megtéréséért! Hátha könyörül még rajtunk az irgalmas Isten, s nem kell porban csúszva megalázkodunk a népek előtt azért, mert nem akartunk megalázkodni az élő Isten előtt!
Isten irgalmas! Ne szűnjünk meg hát hozzá könyörögni, aki előtt Nóé is kegyelmet talált annak idején! Ámen