NE TÉRJETEK VISSZA KORÁBBI ÉLETETEKBE
(Sarkad-Újtelek, 2011. október 2.)

Lectio: 1Kir 18, 18-30. v. + Mt 11, 25-30. v.
Textus: Gal 4, 1-9. v.

Énekek: 42/1; 130/1-4; 487/3; 151; 256/6; 487/4-9;

„Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!” Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?”

Szeretett Testvéreim!
Egy érzelmektől, indulattól fűtött levelet olvasunk napról napra a Bibliaolvasó Kalauzunk útmutatása szerint. Egy felzaklatott ember keserű, de mégis bölcs, haragvó, de mégis szeretettel szóló levele. Azzal a fájdalommal ír Pál apostol, amilyen fájdalommal tud az édesapa szólni gyermekéhez, akit óva intett, hogy ne tüzeskedjen, mégis megégeti a kezét, vagy akit óva intett, hogy ne menjen a vékony jégre, s most ott vacog előtte, szinte teljesen átfagyva. Ilyen fájdalommal tud szólni a jó pedagógus tanítványaihoz, mikor tudja, hogy szívét-lelkét beleadta a nevelésbe és a tanításba, ennek ellenére tanítványai tudása, viselkedése mintha azt tükrözné, hogy minden tanítása süket fülekre talált. Az a fájdalom ez, amivel a gazda nézi a földjét, amelyet pedig gondosan megmunkált, megtrágyázott, megöntözött, mégis csak gazt terem, nem nyújtja termő erejét.
Isten prófétáinak szavát olvassuk ezekben a napokban Jeremiás könyvében. Akik féltő szeretettel intik a népet: ne éljétek életeteket Isten nélkül, mert tönkrementek! Hagyjátok el a bálványok tiszteletét, imádását, mert Isten nem tűrheti. S végül mégis Isten haragját kell hirdetniük, mert szavuk süket fülekre talált. Pál apostol így kell írjon a Galáciában élőknek.
Az élő Isten kegyelméből elvihette a jó hírt, az evangéliumot a galatákhoz. Elvihette annak örömhírét, hogy a korábbi életük rabszolgaságából van szabadulás. Hiszen rabszolgaság az olyan élet, amely csak sodródni tud. Rabszolgaság az olyan élet, amelyet megkötöznek a vágyak, a szenvedélyek, a törtetés, a különféle kívánságok és bűnök. Rabszolgaság az olyan élet, amelyet teljesíthetetlen szabályok kötöznek meg, teljesíthetetlen törvények kötnek gúzsba. Rabszolgaság az olyan élet, amelyben tudjuk a gondolatainkban, hogy mi a helyes, de még sincs erőnk azt tenni, ami a jó, hanem azt tesszük, ami a rossz.
Egy fiatalasszonyról hallottam, hogy a házastársa hűtlen lett hozzá. Ő pedig sokaknak elmondta, milyen fájdalmat kell átélnie annak, akit megcsalnak, s ő soha nem tudna ilyen fájdalmat okozni másnak. Azután elváltak. Nem is olyan sok idő múlva már ő csábított el valakit a házastársa mellől, mert ugye, élni neki is kell. Az volt a legfájdalmasabb az egészben, hogy ezt olyan valaki tette, aki magát keresztyénnek vallja. Kiderült, hogy bár vannak szilárd nézetei, de nincs szilárd akarata. Tudja, hogy mi a helyes, de nincs ereje betartani. Rabszolga.
Így vagyunk rabszolgái a vagyonnak, a hatalomnak, az önhittségnek, a kivagyiságnak, a testi kívánságoknak, az aggodalmaskodásnak, de annak is, hogy magunk vegyük kezünkbe életünk irányítását, és Istent, embert nem ismerve, mások életét is tönkretéve törjünk előre. Látszólag azt tesszük, amit akarunk. De amikor elénk áll Isten, s azt mondja nekünk: ha valóban olyan szabad vagy, mint amilyennek hiszed magad, akkor saját döntésed alapján tartsd meg az Isten törvényét, kiderül, hogy erre képtelenek vagyunk.
Nem valljuk be, hogy képtelenek vagyunk megtartani Isten törvényét, hanem azt mondjuk: kit érdekel? Nincs is Isten! A magam útját járom, magamnak vagyok az istene… Csakhogy közben a valóság az, hogy a magam erejéből nem is tudok más lenni. Azért beszélek Isten ellen, hogy ne derüljön ki: már nem nálam van a kormány, nem én fogom a gyeplőt, önáltatás már csupán, hogy én irányítom az életem… Az út kanyarodik, de a kormány már nem fordul. S mégsem lépünk a fékre, mégsem kiáltunk segítségért, hanem azt mondjuk: csak érzékcsalódás, hogy kanyarodik az út, valójában minden rendben van… S mondjuk ezt egészen a becsapódásig!
Pedig Istennek van hatalma jó irányba terelni az útról leszaladó életünket. Istennek van hatalma kiemelni a szakadékba zuhanó életünkből, és újra lábra állítani. Istennek van hatalma a bűn mocsarában vergődő és egyre mélyebbre süllyedő életünkből kihúzni, és szilárd talajra helyezni, ahol bátran felállhatunk, nincs süllyedés.
Pál apostol megmutatta a galatáknak, hogy Jézus Krisztus a Szabadító. És a galaták örültek is neki.
Elfogadták Jézus Krisztus szabadítását, elfogadták örömmel azt az ajándékot, amit Isten nyújtott nekik: Jézus Krisztus meghalt helyettünk. Magára vette bűneink büntetését, hogy mi az ő életének feláldozása árán új életet kezdhessünk és éljünk, itt a Földön, de az örökkévalóságban is. Mert aki hisz a Fiúban, annak örökélete van. Megértették, hogy bár a bűn rabszolgaságában éltek, most már szabadok lehetnek Jézus Krisztus szeretetéből. Mert Jézus Krisztus nyújt segítséget ahhoz, hogy szabad életet éljenek. Egyedül hit által. Egyedül kegyelemből.
A maguk erejéből nem tudtak szabadok lenni, de Jézus Krisztus megszabadította őket!
Testvéreim! Csak ez az igazi szabadulás tudja hitelessé tenni Jézus Krisztus evangéliumát ebben a világban! Hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus! S ha mi keresztyének nem élünk ezzel a szabadsággal, akkor meggyalázzuk Isten munkáját, hiteltelenné tesszük az evangéliumot!
Az, aki templomba jár, de a szájából káromkodást hallanak, olyan, mintha azt mondaná: hazug az Isten!
Az, aki templomba jár, de házasságtörő, olyan, mintha azt mondaná: semmit sem ér Krisztus! Az, aki templomba jár, de nem becsületes a pénzkezelésben, olyan mintha azt mondaná: Isten vak! Az, aki templomba jár, és közben erőszakkal, gyűlölettel, áskálódással próbálja a maga életét, esetleg tekintélyét, hatalmát kiépíteni, olyan, mintha azt mondaná: Isten süket. Istent nem lehet nevetségessé tenni a világban. Istent az egyházban lehet nevetségessé tenni. A világ nem tudja nevetségessé tenni, mert nem ismeri. De mi nevetségessé tudjuk tenni, mert az mondjuk, hogy ismerjük, és mégsem tartjuk be szavát, akaratát, gyengének és tehetetlennek mutatjuk be a türelmes és irgalmas Istent!
Amikor még mindig bűneinkben élünk, azokba visszamászunk és újra beszennyezzük az életünket, akkor hiába mondjuk magunkat szabadoknak Krisztusban, mégis úgy élünk, mint rabszolgák.
A galaták szavaikkal ugyan hirdették, hogy ők szabadok, hanem az életükkel azt mutatták a körülöttük élők számára, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszten hozott áldozata semmit sem ér számukra.
Elfogadták azok tanítását, akik azt mondták nekik, hogy csak akkor lesznek méltóak az Isten országára, ha betartják az Isten törvényét. Bár Jézus Krisztus megszabadította őket a bűn rabszolgaságából, most ők a törvény rabszolgái akartak lenni. Pedig aki a saját érdemeivel akar kérkedni Isten előtt, az nagyon hamar meg kell lássa, hogy mennyire esendő, mennyire tehetetlen. Nincs egyetlen ember sem, aki a törvény megtartása által lehetne kedves Isten előtt. Bármennyire áltatjuk magunkat, bármennyire hirdetjük, hogy milyen tökéletesek vagyunk, bármennyire szenteskedünk, és hivatkozunk a különböző jócselekedeteinkre, az összkép mégis az marad: veszendő, utolsó bűnös vagyok, szívemben sötétség, kívül bajok! Ha nem jön segítség, elpusztulok!
Mert meg lehet kötözni magunkat a bűnökkel is, de meg lehet kötözni magunkat azzal az önáltatással is, hogy bármely cselekedetünkkel kiérdemelhetjük Isten irgalmát! Elfelejtették a galaták azt, amit mi is könnyen elfelejtünk, hogy csak azért tudunk jót tenni, csak azért tudunk Isten igazsága szerint élni, mert Isten tesz erre képessé, nem magunk. Azok, akik azt hirdetik, hogy a törvényt megtartva tudnak kedvessé, igazzá, tökéletessé lenni az Isten előtt, mindig úgy teszik, hogy kiemelnek egy-két törvényt és arra teszik a hangsúlyt. Nemrégen hallottam egy előadást, amelyben az előadó határozottan hangsúlyozta, hogy a törvényeket meg kell tartani. Azután elkezdte sorolni a törvényeket. Többről is mondott valami fontosat, hogy ezt miért kell megtartani. Érdekes volt, hogy a hetedik parancsolatot, a szexualitással való visszaélés tilalmát mindig átugrotta. Ahhoz nem fűzött magyarázatot. S ebből sejteni lehetett, hogy ő maga is tudja: ezt nem képes megtartani. Csakhogy a Szentírásban azt olvassuk: „Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett.” Vagy, ahogy a Károli fordítás szerint olvassuk: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” (Jak 2, 10)
Pál apostol ezért mondja a galatáknak és a Szentlélek ezért mondja nekünk: Isten nem rabszolgaságra hívott el. Nem azért halt meg értünk Krisztus, és nem azért áldozta magát, hogy egyik rabszolgaságból a másikba lépjünk. Ő az Isten fiainak szabadságára hívott: Arra a szabadságra, amelyben örömmel, hálával, önként akarunk Isten gyermekei lenni. Nem azért, hogy ezzel kiérdemeljük szeretetét, hanem ellenkezőleg: szeretetéért hálából adjuk neki a szívünket. Azért adta életét értünk Krisztus, azért fizetett váltságdíjat értünk, azért szabadított ki mindenféle rabszolgaságból, hogy Isten gyermekei legyünk. Akik már itt, ebben a világban az Isten gyermekeinek szabadságában élnek, nem sodródva, hanem Isten mellett szabadon döntve.
Nem a félelmetes Isten hív bennünket, hanem jóságos mennyei Atyánk, akit mi is Atyánknak szólíthatunk! Éljünk hát az Isten gyermekeinek szabadságát, akik már itt a földön szabadok arra, hogy a mennyei világ törvényei szerint, kegyelemből éljenek.
Ne térjetek vissza a bűn rabszolgaságába! Ne térjetek vissza a törvényeskedés rabszolgaságába sem! Hanem éljetek, éljünk a Krisztus gyermekeinek szabadságát, akik naponként segítségül hívják Jézus Krisztust, naponként táplálják magukat Isten Igéjével, a Szentírással, hogy erőnk legyen megállni a hitben, és naponként elfogadjuk a Szentlélek vezetését, tanácsát, útmutatását, hogy e szövevényes világban a jó úton járhassunk.
Ne térjünk vissza korábbi, Isten nélküli életünkbe, ahol minden csak sodort, hanem kérjük Jézus Krisztust, kérjük az Atyát: tarts meg kegyelmedben, tisztíts meg bűneimből, tégy ma is hűséges, engedelmes, boldog, szabad gyermekeddé! Ámen!