belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Pete Violetta

Esküvőtervezés kis büdzsére

Hogy ne adóssággal kezdődjön a közös élet

Fiatal házasulni vágyók nem csupán a jómódúak között vannak, hanem az egyszerű, kis fizetésű átlagemberek között is. Mit tegyünk, hova forduljunk, ha nincs annyi pénzünk, hogy hajót, szállodát, várkastélyt béreljünk?

Valószínűleg még sok ponttal bővíthető az itt felsorolásra kerülő ötletek listája. Mindenesetre ne féljünk Isten áldását kérni frigyünkre akkor sem, ha a büdzsénk diákzsebnyi, lelkészzsebnyi vagy tanárzsebnyi.  

Megelőző csapás
Az idő. Ha nem pár hét alatt kell megszerveznünk az esküvőt, akkor módunk nyílik mindenféle lehetőséget mérlegelni: kuponokat, esküvő-kiállítások által nyújtott lehetőségeket és kedvezményeket. Több időnk van az esetleges alkudozásra is, ismerősök és ismeretségeik felkutatására is. Persze nem hátrány, ha a sok tervezés közepette nem feledkezünk el a kapcsolatról, amely kedvéért ezt az egész hajcihőt vállaljuk. Lelki készülésünk az összes további együtt töltött napra legyen legalább olyan fontos, mint az, hogy minden készen álljon arra az egyetlen – bár kétségtelenül nagy – napra! Az odaszántságot és felkészültséget nem helyettesítheti a csinnadratta. Hála az égnek ez a lelki készülés kevésbé pénzkérdés, egyre több gyülekezetben rendeznek jó jegyesoktatást, házas kurzusokat.

Spórolás, de nem mindenáron
Először is, figyeljünk, hogy ne essünk a spórolás jegyében abba a csapdába, hogy kihasználjuk a barátainkat. Ha mindenki 2-3 feladatot és szerepkört visz a lakodalomban, akkor nem nagyon lesz kedve önfeledten vigadni. Kisebb feladatokra természetesen felkérhetünk arra alkalmas, lehetőleg távolibb rokont, barátot. A közeliek el lesznek foglalva, maguktól is meglátják a feladatot – reprezentálni, hangulatot kelteni, kezelni az esetleges túl harsány vendégeket, odafigyelni azokra, akikre esetleg a pár nem tudott.

Kedves gyülekezeti tagtól hallottam egy megoldást a kisbüdzsés egybekelésre: náluk a lagzi batyus bál lesz, azaz mindenki hoz valami ennivalót, legalább annyit, amennyit ő és családja elfogyasztana. Így kis megterhelés jut egyaránt mindenkire, és egy garantáltan választékos menü fog előttünk feküdni.

Első alapszabály: vidéken minden olcsóbb
Míg a budapesti plázákban 26 ezer forintos aranyárat sem szégyellnek elkérni és a plázákon kívüli Budapest is csak ritkán adja alább 15 ezernél, egy-egy jó vidéki ékszerésznél már 11 ezer forint/grammos aranyáron is beszerezhető a gyűrű. De nem csak a karikagyűrű kérdésében, hanem minden egyéb szempontból is olcsóbb a vidéki esküvő: terembérlet, étel, virágos, fodrász, ezek mind majdnem a feléért elérthetőek a budapesti vagy nagyvárosi áraknak.

Tényleg olyan kedves-e?
Jól gondoljuk át a vendéglistát. Lehet, hogy mi közelebbinek gondolunk némelyeket, de nem feltétlenül kölcsönös ez, és fordítva is: távol érezhetünk olyanokat, akik ellenben számítanak ránk. Az élet természetes velejárója, hogy különböző életszakaszainkban barátok, ismerősök kerülnek mellénk, majd talán el is sodródnak mellőlünk. Ha a telefont sem emeljük fel, hogy időnként kapcsolatba lépjünk valakivel (ez általában kölcsönös), akkor az esküvőn is kívülálló lenne. Mindenesetre egyértelmű, hogy a személyek számával nőnek a költségeink is. A legnagyobb költség az, hogyha a szállásukról is nekünk kell gondoskodni, bár ezt általában a meghívott szokta állni. Mégis érdemesebb a vendégek nagy többségének a lakóhelyét figyelembe venni és azon a környéken tervezni, érdeklődni lehetséges helyszínek után – így a logisztika is könnyebb. Ha nem is mi biztosítjuk a meghívottjaink szállását, érdemes számukra felkutatni a környékbeli lehetőségeket és ajánlani egyet-kettőt. Elvégre mi vagyunk a helybeliek.

Nyomtatott helyett online
Esküvős könyvek és magazinok helyett szívesebben ajánlom a blogokat: a nyomtatott sajtótermékek a hirdetések árából tartják fenn magukat és így csak azokkal az ajánlatokkal találkozunk, melyek majd rajtunk, a fogyasztóikon hajtják be a hirdetési kiadásaikat is, a szolgáltatás/áru normál értékén túl. Blogokon kisebb márkákkal, üzletekkel, ajánlatokkal is találkozunk, kipróbált tippekkel, bevált fortélyokkal. Ráadásul egy poszt írójával általában kapcsolatba is tudunk kerülni, fel tudjuk tenni a kérdéseinket. Az is az online tudakozódás mellett szól, hogy itt árakat is találunk. Nem utolsósorban kikerülhetjük így a magazinokban kínos helykitöltési kényszerből született, giccses és semmitmondó párkapcsolati cikkeket, a „mennyire illesz össze a pároddal” témájú horoszkópokkal egyetemben. Egy tisztességes jegyesoktatásra járó párnak ezek a cikkek semmi újat vagy hasznosat nem mondanak.

Ruha
A ruhát illetően is érdemes elgondolkodni, hogy szükségünk van-e abroncsos, organzás, különleges szabású ruhára. Általában ezeknek a viselése is megterhelő egy amúgy is megterhelő napon. Egy egyszerűbb, ellenben igényes anyagból varratott fehér ruha is tud elegáns lenni, főleg ha az embernek van megbízható varrónő ismerőse. A ruha árában is tényező az idő, mint a virágoknál. Itt is idények vannak, egy tavaszi anyagvásárlás garantáltan többe lesz, mint egy őszi-téli beszerzés: a menyasszony-szezon felnyomja az árakat.
 Még olyan helyet is lehet találni, ahol a bérlés ára körüli összegért megvarrják a ruhát, amit később nem kötelező megvenni, hanem bérelhetővé válik: így mintegy első viselői lehettünk annak, amit szerettünk volna. Ránk szabva és újonnan. Akár online piactereken is találhatunk szép esküvői ruhát, amit már csak kicsit kell igazítani.
Megint csak azt tudom mondani: vidéken rugalmasabbak ebben, és elvihetjük a legdrágább szalon legékesebb darabjának terveit is, ha épp olyanra vágytunk. Férfiaknak pedig érdemes olyan darabot venni/varratni, amit később is tud hordani, ezért megéri klasszikusabb színt és formát választani, mintsem a legújabb divatot.

Nyomdai munkák és egyáltalán
Fotós ismerősöm szerint sok a buta és értelmetlen berögződés az esküvőkkel kapcsolatban: elvégre ki mondja meg, hogy a meghívóknak kinyithatóaknak kell lenniük és nem lehetnek kártya formátumúak, azaz éppen feleannyi papír és nyomdaköltség áráért beszerezhetőek. Az ügyesebbek persze vállalkozhatnak kézműves meghívó elkészítésére is.

Végszóként szintén e kedves fotós ismerős leveléből idézek: „Tapasztalatom szerint a felszínes emberek szoktak sok flancot kérni. Például azt sem értem, hogy a székszoknya minek van, főleg akár 30-40 ezerért. Szóval a legjobban úgy lehet spórolni szerintem, ha az ember átgondolja, mitől lesz jó egy lakodalom. 1. Jó kaja. 2. Jó zene. 3. Jó szervezés. A többi csak körítés, amire 1 hónap múlva senki nem fog emlékezni.”  

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 18., szerda,
Diána napja van.
Tartalom
Vezércikk

Kovács Viktor
Hívőnek lenni az információ korában?!
Akarsz-e törlésre kerülő program lenni, vagy kilépsz?

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Méltó a munkás a maga bérére?
Gyülekezeti gyakorlat és pénzügyek

Felszín

Szoták Orsolya
Adni vagy nem adni?
A jókedvű és a szorongó

Géczy Ráhel
Az ötödik első találkozásunk
Megújulás a rácsodálkozásban

B. Tóth Klára
Az utolsó tízfilléres
Átjutni a túlsó partra

Magasság

Térey János
James Ensor szponzora voltam,
támogattam a nemes szorongást

Miklya Luzsányi Mónika
Jólét mindenek felett
A szabadság záloga és átverése

Bölcsföldi András
Költő a keresztyén kávéházban
Ady és az elvárások

Mélység

Czapp Enikő
Mert ahol a te kincsed van...
Hiányok, meglopottság, veszteség

Miklya Luzsányi Mónika
Nagycsaládban, szegényen?
Áldatlannak hitt áldott állapotok

Teljesség

Czapp Enikő
A vagy-vagyokon innen, az is-iseken túl
Szeretem Ábrahám történetét, mert...

Üzenet

Tóth Sára
Ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált majd miattad
Nem az a baj, ha gazdag vagyok, hanem az, ha bezárul a szívem

Miklya Zsolt
Túlszeretni
Avagy tankolás – árkedvezménnyel

Áthallások

Bradák Soma
Ameddig a szem
Felkínált párbeszéd

Hancsók Barnabás
Kapitalizmus: szeretem!
Az anyagiasság uralja a világot?

Vida Viktor
Tuti seft
Krisztus követése a kenőanyag-marketingben

Riport

B. Tóth Klára
Szószéktől a favágásig
Interjú egy özvegy lelkésznével

Kitekintés

Pete Violetta
Esküvőtervezés kis büdzsére
Hogy ne adóssággal kezdődjön a közös élet

Látogatóink száma a mai napon: 4104
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45320888

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat