belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Szakács Gergely

Alkalmazott vezető

Lelkész és presbitérium: ki kinek a főnöke?

Amióta közösségek és vezetők léteznek, azóta örök kérdés, hogyan tud jól működni a kettő közti kapcsolat, milyen a jó vezető és milyen a jó közösség? Amióta keresztyén közösségek léteznek, azóta újabb kérdések merültek fel: a Szentlélek vezetését hogyan tudja megvalósítani a vezető és hogyan tudja megvalósítani a közösség? Hogyan tud a kettő együttműködni a Lélek vezetése szerint?

Egyházunkban még speciálisabbá teszi ezeket a kérdéseket az egyházszervezeti felépítés. A gyülekezet – szűkebb értelemben a presbitérium – és a lelkész, a gondnok és a lelkész kapcsolata, viszonya örök kérdés. Olyannyira, hogy a személyes kapcsolat, a szubjektív élmények, benyomások többet számítanak, mint némely objektív tény. Kicsit kisarkítva szinte mindegy, hogy a lelkész mennyire tudja olvasni és fordítani a héber nyelvű Ószövetséget, ha képes megríkatni a gyülekezetet egy-egy igehirdetés alkalmával, és ez jó a közösségnek – vagy épp fordítva.

Ez a tény máris felvet egy igencsak elevenünkbe vágó kérdést: milyen a jó lelkész? Aki teológiailag képzett vagy aki ért az emberek nyelvén? Aki képes megfogni a kasza nyelét vagy aki nemzetközi konferenciákra jár? Aki keménykezűen vezeti a presbiteri gyűléseket és minden helyzetben határozott, tudja, mit akar, vagy aki bevonja a döntésekbe a presbitereket, aki szeret csapatban dolgozni?

Fordítsuk meg a kérdést: milyen a jó gyülekezet? Az, ahol mindenki Bibliát olvas és állandóan exegetikai kérdésekkel bombázza a lelkészt, vagy ahol minden szavát elfogadják mert a lelkész a nagytiszteletű? Az a jó presbitérium, ahol állandóan azon vannak, hogy számon kérjék a lelkészt vagy ahol „bólogató Jánosok” vannak, akiknek minden jó (minden mindegy)?

Saját gyülekezeteinkben látjuk, hogy nincs könnyű dolga sem a gyülekezeteknek a lelkészekkel, sem a lelkészeknek a gyülekezetekkel. Az egész helyzetet csak bonyolítja két nehéz adottság. Az egyik, hogy a lelkészt nem lehet elküldeni, maximum ha valami nagy butaságot csinál és az egyházi bíróság elmarasztalja, leveszi róla a palástot stb. A lelkész akár a nyakán is ülhet a gyülekezetnek évtizedekig, visszaélve a helyzetével és despotaként uralkodva a közösségen.

Néhány száz évvel ezelőtt élt a papmarasztás elve, mely szerint a gyülekezet évente döntött, hogy menjen vagy maradjon a lelkész. Ez nagyfokú szabadságot adott a közösségnek, hogy megszabaduljon az alkalmatlan vagy nekik nem megfelelő lelkésztől. Ez a rendszer sem volt tökéletes, hiszen könnyen visszaélhetett a gyülekezet a helyzetével és állandóan nyomás alatt tarthatta a lelkészt, kihasználva őt.

Jelenleg is vannak kezdeményezések egyházunkon belül, hogy törvényi eszközöket, kereteket biztosítsanak a gyülekezeteknek, hogy elküldhessék az alkalmatlannak minősülő lelkipásztort.

Ebben a kérdésben nagyon fontos a prevenció. Mind a lelkészkollégáknak, mind az egyházi elöljáróknak személyes felelőssége, hogy a nem jól fungáló szolgatársnak visszajelzést adjanak. A visszajelzés nem letolás, nem puszta kritika, hanem melléállás, segítségnyújtás. Ez is sokat segítene a kérdéses lelkész szolgálatának minőségi javulásán. Továbbmenve, a legjobb prevenció a lelkészi kiskörök, a közegyház által támogatott szakmai szupervízió, egyéni lelki vezetés, önismereti csoportok bevezetése lenne.

Nagy kérdés az egyházi vizitáció milyensége is. A vizitáció elvileg pontosan azért van, hogy a lelkész munkáját ellenőrizze, az esetleges hibákat visszajelezze, a jól végzett dolgokban bátorítson. Ezzel pedig elejét vegye a gyülekezet és lelkész közti problémák elmérgesedésének. A vizitáció amolyan éves mediátori alkalom is lehetne, amikor a nehéz szituációkban a vizitátor közvetítőként, békítőként léphetne fel. Amíg azonban ez csupán üres formalitás, addig értelmetlen tevékenység. 

A másik nehéz adottságot, amely terheli lelkész és gyülekezet kapcsolatát,  Márkus Mihály püspök is megfogalmazta: „az Ige hirdetője egzisztenciálisan függ az Ige hallgatójától.”[1] Ezzel a prófétai lelkület élét el lehet venni. A jobbra tanítás, pozitív értelemben vett feddés kimondatlan maradhat az egzisztenciális szorongás miatt. Sőt a gyülekezet, presbiterek, gondnok oly mértékben beleszólhat a lelkész magánéletébe – visszaélve a helyzettel –, hogy az már mélyen sértő. Nem egyszer hallottam olyan gyülekezetről, ahol a kiadások szűkítése miatt télvíz idején elvárták, hogy hűvös lakásban éljen a lelkész családjával. Már-már Örkény egypercesbe illően groteszk, hogy tanult, diplomás emberek megélhetése, életszínvonala múlik náluk esetenként jóval képzetlenebb, egyszerűbb emberek jóindulatán, egyházhoz, Istenhez, pénzhez való viszonyán. Nem csoda, hogy ebbe több lelkész is belebetegedett – fizikai és lelki értelemben.

Az ilyen és ehhez hasonló szituációk a lelkészek szolgatársi kapcsolatát is erősen befolyásolhatják. Ha a családommal egyik napról a másikra élek, a szomszéd lelkész pedig magasabb életszínvonalon él, könnyen irigykedővé válhatok. Ha nekem megy jobban a sorom, érzéketlenné válhatok a többi lelkész élethelyzetével kapcsolatban. Azonban a szolgatársi empátiából akár a nehezebben megélő lelkészek közös támogatása is lehet – ha van bennünk kellő tenni akarás.

Pál apostol nem véletlenül volt sátorponyva-készítő. Nem függött anyagilag sem az épp életre kelő gyülekezettől, sem más közösségtől. Ma is járható út a lelkészi szolgálat mellett végzett egyéb munka. Ez lehetőség a kis gyülekezeteknek, akik szeretnének lelkészt, de nem tudják eltartani. Azonban ennek is megvan a maga buktatója, mert ha az arányokra nem figyelünk, a megélhetésért végzett munka könnyen elveszi a szolgálattól az időt (a családról nem is beszélve).

Az ideális a német evangélikus modell, a központilag szabályozott és kiutalt fizetés, ami megszünteti mind a lelkészek létbizonytalanságát, mind a lelkészi fizetések közti óriási különbségeket. Erre is vannak törekvések, bár még gyerekcipőben jár a megvalósítás.

Látjuk azt is, hogy vannak jól működő gyülekezetek, élükön jó lelkészekkel, akik jó kapcsolatot tartanak fönt közösségükkel. Mi a titkuk? Nekik miért sikerül? Náluk hogyan működik? Ennek sajnos nincs biztos metódusa, receptje, leírása. Minden jól működő példa más és más. Ami azonban mégis egy: odaszánt élet mindkét fél részéről. Sem a lelkész, sem a gyülekezet nem él vissza a helyzetével. Nem azt keresik, mit kellene a másiknak tennie, hol hibázott, miben marasztalható el, hanem mindkét fél a Közös Ügynek rendel alá mindent. Kölcsönös a megbecsülés és a tisztelet. És ami a legfontosabb, aktív mindkét fél részéről az Istennel való kapcsolat. Mindez így leírva, olvasva közhelynek, sőt banálisnak hat. Mégis itt kezdődik az, ami működőképessé teheti a sokszor fájóan alulműködő kapcsolatot vezető és közösség közt.

[1]    http://www.reformatus.hu/mutat/koevesse-elben-a-zsinat-csuetoertoeki-rendkivueli-ueleset/?flavour=mobile

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 12., kedd,
Jónás , Renátó napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Taníts úgy számlálni
Ima hegymenetre és lejtmenetre hangolva

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Alkalmazott vezető
Lelkész és presbitérium: ki kinek a főnöke?

Felszín

Jezsoviczki Noémi
A nagymama
„…amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek…”

Géczy Ráhel
Bizalmi szavazás
.

Magasság

Lovas Anett Csilla
Forgat, kavar, változik
Gondolatok Saulusról, Mészöly Miklós regénye alapján

Mélység

Szűgyi Zoltán
Múltam fölött az idő
Kupacban az évek hordalékai

Horváth Zsuzsanna
Az isteni szeretet és a hátunkon cipelt törvénykönyv
Csapkodsz vagy ölelsz?

Bölcsföldi András
Szökés a gyermekkorból
Tékozló és hazatérő

Teljesség

Székely Tamás
Váltó
Tekintetét nem lehet állni

Üzenet

Bella Péter
Szerencse, végeztünk, kiszállok!
Igazán nincs is közöd semmihez

Áthallások

Hancsók Barnabás
A selejt felemelkedése – Gattaca
Vágyott fordulatok

B. Tóth Klára
Mint túláradt patak
Mérleghinta és gyógyulás

Kitekintés

Szabó Dóra
Egy világítótoronynál
Ha megtanultál jelekből olvasni

Dull Krisztina
Jambus vagyok, a törpetacskó
Nem egyszerű a menhelyre került kutyusok sorsa

Látogatóink száma a mai napon: 3254
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45728263

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat