2013. július
61. szám
Vágyott fordulatok
Számtalan történetben felbukkan előbb-utóbb egy olyan szituáció, amikor a nézők, olvasók vagy épp hallgatók szó szerint várják, hogy bekövetkezzen egy bizonyos fordulat. Gyermekkorban például hiába tudjuk már többtucat mesével a hátunk mögött, hogy úgyis a leggyengébbnek, legesélytelenebbnek kikiáltott legkisebb királyfi jár majd szerencsével, egyszerűen nem nyugodhat meg a lelkünk, amíg be nem következik ez az előre megjósolható csavar. Mondjuk ki: szükségünk van a fordulatokra!
Főleg akkor, ha azzal előre determináltnak tűnő állapotnak teszünk keresztbe. Vegyünk egy példát: egy testvérpár helyzetében nincs is annál rosszabb, ha a felek között zajló egészséges versengésbe a szülők is becsatlakoznak, és egyik gyermekükben egy nagy tettekre hivatott reménységet, míg másikban egy egyszerűbb képességekkel bíró, ha úgy tetszik, „selejtesebb” utódot látnak. Amellett, hogy egy ilyen eset borzasztó lelki sebeket képes maga után hagyni, nagymértékben megnehezíti a gyermek jövőjét is, akinek iszonyatos áldozatok árán sikerülhet csak kitörni a megbélyegzett szerepből.
Hasonló dolgokat élt át Vincent Freeman is, aki már születésétől fogva különbözött embertársai mintegy 98%-ától. Pedig Vincent nem szenvedett semmiféle ritka betegségben, fogyatékossága sem volt és bőrszín szerint is az abszolút többséghez tartozott; egyetlen különcsége az volt, hogy természetes úton született egy olyan korban, amikor már szinte mindenki genetikailag megtervezett módon jött világra. Ő a főhőse Andrew Niccol Gattaca című filmjének, melynek utópisztikus sztorijában az orvosi beavatkozással történő megtermékenyítés a legtermészetesebb dolgok egyike, hiszen az eljárás által már spermium korban kiszűrhető egy halom komolyabb betegség kockázata.
Vincent (Ethan Hawke) azonban gyenge szívvel, némi idegi rendellenességgel és a korai elhalálozás jóslatával látta meg a napvilágot, és mindezt születése után néhány perccel már közölték is szüleivel. Ezzel a tudattal, valamint a gyermeket lépten-nyomon érő társadalmi megkülönböztetés miatt talán nem csoda, hogy a szülők úgy döntöttek, beállnak a sorba, és következő gyermeküknél igénybe veszik az orvostudomány bevettnek számító eljárását. Így született meg Anton (Loren Dean), a kisöcs, aki már gyermekkorában minden téren felülmúlta esetlennek bélyegzett bátyját, aki nem csinált mást, mint naphosszat arról álmodozott, hogy egyszer asztronauta lesz.
Az ő „adottságaival” persze ez teljességgel lehetetlen, hiszen az űrbe kizárólag tökéletes embereket küldenek fel, ráadásul közülük is csak azokat, akik több éves szolgálatuk alatt erejükön felül teljesíttetek Gattacában, az űrkutatás fellegvárában. De hogy kerülhetne be egy ilyen központba egy „selejt” (a filmben nevezik így a természetes úton fogantakat), akit a már-már általánosan elfogadott genetikai diszkrimináció miatt szinte semmibe se vesznek? „Maximum takarítóként” – mondják Vincentnek a szülei és sugallja neki nap mint nap a társadalom. De Vincentet nem olyan fából faragták, hogy emiatt feladja. Szinte szó szerint mindent megtesz, hogy megvalósítsa álmait, még ha ez azzal jár is, hogy fel kell adnia eddigi életét, el kell felejtenie személyazonosságát, hogy egy sikerre született ember bőrébe bújhasson – méghozzá nem is akárhogyan…
Mint ahogy a korábban említett mesebeli legkisebb királyfié, úgy a Gattaca főhősének története is happy enddel zárul. Bármibe került is, Vincent bebizonyította, hogy kitartással olyan célok is elérhetők, amelyekre születésünk pillanatától alkalmatlannak nyilvánítottak minket. És hogy mi lett a már gyerekként felmagasztalt öccséből? Rendőrfőnök, ami ugyan nem hétköznapi dolog, ám egy kiküldetésben lévő űrhajóshoz képest mégiscsak semmi. Lassan megnyugodhat hát a lelkünk, hiszen fordult a kocka: a gőgös és fellengzős testvéren felülemelkedett az egyszerűbb, de sokkal kitartóbb báty, akinek végig drukkoltunk (akár a film megtekintése, akár ezen cikk olvasása közben). Jó érzés, nem igaz? Úgy tűnik, valóban szükségünk van a fordulatokra.
Pete Violetta
Taníts úgy számlálni
Ima hegymenetre és lejtmenetre hangolva
Szakács Gergely
Alkalmazott vezető
Lelkész és presbitérium: ki kinek a főnöke?
Jezsoviczki Noémi
A nagymama
„…amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek…”
Géczy Ráhel
Bizalmi szavazás
.
Lovas Anett Csilla
Forgat, kavar, változik
Gondolatok Saulusról, Mészöly Miklós regénye alapján
Szűgyi Zoltán
Múltam fölött az idő
Kupacban az évek hordalékai
Horváth Zsuzsanna
Az isteni szeretet és a hátunkon cipelt törvénykönyv
Csapkodsz vagy ölelsz?
Bölcsföldi András
Szökés a gyermekkorból
Tékozló és hazatérő
Székely Tamás
Váltó
Tekintetét nem lehet állni
Bella Péter
Szerencse, végeztünk, kiszállok!
Igazán nincs is közöd semmihez
Hancsók Barnabás
A selejt felemelkedése – Gattaca
Vágyott fordulatok
B. Tóth Klára
Mint túláradt patak
Mérleghinta és gyógyulás
Szabó Dóra
Egy világítótoronynál
Ha megtanultál jelekből olvasni
Dull Krisztina
Jambus vagyok, a törpetacskó
Nem egyszerű a menhelyre került kutyusok sorsa
Látogatóink száma a mai napon: 5618
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377828
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.