1. Czöndör István - 2013-10-15 21:59:44

Kedves András!

Szavaid bátorítóan hatnak rám és a jövőbe mutatnak! Ha kell egy támogató "a kerítés másik oldaláról", akkor íme itt vagyok "másként nem tehetek".

A Gyülekezetünk fonyódi temploma is egy időben épült a hévizi templommal és szintén evangélikus-református templom.

Barátsággal, Czöndör István ev.lelkész (Balatonboglár)

2. Nagypál Szabolcs - 2013-10-16 20:24:19

Egy újabb támogató érv:

6. A világ számos helyén ez már megvalósult, például Németország egyes részein. Erre példák az egyesült és egyesítő egyházak, akiknek egyébként világszervezetük is van.

Egy javaslat: javaslom az egyesült protestáns felekezetben az alfelekezeti öntudat megtartását. Erre egy példa vagy párhuzam lehet a tizenhárom rítus a római katolikus egyházban (melyeknek csak egyike a latin, de Magyarországon jelen van ezenkívül például a görögkatolikus is). De protestáns példa is van, például az olaszországi valdens-metodista egyház.

Egy ellenérv: a magyarországi evangélikusoknál nagyon helyesen fölvetődött a porvooi egyezményhez csatlakozás, amely ugyebár az (északi) evangélikus és az anglikán felekezeteket tömöríti, különösen azokat, ahol az apostoli folytonosságnak egy szigorúbb értelmezését élik meg. Egy egyesült protestáns egyháznak nyilvánvalóan nem volna lehetősége e közösségbe bekerülni.

És egy kiegészítés: nemcsak a XVI. században volt kísérlet a két felekezet egyesítésére, hanem hazánkban a XIX. században is. Ennek történetét érdemes tanulmányozni, az akkori a hibákat elkerülni.

És egy kekeckedés: azért nem egy ennyire radikális lépéssel kell belévetnie magát a reformátusságnak az ökumenébe, hanem például érdemes a cikkben is említett lelkészházassági korlátozást lazítani, először más protestánsok (pl. metodista) irányában, azután pedig majd a római katolikusok felé (ahogy az evangélikusok ezt már megtették néhány évvel ezelőtt).

Jézus Krisztus minden minőségi lépésnek örül a látható keresztény egység irányában.

Szeretet, Nagypál Szabolcs (római katolikus teológus)

3. Tubán József - 2013-10-16 21:19:13

Kedves Bölcsföldi András!

Evangélikus-lutheránus lelkészként meglehetősen vegyes érzelmekkel olvastam írásodat. Két olyan városban szolgálok, amelyben mind a nálunk nagyobb létszámú római katolikus, mind pedig a nálunk kisebb létszámú református felekezettel kiválóak az ökumenikus kapcsolataink. Az utóbbi vonatkozásban cikkének üzenete ellenére sem fogunk változatni...

Állításaid közül azt semmiképpen sem fogadom el, hogy a két felekezet között nincsenek lényegi különbségek. Meglehetősen fontos különbségek vannak, ha csak az oltáriszentséggel kapcsolatos tanítást nézzük. Luther nem kukacoskodásból nem fogadta el Zwingli álláspontját - akit és amelyet egyébként eretnekségnek nevezett -, hanem az igéhez kötött lelkiismerete miatt. Noha politikai nagyságok elvárták tőle, hogy a kezét nyújtsa. Legjobb tudomásom szerint a református dogmatika sem tartja lényegtelennek az úrvacsora értelmezésének kérdését. Én lelkiismereti okokból soha nem fogok tudni más álláspontot vallani, mint az Ágostai hitvallás, amelyre felszentelésemkor esküt tettem.

Ebből adódik, hogy véleményem szerint a "két" reformátort aligha lehetne összegyúrni. Erre csak azok képesek, akik valamelyiket - vagy akár mindkettőt - nem ismerik, nem veszik komolyan, vagy eleve fogalmuk sincs a kettő közötti óriási különbségről. Ugyancsak ezért nem tudom elfogadni azt a hipotézist, miszerint a kereszténység két részből állna: katolikusokból és protestánsokból. A szó teológiai értelmében evangélikus lelkészként a "katolikus" - nem a "római" módra katolikus - egyház tagjának tekintem magam. Az ökumenikus közösségben a református testvérekkel ugyanolyan közeli vagy elkülönülő magatartást tanúsítok, mint a katolikus testvérekkel szemben, hiszen mindkét felekezettől egyformán különbözünk, illetve hasonlítunk. Nincs "közelebbi" és "távolabbi" ökumené, mint ahogyan az állítólagos "protestáns" identitás is mesterkélt, és egy hamis (egyház)történeti sémán alapul, némi racionalista-romantikus felhanggal. Véleményem szerint ezért nincs két reformátor, mert ez a megnevezés Luthert illeti. A reformáció alatt én kizárólag a lutheri reformációt értem, mert az apostoli folytonosságot az ő tanításában látom fennállni - a valóban 2000 éves, hullámzó történelmű anyaszentegyházban. Magunkra nézve éppen ezért nem tudom vállalni, és tartózkodom is a "protestáns" jelző alkalmazásától, minthogy ebbe a gyűjtőfogalomba erőszakkal bele szokták préselni Luthert és egykori ellenfeleit egyaránt - Zwinglit is beleértve.

És hogy mit fogunk ünnepelni október 31-én, idén és 2017-ben? A választ te adtad meg: "Semmi másról nem szól, mint Luther bátorságáról, a kiállásról, a média akkori modern használatáról, továbbá persze a fejedelmek és a császár küzdelméről, érdekekről, politikai széljárásról, melyben Luther mestert önmagán, barátain és támogatóin kívül maga az Úristen is segítette és megőrizte a máglyától." Természetesen ez utóbbit, mármint Isten akaratát és cselekvését messze aláhúzva és kihangsúlyozva. A reformátor számomra Luther, aki az evangélium igazságáért, a Krisztus ügyéért, a - nem római - katolikus egyház tisztaságáért volt kénytelen küzdeni a pápával, Zwinglivel, az újrakeresztelőkkel és a Szentháromság-tagadókkal szemben.

Annál nagyobb csodája az egyház Urának, hogy ma ezek utódaival korrekt, testvéri vagy legalábbis baráti a kapcsolatunk, az ökumenikus közösségen belül. Ez nagy eredmény, nem szabad lebecsülnünk, a hitvallásosságot negligáló álmokkal és nagyívű, ámde megalapozatlan elképzelésekkel.

Kérem, hogy ezzel te se próbálkozz.

Testvéri és szolgatársi szeretettel:

Tubán József

evangélikus lelkész

Csorna

4. Szemerei Gábor Benjamin - 2013-10-17 13:21:34

Kedves József!

Szerintem másokat abban gátolni, hogy az EGY egyháznak legalább csak egy kis részletének összeillesztésével próbálkozik, mint két puzzle darab összeillesztése, vagy csak felveti a kérdést, "mi lenne ha?" és egyből elutasító levelet kap, nem túl keresztény hozzáállás!

Nincs az az olvasottság vagy tudás, amivel minden, a két protestáns felekezet közti surlódási pontok közül megfelelő és elfogadható választ lehetne adni!

Nekem az a véleményem, hogy elveszünk a történelemben és nem azzal foglalkozunk amivel igazán kéne, azzal, hogy hogy élünk: Krisztus szerint? Vagy a felekezetek szerint?

Szerintem a felvetés nem rossz kezdés!

Üdvözlettel: Szemerei Benjamin

5. Bolla Zsuzsanna - 2013-10-17 16:10:13

Ezt már tegnap megírtam, csak akkor sajnos nem tudtam regisztrálni:

http://evangelikus.hu/cikk/rajtunk-nem-m%C3%BAlik-%E2%80%93-v%C3%A1lasz-b%C3%B6lcsf%C3%B6ldi-andr%C3%A1s-felvet%C3%A9s%C3%A9re

Szeretettel: Bolla Zsuzsanna

6. Bolla Zsuzsanna - 2013-10-17 16:10:49

Így talán működik a link is: http://evangelikus.hu/cikk/rajtunk-nem-m%C3%BAlik-%E2%80%93-v%C3%A1lasz-b%C3%B6lcsf%C3%B6ldi-andr%C3%A1s-felvet%C3%A9s%C3%A9re

7. Tubán József - 2013-10-17 20:50:31

Kedves Benjámin!

Engedtessék meg nekem, hogy féltsem sokat szenvedett egyházamat, az abban amúgy is alaposan megtépázott igaz tanítást, a lutheri hitvallásosságot. A Krisztus szerinti élet számomra ezzel kezdődik. Minden más, akár a látható kegyesség is csak erre épülhet fel. Számomra ez a hitvallásosság olyan drága kincs, ami nélkül nem tudom elképzelni az életemet és a szolgálatomat. Nem kívánom más felekezet keretei között megélni a hitemet, csak a lutheránus közösségben. Nem hinném, hogy ez baj lenne.

Amúgy meg éppenséggel fontosnak tartom az ökumenikus közeledést és közösséget, de abban csak mint lutheránus tudok részt venni. A célunk nem egy arctalan "protestáns" "massza" erőltetett létrehozása, hanem az, hogy a saját markáns színünkkel - amely az apostoli folytonosságot jelenti - gazdagítani Krisztusnak a földi zarándokútját járó népét.

Szeretettel a lutheránusnak megmaradni kívánó, de ökumenikus nyitottságú

Tubán József

8. Bolla Zsuzsanna - 2013-10-18 19:11:25

KÉT EGYHÁZ? – VÉGHELYI ANTAL HOZZÁSZÓLÁSA BÖLCSFÖLDI ANDRÁS ÍRÁSÁHOZ

http://evangelikus.hu/cikk/k%C3%A9t-egyh%C3%A1z-%E2%80%93-v%C3%A9ghelyi-antal-hozz%C3%A1sz%C3%B3l%C3%A1sa-b%C3%B6lcsf%C3%B6ldi-andr%C3%A1s-%C3%ADr%C3%A1s%C3%A1hoz

9. Blatniczkyné Hammersberg Gancz Júlia - 2013-10-19 01:03:45

Kedves Véghelyi Antal! Meg kell vallanom, kissé szégyenkezem -evangélikus lelkészként - meglehetősen bántó sorai miatt. Ezt igyekszem annak számlájára írni, hogy talán nem ismeri Bölcsföldi Andrást, vagy a mai magyar református egyházat. Én, aki mindkettőben éltem/élek, meglepve tapasztaltam ezelőtt 20 évvel már egyházunk részéről az Önéhez hasonló hozzáállást, az evangélikusok felé őszintén nyitott és elfogadó református környezetből az EHE-re érkezve.(Sietve megjegyzem, magam is komoly lutheránus ősökkel bírok, első név szerint ismert ősöm, Ganczstuckh Sámuel lutheri tanokat hirdető prédikátor éppen Poroszországból menekült a rekatolizáció -és a többszöri bebörtönzés - hatására sziléziai, majd magyar területre. Szóval "származásom szerint" is protestáns vagyok, a szó szigorúan vett értelmében is.) Mégsem tudok egyetérteni a fenti, nagyon is offenzív sorokkal. Éppen református hittestvéreim miatt nem. Kijelenthetem, hogy a mai, élő református-evangélikus hitgyakorlatban nincs különbség. Hitem nem Luther Mártonon, vagy Zwinglin, vagy Kálvinon nyugszik, hanem az Úr Jézuson. Így van ez az általam ismert református- és evangélikus testvérekkel is. Persze, ha akarjuk megtalálhatjuk és felnagyíthatjuk a különbségeket. Én egyébként olyan helyzetben voltam, hogy választhattam: református, vagy evangélikus teológiát akarok tanulni. Református, vagy evangélikus lelkész lesz belőlem. Azt még véletlenül sem gondoltam, hogy döntésemmel valamivel-valakivel szemben kell döntenem. Szívügyemnek éreztem és érzem a két egyház/felekezet közötti testvériség munkálását. Tudjuk, hogy a megosztottság és a szeretetlenség honnan jön, és mi a célja. Az biztos, hogy egy esetleges unióhoz erős hitre lenne szükség. Azért, hogy esetleg el merjük engedni azokat a tradíciókat, amikbe olyan régóta, olyan erősen kapaszkodunk. Gyülekezeteink többsége talán nem is bírna befogadni a megszokotthoz képest más liturgiát, ahogyan a régi-új evangélikus liturgiát sem -ebben már volt tapasztalatom. Teológiai kérdésekben viszont azt gondolom, meglepetten észlelnénk, mennyit finomodott-változott a református egyház, milyen sok lelkész és hívő vallja a lutheri elveket, nagyon sokszor következetesebben, mint mi lutheránusok. Érzékelem viszont levelében azt a fajta hitvallásosságot, ami mindaddig előre visz, míg nem formálok ellenségképet a segítségével, amíg iránymutatásra és nem ítélkezésre használom. Éppen ezért javaslom, hogy ha az unió gondolata ennyire ijesztő többek számára, gondolkodjunk egy egészséges, az eddiginél szorosabbra vont koalícióban. Amelyben sajátosságaink sértetlenül megmaradnak, de együtt, egymást gazdagítva haladhatunk: a kétségtelenül azonos cél felé. Annak tudatában, hogy a két fél milyen csodálatosan gazdagíthatná egymást, tisztelettel:

Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia

evangélikus lelkész

10. Tubán József - 2013-10-19 01:59:59

Kedves Júlia!

Engedd meg, hogy néhány szóval reflektáljak soraidra. Bár kissé különösnek tűnik, hogy református testvéreink - elismerten gazdag és színvonalas - honlapján lassan már csak evangélikus teológusok vitatkoznak egymással. Éppen ezért érzem jogosnak Véghelyi Anti barátom szívszaggató sorait arról, hogy - legalábbis látható módon - hányféle egyház is él itt egymás mellett, függetlenül az egyházjogi keretektől...

1.

Bár egy időben végeztük teológiai tanulmányainkat - egy év különbséggel javamra -, bevallom, nem rémlik, hogy milyen háttérrel rendelkezel. (Nem is a háttér miatt szoktuk szeretni egymást.) Nekem a keresztapám egyébként református, amúgy az egész családom római katolikus. Bajor eredetűek, akik Mária Terézia idején telepedtek le a Mosoni-síkságon. (Állítólag rablók voltak, és az akasztás helyett választották a magyarországi telepes sorsot...) Hogy ki hol és milyen teológiát tanult, az egy dolog. Most azonban másfél évtizede lelkészként szolgálunk a lutheránus (=katolikus, egyetemes, apostoli) egyházban. Szentelésünkkor az anyaszentegyház püspöke tette ránk a kezét, és esküt tettünk a Szentírásra és a lutheri hitvallási iratokra. Azokra az iratokra, amelyek természetesen az egész egyházzal egyetértésben tanúságot tesznek Krisztusról, de egyértelműen elhatárolnak bennünket - elnézést a talán agresszívnak tűnő megfogalmazásért - mind a pápista, mind a zwingliánus, mind a kálvinista, mint az újrakeresztelő, mind pedig az antitrinitárius tévtanításokkal szemben. Ezek a hitvallások ma változatlanul köteleznek bennünket. Aki nem akarja hozzájuk kötni a meggyőződését és a szolgálatát, annak nem ezekre kellene esküt tennie. A vallásszabadság állampolgári jog. De a lutheránus egyház keretei adottak, azokon lazítani végzetes következményekkel jár.

2.

Egy olyan uniálás esetén, amelytől nekem a hideg fut végig a hátamon - holott inkább a pokol kénköves forróságát kellene éreznem -, azt vizionálod, hogy bizonyos tradíciókat el kellene engednünk. Az uniálást elutasítva igazságod vagyon. Tradícióink jelentős része ugyanis ma már nem lutheránus (=apostoli, katolikus-egyetemes) hagyomány, hanem egyrészt a kálvini hatás érezhető jelenléte, másrészt a racionalizmus torzító befolyása. Ezekkel valóban le kell számolnunk! Gondolok például az általad is említett liturgikus kérdésekre. Isten egyik nagy csodájaként élhettem meg néhány éve, hogy Luther Formula missae-je alapján latinul miséztem a zuglói templomban. Vasárnaponként évek óta a misét ünnepeljük templomainkban, fennakadás nélkül. Mert ez a lutheri hagyomány, ez az apostoli folytonosság megélése. Csak nagypénteken nem úrvacsorázunk, mert akkor Urunk távol van tőlünk. Hogy az úrvacsoráról milyen áthidalhatatlanul ellentétesen tanít a református és a lutheránus egyház, azt Véghelyi Anti kiválóan bemutatta. (Te vele és velem együtt a lutheri tanításra tettél esküt ebben a tekintetben is.) Nem folytatom. Történelmi tény, hogy a sok evangélikus gyülekezet által körömszakadtáig védett "ősi lutheránus" liturgia 1936-os keltezésű... Védelmezőinek a lelkiismeretére bízom azt a számukra talán zavaró körülményt, hogy annak idején Raffay püspök, majd Prőhle Károly is olyan ideiglenes megoldásnak szánta, amelyben újra helyet kaphattak a lutheri mise egyes elemei, még ha nem is a megfelelő helyen és formában. Hogy egy ilyen komoly teológiai kérdésben a legtöbb helyen nem teológiai, hanem mesterségesen keltett érzelmi indokokra hivatkozva civilek szavazgattak, és ezért nem lehetett sok templomunkban bevezetni - nos, erről megint csak a zavarkeltőknek kell majd elszámolniuk a mennyei bíró színe előtt.

3.

Véghelyi Anti és jómagam is nem ellenséget keresünk, hanem elkeseredetten védjük a lutheránus egyház tiszta és igaz tanítását - amire tehát nemcsak mi, hanem te is megesküdtél. Az ökumenikus fronton csak pozitív tapasztalataim vannak - hála Istennek! -, mind református, mind katolikus lelkésztársakkal és hívekkel. Számomra az ökumené olyan mindennapi gyakorlat, amely szerves része az életemnek. Ezen nem is kívánok változtatni, még akkor sem, ha egyes református - és ezek szerint evangélikus - teológusok nem testvéri, hanem elvtelen módon gondolkoznak erről a kérdésről. Az jó, hogy teológiai vita indult el közöttünk, az viszont éppen az ökumené ellen dolgozik, ha az elveink feladására akarnak rábírni bennünket, negligálva a számunkra fontos pontokat. (Ha pedig mi magunk tesszük ezt, arra nincs mentség.) Ez olyan, mint amikor a felvidéki vagy az erdélyi magyarokat szlovákokká vagy románokká akarják változtatni, hiszen ilyen környezetben élnek, ráadásul ugyanabban az Európai Unióban... Jó érzésünk tiltakozik ez ellen. Akkor miért akarjuk feladni hitünk pilléreit egy látszatbékesség kedvéért? A "diabolosz", a "szétdobáló" nemcsak abban a tekintetben végzi átkos tevékenységét, hogy eltávolít egymástól. Sokkal többet árthat azzal, ha semmisnek nyilvánítja az elveinket, a fontos dolgokban jelentkező elhatárolódást, a hamis békességre való hivatkozással. A "protestáns" uniálás felvetése mögött én éppenséggel valami ilyesmit érzek.

4.

Természetesen lehet variálni az anyaszentegyház jogi kereteit. Ennek azonban egyetlen következménye lesz: létrejön egy uniált felekezet, amelynek tagjai tetszőleges arányban engednek a lutheri, illetve a zwingliánus-kálvinista hitvallásokból. Ez legyen az ő dolguk. Azért írom ezt ilyen lakonikusan, mert bár vérzik a szívem, de kénytelen vagyok kijelenteni: egy ilyen közösségben nem tudnám megtalálni a helyemet. Az események ilyen szűklátókörű, tragikus formálása esetén ugyanis - akitől mentsen meg minket az Isten! - maradni fog egy lutheránus mag, amely ragaszkodik az egyház apostoliságához, azaz a lutheránus hitvallásossághoz. Egység helyett tehát további forgácsolódás következne be. Arról nem is beszélve, hogy egy lelkész az övéi lelki üdvösségéért is felelős. A saját elveinket feladhatjuk, erre megvan a lehetőségünk - de esetleges "átállásunkkal" ezreket és százezreket is veszélyeztetünk!

5.

Egyetlen reményem mégis van - az egyház Urának bölcsességén túl is. Az tudniillik, hogy mostani vitánk vihar egy pohár vízben, hiszen nem hivatalos püspöki megkeresések felett dohogunk, hanem Bölcsföldi lelkésztársunknak egy olyan - minden bizonnyal jószándékú - felvetése felett, amelyet bizton tekinthetünk az ő "írói munkássága" részének. Így hát - egyelőre? - talán nem fenyeget minket az uniálás réme... Csak arra kérem Urunkat, hogy erősítse meg püspökeinket, illetve református testvéreink zsinatát, hogy ne dőljenek be ennek a kísértésnek, és kezeljék a maga helyén az uniálás másfél évszázada lebegtetett, ámde eszeveszett voltát azóta sem veszítő kérdését - és így őrizzék meg a felekezeteink között a különbségek ellenére is meglévő testvéri, ökumenikus viszonyt.

Légy ebben velem együtt az egyház Urának szerény, de hatékony eszköze!

Barátsággal:

Tubán József

11. Blatniczkyné Hammersberg Gancz Júlia - 2013-10-19 15:45:29

Kedves József!

Már értem, legalábbis érteni vélem a levélváltásunk során keletkezett félreértések okát. Néhény dolgot megpróbálok tisztázni:

1. A tradíció sajnos nem jelent egyet a hitvallásossággal. Jó is, hogy a liturgia kérdésébe belementünk, ebben azt hiszem, igazán nagy különbség van a dunántúli és a nógrádi kegyességben. Minket annakidején majdnem meglincselt a gyülekezet, amikor vállaltuk az újnak nevezett, eredeti liturgia kipróbálását. Érdekes módon, akkor egyházunkból senki nem állt mellénk, senki nem segített a gyülekezetet jobb belátásra bírni, amikor azt olvasták a fejünkre, hogy rekatolizálni akarjuk őket. Mindegy volt, mit mondtunk nekik. Az úrvacsora kérdésében sikeresebbek voltunk, bár kellett kis idő, mire elfogadták, hogy nagycsütörtökön (!) is úrvacsorázunk. Itt előttünk csak nagypénteken (!) és húsvétkor volt szokásban, hagyományosan, amúgy pedig csak az ún. nagyünnepeken. Még azt sem volt könnyű keresztülvinni, hogy havonta legalább egy vasárnap legyen, a minden istentisztelethez kapcsolódó úv-t egyszerűen nem szavazta meg a presbitérium. Ennyit a lutheránus hagyományokról, és akkor még nem beszéltem azokról a hiedelmekről, babonaságokról, amikbe ezelőtt 14 évvel, idekerülésünkkor ütköztünk. Főleg férjemnek, Jánosnak került sok küzdelmébe a gyülekezet hitre hívása és hitvallásosságának megalapozása.

2. Hidd el, fontosak számomra a hitvallások, de nem önmagukért, hanem tartalmuk miatt. Azért írtam, hogy én annakidején választhattam, hogy jelezzem, nem egyszerűen beleszülettem az evangélikus hitvallásosságba. Választásom, döntésem tudatos volt. Esküdni sem szoktam meggondolatlanul, esküt szegni pláne nem. Viszont arra nem emlékszem, hogy Bölcsföldi András ilyet kért volna cikkében. Én azt hiszem, azért sem aggódtam túl az esetleges unió gondolatát, mert nem is tudom másképpen elképzelni, mint hogy a két egyház Szentírási alapon tárgyal, akkor pedig úgyis hitvallásaink igazolódnak, válnak alappá. Meggyőzni másként úgysem lehet, mint a Szentírás alapján. (Ezt pont Luthertől tanultam.) De erre egyébként korábban is utaltam, úgy hiszem, hitvallásaink semmi olyat nem tartalmaznak, ami a reformátusok számára elfogadhatatlan lenne. Érdemes a Dávid Adél által emlegetett, 40 éve keletkezett Leuenbergi Konkordiát tanulámányozni ez ügyben.

Még Bolla Zsuzsa posztjára reagálva kifejtettem abbéli reményemet, hogy a döntések minőségi és nem mennyiségi alapon történnének.

3. Szerintem tényleg nem a reformátusoktól kell tartanunk, hanem evangélikus egyházunkban is fejét felütő hitvallástalanságtól, szekularizáltságtól, a Szentírással szembehelyezkedő liberalizmustól. Akik ilyen elveket vallanak, azokat  ugyanis nem lehet jobb belátásra bírni a Szentírás alapján. A hívő reformátusokkal szerintem esélyesebbek lennénk megbirkózni ezzel.

(Én egyébként fúziótól, vagy koalíciótól függetlenül maradok jó testvéri kapcsolatban ev. és ref. kollégáimmal.)

4. Lehet, hogy különböző véleményünk nézőpontunk különbözőségéből fakad. Én nem annyira történelmi, mint inkább az örökkévalóság távlatából szeretem szemlélni dolgainkat. (Na, ezt pedig Victor István ref. lelkésztől tanultam.)

Az őseimről pedig azért írtam, hogy még véletlenül se érhessen az a vád, hogy kívülről érkeztem, netán nem vagyok tisztában bizonyos történelmi tényekkel. Ehelyett az elvtelenség vádját kaptam, de nem zavar: azért, mert az elveket nem lobogtatom fennhangon, még ragaszkodom hozzájuk, már amennyiben a Szentírást és hitvallásainkat értjük ez alatt. Hitem alapja Isten és igéje, kerete pedig az evangélikus egyház és hitvallásaink. Ha pedig ebbe a keretbe a református egyház is belép, mintegy kibővítve azt, természetesen a hit igazságainak sérülése nélkül, annak én nagyon fogok örülni. Azt teljes szívemmel támogatom.

5. Hogy még érthetőbbé tegyem gondolataimat, hadd legyek nagyon személyes:

Én nem hitvallások tanulmányozása, vagy ütköztetése révén jutottam élő hitre, hanem a Szentlélek munkája révén, igencsak jó és hűséges eszközei: Victor István és Szabó Mária (a Sárospataki Református Kollégium) református lelkészei által. A hitvallások ezután következtek, ahogy írtam is, hogy keretet adjanak hitemnek. Ők azt tanították, hogy az eleve elrendelés tana 1Tim.2:4 alapján értendő, vagyis Isten minket, embereket eleve kiválasztott és elhívott az üdvösségre. Ez a szándéka mindnyájunkra nézve. Ők is ebben a szellemben tették a dolgukat. Az úrvacsoratannal kapcsolatban pedig csak annyit, hogy Véghelyi Antal a zwingliánus tanokkal szembesítette a lutheri tanokat, habár legjobb tudomásom szerint, a mai ref. eh. a kálvini tanokat követi, vagyis a Szentlélek általi jelenlétet, ami pedig olvasatomban éppenhogy nem zárja ki Krisztus valóságos jelenlétét, hanem beteljesíti. Nem tudom és nem is akarom a Szentháromságot széjjelszakítani, még az úrvacsora idejére sem. Ebben lehet, hogy tévedek, mármint, hogy a kettő együtt valósul meg, ebben az esetben kérem meggyőzésemet értelmes vitában, a Szentírás alapján.

Végül: kétszer is meggondoltam, hogy részt vegyek-e ebben a vitában, de ezúttal magamat kevésbé féltettem a kíméletlen válaszoktól, mint amennyire attól tartottam, hogy az egyházunktól érkező, egyoldalúan elutasító válaszok még a további, ökumenikus együttműködésnek is ártanak. Én is hiányolom a református megszólalásokat, habár ebben a helyzetben megértem. Vajon én tudnék-e válaszolni ilyen mértékű hátat fordításra? Gondolatodhoz kapcsolódva őszintén remélem, hogy a vihar a pohár vízben marad.

Zárásképp, csak kérdem: nem emlékszem, mikor preferálta Luther a latin nyelvű misézést az anyanyelven folyó misével szemben, ha már ennyire lelkesen emlegetted zuglói szolgálatodat. Még, ha a Formula Missae-ről van is szó.

Válaszodat és az együtt-gondolkodás lehetőségét nagyon köszönöm, szeretettel:

Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia

12. Bolla Zsuzsanna - 2013-10-19 23:29:37

"Bár kissé különösnek tűnik, hogy református testvéreink - elismerten gazdag és színvonalas - honlapján lassan már csak evangélikus teológusok vitatkoznak egymással."

Akkor tegyétek ezt a beszélgetést át az evangelikus.hu oldalára. Welcome! :)

13. Veress István - 2013-10-21 14:41:02

Kedves Testvérek!

Tudni való, hogy vannak közöttünk ortodox lutheránusok, akik Véghelyi hasonlatát tovább gondolva közelebb állnak más felekezetek ortodoxaihoz (ha csupán a kizárólagosságot tekintve is), mint saját felekezetük egyéb kegyeségi irányzataihoz. Végső esetben érthető ez alatt az, hogy igen, esetünkben az említett különbségek olyan központi jelentőségűek, hogy akár az üdvösség is ezen múlhat. Nyilván végső soron számukra a keresztyénséget ebben az esetben a lutheri ortodoxia jelenti. Természetesen a lutheri érvelés, mi szerint azzal, hogy nem vallja Zwingli azt, hogy az úrvacsorában a kenyérben és borban lokálisan van jelen Jézus, hazuggá teszi Istent, és ez már eretnekség, elég alapot adhat egy ortodoxnak, hogy ezt el is higgye. Nem tudja azonban felfogni, hogy luther írásai bármennyire is segítenek a Biblia megértésében, nem tartoznek a szetírás könyvei közé, és érvelése, következtetései lehetnek hibásak, mint jelen esetben bizony hibás. Nyilván Zwingli sohasem gondolta, hogy azok a szavak, amit Jézus mond a szereztetési igékben, hazugság lenne. Zwingli azon gondolkodott, hogy miként lehetnek igazak Ahogy Luther is így tett. Ő is gondolta valahogy. Jézus azonban nem sokat magyaráz. A csodát nem lehet megmagyarázni. Aki meg akarja magyarázni, az téved. Ebben a tekintetben Luther és Zwingli megfoghatja egymás kezét. Az otári szentség kérdésében pedig tévedett Luther, amikor azt mondta, hogy annak tiszteletét nem tiltja az írás hiszen használatátnak módjét hangsúlyosan elrendelte, hogy mire való. ilyen esetben pedig azzal mást tenni az egyenlő a paráznasággal. Arra adta, hogy vegyük, és együk. azzal aem üzletelni, sem dekorálni, sem kutyatápként feldolgozni, sem itatóspapír helyett használni vagy azt imádni nem tanácsos mert nem arra való. Arra pedig, hogy az meddig Krisztus teste az, nincs utalás, sem ígéret. Csak annyi, hogy vegyétek és egyétek mert ez az én testem.... Jelen időben fogalmazódik meg az ige, és ígéretét nem idői interballúmban határozza meg, hanem a használatra vonatkozóan. Ezen kívül pedig nem értelmeznhető, tehát szigorúan véve puszta imádata  ostyaimádás, bálványimádás. Isten mégsem ilyen szigorú. Ha az igének ilyen szigorú értelemben veló megértése vinne az üdvöségre, az evangélium a törvény fogságába esne, és mindenki esveszne. Akkor egység sem jöhetne létre. Lásd, az ortodoxok csak az elutasításban ilyen egységesek, de egyébként állandó vitában állnak egynmással. Ezért van az, hogy tanítás helyett Jézus önmagához hív, és megnyugvást ígér. Azt kéri, hogy benne legyenek egyek (mint személyben) a testvérek. Ezt pedig még tévtanításaink ellenére is megtehetjük, ha a Krisztus jelenléte inspirál erre. Más felől Azt tartom, hogy ha keresztyéneknek tekintjük egymást, akkor együtt kell működnünk, egymás sajátosságait figyelembe véve, és a történelmi dogmatikai megfogalmazásokat fel kellene cserélmi igei meghatérozottséggokkal.  Ilyen lehetne pé az úrvacsora tekintetében Hiszed-e azt amit itt Jézus mond, mikor azt mondja vegyétek és egyétek, mert ez az én testem.  Hiszed-e, hogy ez neked szól, hiszed-e, hogy érted adatott, vagy pedig teérted kiöntetet a bűnök bocsánatára? Nem biztos, hogy régmúlt korok megfogalmazásainak vitái, vagy új interpretációk vezetnek el a közösségre, hanem lehet, hogy éppen az ige igazságának és igéreteinek megvallása. Sokak talán még ilyen együttműködést sem vállalnának, de kit izgat, ha lokálisan releváns problémákat oldanak meg vele, vagy szétesett keresztyén közöségek egyesülhetnek, és az evangélium minél többekhez eljuthat. Régen a Bibliát akarták közelebb vinni az emberhez a kor interpretációival, és a megfogalmazásokon vitatkoztak, ma, 500 évvel később a Biblia szövegei közelebbinek tűnnek, és közelebb hoznak, mint az egykori magyarázatok.

Az pedig, hogy reformátusok miért nem szólalnak meg, annak nyilván több oka van. Lehet, hogy őket többségükben még nem érinti (talán a Dunántúl szorványait kivéve) az "egy időben egy faluban három templomban összesen 10 ember" probléma, az "egy gyermekes hittancsoportok" ügye, a "fantomgyülekezetek adminisztrációs" terhei, a "kis létszám drága benzin", vagy "sosem jutok el hozzá" gondjai.

Lehet, hogy sokan űgy vélik, hogy inkább néptelenedjenek el gyülekezetek, inkább szűnjék meg az igehirdetés, mint hogy "eretnek tanok" hangozzanak el a szószéken. Én már várom ezeket az "eretnek" tanokat, csak az élő Krisztushoz vigyenek minnél többerket. Viszont egyet sem szeretnék elveszni látni, majd egykor amiatt, hogy fantazmagóriáink és bölcselkedéseink okán fordultunk el Jézus ügyétől.

14. Tubán József - 2013-10-21 19:14:56

Kedves Júlia!

Mint mindig, veled most is nagyon jó beszélgetni-vitatkozni, örülök neki, hogy megtehetem. Néhány gondolattal hadd egészítsem ki írásodat.

1. Amit a liturgiáról írsz, annak nagyon örülök, hiszen így hozzánk hasonlóan ti is a lutheri misét ünneplitek vasárnaponként. Egy esetleges uniálástól például ezt a drága kincset - az egyetlen hamisítatlan, nem torzult misét! - is féltem. A presbitérium szavazatát emlegeted az úrvacsorával kapcsolatban. Nos, én éppen ezen botránkozom meg, mert ez már eleve egy református hatásra történt torzulás. Hogyan dönthet az úrvacsora ügyében - megfellebezve az evésre és ivásra vonatkozó jézusi parancsot - egy olyan grémium, amelynek vélhetően semmiféle teológiai alapja nincs erre?

2. Nem tudom, hogy a mi hitvallási iratainkban van-e olyan tanítás, amelyet a reformátusok nem fogadnak el. Gyanítom, hogy bőségesen akad. Az azonban kétségtelen, hogy az ő hitvallási irataikban hemzsegnek az olyan tanítások, amelyek nekünk nem szabad elfogadni. Őket magukat igen, de a tanításuk egy részét semmiképpen sem. Ha viszont ők elfogadják a lutheránus hitvallási iratokat, akkor "átléphetnek" hozzánk, hiszen onnantól már nem kálvinisták. Így visszatérnének az apostoli egyházba, ahonnan a "pápistákkal", újrakeresztelőkkel, Szentháromság-tagadókkal együtt a XVI. században kiszakadtak. Félre ne értsen senki: ezt az "áldozatot" nem kívánom meg református testvéreinktől, mint ahogyan katolikus stb. testvéreinktől sem. Működjön csak az ökumené, de ne keringjenek rossz szájízű uniálási álmok.

3. Néhány szó a kálvini úrvacsoratanról. Igaz, nem tagadja olyan értelemben a valóságos jelenlétet, mint Zwingli, de nem is fogadja el úgy, mint Luther. Hogy Krisztus testét és vérét eszik vagy isszák a hívek, vagy egyszerűen csak kenyeret és bort, az ennek a tanításnak a fényében az ember hitétől függ. Ez a lutheri tanítás értelmében elfogadhatatlan, hiszen így rajtunk múlna az, ami egyébként mindentől objektívan fennálló valóság, Jézus szavai alapján.

4. Ha már az oltáriszentségnél tartunk: gondolod, hogy a híveitek, akik ennyire vonakodva élnek a szentséggel, megtáltosodnának, ha még jobban rávetülne egyházunkra a reformátusok fenyegető árnyéka?

Szeretettel:

Tubán József

(aki nem fog uniálni)

15. Tubán József - 2013-10-21 19:15:33

Kedves István!

Krisztus mindig fontosabb mindennél. De a tanfegyelemről hallottál már valaha?

Szeretettel:

Tubán József

16. Kovács László - 2013-10-22 07:46:02

Feleim!

Először is úgy illik, hogy színt valljak: Tubán Józsefhez hasonlóan gondolkodok, ugyanakkor lelkészként a reformátusokkal kapcsolatban nekem is sok pozitív élményem van az együttműködés terén.

Úgy látom, hogy a református és evangélikus felekezet hamarosan megtörténő uniálása (2017) nem kérdés, hanem eldöntött tény. Nem egyházi kezdeményezésre, hanem kormányzati-politikai szándékból. Éppen ezért szerintem a teológiai eszmecsere mellett legalább annyira fontos az a kérdés, hogy te/én/mi mit fogunk tenni, hogyan reagálunk majd az uniálási egyezség aláírása UTÁN? The Day after...

Talán ez is megér egy misét, de legalább néhány kommentet.

Laci

17. Blatniczkyné Hammersberg Gancz Júlia - 2013-10-22 09:59:28

Kedves Laci, olyat tudsz amit én/mi nem. Örülnék, ha erről a 2017-ben (ha élünk) bekövetkező "tényről" részletesen írnál. Mert így, felülről azért ez nagyon más...

És így viszont Bölcsföldi A. sorai is kissé más színben tűnnek fel, lelkesedése ironikus színezetet kap az újraolvasás során, én pedig kissé "felültetve" érzem magam, mert fölöslegesen teszem ki vitáknak magam. A refi tesók iránti szeretetem megvallása azért talán nem volt hiába. De ezzel nem vagyok egyedük, ahogy láttam.

Most viszont már Bölcsföldi A. is színt vallhatna, hogy akkor ez most hogyan is van. Kicsit olyan érzésem van, hogy a PP-ről lekevertek minket és egy zárt szobában ülve vitatkozunk magunkban.

Köszönöm, ha választ érkezik, még mindig szeretettel:

B. H: G. Júlia

18. Kovács László - 2013-10-22 10:35:53

Kedves Júlia!

Szerintem Bölcsföldi András tényleg jó szándékkal írt, mit sem sejtve arról, amit említettem. Szeretném, ha vele kapcsolatban ez a jóhiszeműségem meg is maradhatna. Nyilvánosan csak annyit írhatok kérdésedre, hogy kb. fél éve kezdtem látni, hogy a háttérben az uniót készítik elő. Most már az előtérben is elkezdődött az ezzel kapcsolatos kommunikáció, vélemények szondázása, az elhatározott döntésre való előkészítés, a téma "fölépítése" a fejekben, szívekben és az egyházi közvéleményben. Ehhez sok építőelemet lehet használni, amelyek egyébként önmagukban pozitívak, pl. Krisztus személye az, aki összeköt a tanbeli különbözőségek ellenére; sokasodó feladatainkat (a "kihívásokat") együtt könnybben végezhetjük, stb.stb. A nem egyházi oldalról való szándék az uniós törekvésre nyilván nem teológiai, hanem praktikus megfontolásokból fakad. A folyamat egyre világosabban rajzolódik elénk.  Magánban szívesen írok Neked erről, ha szeretnéd.

Egyébként az is jel lehet, hogy tényleg csak mi evangélikusok vagyunk jelen ebben az eszmecserében.

Szeretettel: Laci

19. Blatniczkyné Hammersberg Gancz Júlia - 2013-10-22 12:49:02

Kedves Laci!

Igen, nagyon szeretném, ha megírnád nekem a gondolataidat. Pláne, hogy a Nagytesó továbbra is csak figyel. :)

Köszi: Júlia

20. Bolla Zsuzsanna - 2013-10-22 13:21:28

LEUENBERG – DÁVID ADÉL HOZZÁSZÓLÁSA BÖLCSFÖLDI ANDRÁS ÍRÁSÁHOZ

http://evangelikus.hu/cikk/leuenberg-%E2%80%93-d%C3%A1vid-ad%C3%A9l-hozz%C3%A1sz%C3%B3l%C3%A1sa-b%C3%B6lcsf%C3%B6ldi-andr%C3%A1s-%C3%ADr%C3%A1s%C3%A1hoz

21. Bölcsföldi András - 2013-10-27 23:53:33

Kedves Mindenki!

Örülök, hogy a nem sok dogmatikai és egyházszervezeti, egyháztörténeti mélységgel megírt cikkem, talán inkább csak vágyam, ilyen sok és jó színvonalú, párbeszédet kezdő vagy folytató írás született. Én nem tudok ilyen részletekben menően írni erről, bár ez sem állna távol tőlem. szeretném megőrizni a keresztyénségnek azt az eredetiségét, ami a személyes kapcsolatokban, ismerősségben, a testvérnek tartásban kifejeződik. Az egymásra való rácsodálkozásra.

És készséggel elismerem, hogy ebben a kérdésben (is) naiv, sőt Naiv vagyok. A reformáció szellemi-lelki-nemzeti megújulásából származókat, a megújító eszméket követőket protestánsoknak nevezzük. Az eredet mindenkinek ismerős, mivel a 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen a reformáció hívei a számukra hátrányos határozatok ellen protestáltak, ellent álltak, protestánsoknak hívjuk őket. Ezen belül a lutheri reformációt megélőket „lutheránusoknak”, Zwingli követőit „zwingliánusoknak”, és a Kálvin követőket pedig „kálvinistáknak” mondjuk. Ez leginkább gúnynév volt (jobbára az is maradt), mivel a reformáció lényege éppen az Akire rámutatnak a reformátorok magára a kegyelmét közlő Istenre, a Megváltó Krisztusra, és nem ők maguk a főszereplők. Az embereket követő elnevezésekben mindmáig érezhető egyfajta pejoratív, nem hivatalos jelleg. Az igazi elfogadott elnevezés az evangélikusra, az evangélium által reformált egyház, a református szó pedig magában hordozza a megújítás fogalmát. Nyugaton legtöbb helyen a két szó együtt is szerepel „az evangélium által reformált” (evangelisch-reformiert) gyülekezet.

Ezért nem mondható sőt sértő, hogy 1517 kizárólag az evangélikusok ünnepe lenne. Az összes protestáns onnan eredezteti magát, melynek valóban egy cselekedet (a tételek kiszögezése) az origója, kezdete (lelkileg-szellemileg persze sokkal több). De ha valaki 1517-ből eredezteti a protestáns egyházakat nagyon téved. Hiszen Krisztushoz kapcsolódik (pünkösd az egyház születésnapja), sőt a Heidelbergi Káté 54. kérdés feleletében Isten a világ kezdetétől fogva annak végéig gyűjti össze az övéit.

Ezért ne sajátítsuk ki az ünnepet sem! (Az, hogy Németországban a legtöbb helyen a katolikusokkal együtt ünneplik a reformációt több mint érdekes.) Természetesen senki nem vitatja és főképp senki sem akarja elvenni és semmiképpen sem akarja kisebbíteni Luther érdemét és szerepét a történtekben. Amit Luther a személyén, családján, teológiai látásán keresztül értékelünk ebbe a folyamatban, az óriási és ebből vagyunk mindnyájan. A lényeget illetően az én véleményem szerint továbbra nincs különbség. És szeretném hinni, hogy egyszer nem külső körülmények, nem kormányzati vagy nemzetközi támogatás, vagy más külső kényszerítő körülmény terel oda minket egymáshoz, hanem a szívünk vonzódása, az evangélium egysége, a testvér felfedezésének öröme és ereje.

Egyébként holnap indulunk 18 református teológussal Luther nyomában c. útra, a nagy reformátor életét, munkáját, hatását, emlékhelyeit járjuk végig Eisleben, Mansfeld, Erfurt, Eisenach (Wartburg) és Wittenberg érintésével. Már nem először tesszük és hiszem, nem is utoljára.

szeretettel:

Bölcsföldi András

22. Tubán József - 2013-10-30 23:47:46

Kedves András!

Amit a protestantizmussal kapcsolatban állítasz, és amit általában állítanak az emberek, azzal továbbra sem tudok azonosulni - minden ökumenikus együttműködési készségem dacára sem. 1529-ben ugyanis Speyerben olyan urak protestáltak, akik nem egyszerűen "katolikusellenesek" voltak, hanem lutheránusok. Luther ugyanebben az évben büszkén írja választófejedelmének, hogy ő és a követői a legerőteljesebben álltak ellen Zwinglinek, Müntzernek, az újrakeresztelőknek és a Szentháromság-tagadóknak, amihez a pápisták önmagukban erőtlenek lettek volna. A protestáns jelző számomra azt jelenti, hogy egy táborba akarnak kényszeríteni olyanokkal, akik az apostoli-katolikus hitet hirdető Luther szerint tévúton járnak. Egy általad áhított uniálásnak az én szememben "katolikusellenes liga"-szaga van, ami vállalhatatlan - és amit 1529-ben Hesseni Fülöp késztetése ellenére Luther sem vállalt Zwinglivel, "a szentség dolgában való eretnekség miatt".

Összefoglalva: testvéri-ökumenikus együttműködés igen - a katolikusokkal éppen úgy, mint a többi felekezettel! -, uniálás nem, mert az egyházat nem szabad emberi-praktikus szempontok és a protestantizmushoz hasonló mítoszok által deformálni. Szerencsére az ökumenét rendszeresen van szerencsém megélni.

Ugyanakkor október 31-én nem is gondolok semmilyen más felekezettel közös ünneplésre, ellenben templomainkban a lutheri misét fogjuk ünnepelni.

Szeretettel:

Tubán József

23. Bedekovics Péter - 2013-11-17 16:53:56

Kedves Testvérek!

Először is had mondjak köszönetet Andrásnak, hogy ezt a cikket megírta, s írásával egy, véleményem szerint igen is fontos, és aktuális kérdést feszeget: utópisztia vagy sem egy esetleges egyesülés egyházaink között. Én bízom benne, sőt, ennél többet is mondok hiszem, hogy nem utópisztia, még akkor sem, ha a hozzászólások alapján úgy tűnhet.

Meg kell valljam, engem teljesen sokkolt jónéhány hozzászólás. Nem gondoltam, hogy ilyen mértékű szeretetlenség van jelen egyházaink, adott esetben lelkipásztoraink között.

Én magam már a cikk megjelnése napján hozzá akartam szólni, de végül nem tettem. Nincs információm arról, hogy más reformátusok miért nem szólnak/szóltak hozzá (pontosabban, miért csak ilyen kevesen) de magamról elmondhatom, mint ahogy ezt fentebb valaki írta is: nehéz ilyen fogadtatás után bármit is mondani.

Most mégis írnék, de csak pár gondolatot.

Egyrészt, ismereteim szerint Luther mindent elkövetett azért a teológiai írásaiban, hogy minél finomabban ki tudja fejezni két fontos tételét: 1. Krisztus valóságosan, testileg jelen van az Úrvacsora szentségében, 2. ez a tény nem vezethet oda, hogy bálványimádássá legyen. Ismereteim szerint későbbi írásaiban pont ezért foglalkozik annak a meghatározásával, hogy meddig érvényes ez a bizonyos testi jelenlét. Arról beszél, hogy Krisztus jelenléte a kenyérben és a borban akkor valósul meg, amikor a szolgálattevő hittel odanyújtja a jegyeket, s hívő pedig hittel elfogadja azokat. Luther próbálta kisakkozni, a szavak és talán a filozófiai gondolatok segítségével ezt, pont azért, hogy ne menjünk el odáig, hogy a kenyeret és a bort imádjuk. Természetesen, ismereteim végesek, s lehetséges, hogy tévedek.

Amit előttem is leszögeztek már, s én is szeretném hangsúlyozni: Zwingli tanítása valóban ellentétes Lutherével, míg véleményem szerint Kálviné nem, s a Magyarországi Református Egyházban, bár mindkét tanítás jelen van, a kálvini sokkalta erősebb (megengedek magamnak egy hasraütésszerű arányítást: legyen 20% zwingliánus - 80% kálvinista).

A mai magyar református tanítás szerint (már, ha lehet ilyenről beszélni) Krisztus jelen van az Úrvacsorában. Ezt a jelenlétet lehet boncolgatni, lehet megpróbálni minél pontosabban körülírni, de pontosan értelmezni NEM TUDJUK. Én magam sem tudom, hogy Krisztus pontosan mit ért azon, hogy "ez az én testem" és "ez az én vérem". Fizikai jelenlétet, lelkit? Nem tudom, de nekem csak az számít, hogy ott van. Jelen van. Velünk van, s bennünket az Úrvacsora sákramentumában az örök élet felől bizonyossá tesz, ahogy a Heidelbergi Káté fogalmaz. És ezen a ponton egyetértek Andrással: a lényeg ugyanaz.

Még egy dologra szeretnék reflektálni. Az egyik kedves testvér részletesen boncolgatta, hányféle irányzatvan jelen az egyik, illetve másik egyházban. Igen, sokfélék vagyunk. Tökéletes tanbeli egység egyik egyházban sincs. A hozzám legközelebbi testvérekkel is biztosan tudunk találni egy egy apró, nüansznyi különbséget aközött, hogyan látunk bizonyos kérdéseket. De tényleg annyira fontosak ezek, hogy elválasszanak bennünket?

Én nem látok problémát abban, hogy egy egyházszervezetben, egy igazi közösségben legyünk. A tanítás tisztasága nem ebben fog megmaradni. Azok a bizonyos szakadások, melyek most külön-külön vannak meg teológiai vonalon egyházainkon belül pont ugyanígy lennének jelen egy egységes Evangélium Által Reformált Egyházban. És ez, ha nem is ideális, de ideiglenes és tényszerű.

Azzal, hogy 2017-ben egyesülne a két egyház, szerintem nem kell riogatni senkit. Bár én nagyon örülnék neki, elképzelhetetlennek tartom jelenleg. Azonban, ha komolyan vesszük Krisztus evangéliumát, s azt, hogy mi őt és nem saját hagyományainkat, emberi különbésgeinket kívánjuk felmutatni, akkor nem lehet más az akaratunk, minthogy előbb-utóbb egyesüljünk.

Vicces azt olvasni, hogy az eredeti katolikus-apostoli tanítás az evangélikus egyházban van jelen, ahová nekünk reformátusoknak kellene visszatérnünk. Nem szeretnék senkit megbántani, de az egyházak többsége ezt jelenti ki magáról. Pont ezt mondják a római katolikusok, a keleti ortodoxok, az anglikánok is, csak, hogy néhányat említsek. Isten óvjon engem attól, hogy én is ezt mondjam a református egyházra. Nem, a katolikus-apostoli tanítás nem csak nálunk van jelen, és sajnos, teljességében nálunk sincs. De hiszem, hogy őszinte hittel és tiszta szándékkal azon vagyok, azon vagyunk, hogy ehhez az apostoli tanításhoz igazodjunk, hogy az egyház a szüntelen reformáció során egyre közelebb és közelebb kerüljön a krsiztusi tanításhoz.

Aki ennél többet ki mer jelenteni saját magáról, az véleményem szerint a felfuvalkodottsággal, keresztyén gőggel "barátkozik".

Kívánom, hogy az alázat és bölcsesség vezessen mindannyiunkat, s legfőképp, a szeretet. "Arról ismer meg benneteket a világ, hogy egymást szeretni tudjátok"

Szomorú szívvel, de üdvözlettel és tisztelettel:

Bedekovics Péter

református teológus

Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ