Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések

„Mindeddig megsegített minket az Úr!" 1Sámuel 7,12

***

2024. május 26. vasárnapi istentisztelet

Magyar Református Egységnap Csillaghegyen

Május utolsó vasárnapja egyben a Magyar Református Egység napja is: 15 éve volt az első református egységnapi találkozó Debrecenben. a magyarországi, a határon túlra szakadt, és a nagyvilágban élő magyar reformátusok egységét fejezi ki ez a nap. Azonos a történetünk, ugyanaz a hitvallásunk, azonos az anyanyelvünk, ugyanazokat az énekeket énekeljük: mind magyar reformátusok vagyunk.

Nagyvárosi gyülekezetként Csillaghegy is megjeleníti ezt az összetartozást, hiszen sok gyülekezetből érkeztünk, sok helyen lehet még érintettségünk akár szülők, nagyszülők által is. Az előző évben elkezdett módon szeretnénk kifejezni ezt az összetartozást: imádkozni fogunk azokért a gyülekezetekért az istentiszteleten, amelyekhez közünk volt, van. Az imádságban kerülnek felsorolásra a felírt református gyülekezeteink.

Arra kérem, a vasárnap templomba jövőket, hogy ezen az űrlapon sorolják fel azokat a gyülekezeteket (csak a nevét!), amelyekhez kötődnek keresztelés, konfirmáció, házasságkötés, egyháztagság, nyáron oda járnak, vagy más miatt. Legfeljebb 3 gyülekezet számára van hely, de nem szükséges 3-at írni!


Kérem, hogy csak azok töltsék ki, akik vasárnap részt vesznek az istentiszteleten, vagy akadályoztatás esetén online követik majd az istentiszteletet. Fel lehet majd írni az istentisztelet előtt is gyülekezetet, a presbiterek segítenek ebben.

Két technikai kérésem van. Az egyik, hogy akkor van értelme ennek, ha ott is vagyunk, részesei vagyunk az imádságnak. A másik, a gördülékenység miatti kérés, hogy a gyülekeztek neveit írjuk fel. Pl. Tiszaroff, Kisújszállás vagy Nagyatád esetében elég annyit írni: Tiszaroff, Kisújszállás, Nagyatád. Nagyobb városokban, a határon túl is gyakran több református gyülekezet van. Itt kérem, hogy annak a nevét írjuk, mint Miskolc-Avas, Debrecen-Nagytemplom, Budapest-Óbuda, Nagyvárad-Olaszi.

Imádkozzunk együtt református gyülekezeteinkért!

Áldás, békesség!

Battyányi Géza református lelkipásztor

***

 

2023. október 29. vasárnapi istentisztelet

Október utolsó vasárnapján a persely adománnyal mindig egy épülő magyarországi református templomot támogatunk.
Ebben az évben, 2023. október 29-én,  a Szigetszentmárton-Szigetújfalui Misszió Közösség templomának építését fogjuk támogatni. 
A látványtervek alapján ilyen lesz az új templom.

***

 

Advent első vasárnapján zárul a „Szeretetdoboz" akcióban a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatására indult gyűjtésünk. A Szeretetszolgálat ebben az évben kifejezetten a magyarországi hátrányos helyzetű embereket támogatja adományainkból. Vasárnap még el lehet helyezni a templomi gyűjtődobozban az erre szánt adományokat, vagy vasárnapig át lehet utalni a honlapon megadott számlaszámokon. Kérjük, írják a közleménybe, hogy szeretetdoboz, vagy Szeretetszolgálat.
Ebben az évben is gyűjtünk majd az őrbottyáni református otthonban fogyatékkal élők számára süteményre, illetve a gyülekezeten belüli célra is: a gyermekek szentesti csomagjára és az idősek karácsonyi ajándékára.

Gyülekezetünk (Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközség) számlaszámai:

CIB Bank: 10700495-49087000-51100005

OTP Bank: 11703006-20050375

***

Korábbi hirdetések:

 

 

A Füzesgyarmati reformátusok Sóvirág Méhészetétől érkezett újra méz, melynek megvásárlásával a templomuk felújítását támogatjuk. Nagyobbrészt akácmézet kaptunk, egy üveg (1kg) akácméz ára 3.000- forint. Az istentiszteletek után lehet belőle venni.  
„Egyél, fiam, mézet, mert jó" Péld 24,13

 

**************

A Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközségben

2021. május 2-től kezdve tartunk újra nyilvános istentiszteleteket,

amelyeket közvetítjük is. Csak a vasárnapi és ünnepi istentiszteletek lesznek nyilvánosak, minden más alkalom vagy online kerül megrendezésre, vagy az eddigiekhez hasonlóan felfüggesztve marad. Pünkösdkor úrvacsorázunk a templomban, az úrvacsorai jegyek kiszolgáltatásának biztonságos módjáról gondoskodunk Az istentiszteleteket az alábbi biztonsági intézkedésének betartásával valósítjuk meg.

A vasárnapi istentisztelet látogatásának szabályai a koronavírus járvány idején:

1, Kérjük a templomlátogatókat, hogy csak egészségesen jöjjenek az istentiszteletre!

2, A templomban a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselése szükséges!

3, A templomban és az udvaron is tartani kell a 1,5 méter távolságot egymással, így a kézfogás, ölelés, stb. egymás között sem lehetséges. Érkezéskor és távozáskor is tartsuk a 1,5 méter távolságot egymás között.

4, Érkezéskor használjuk a kézfertőtlenítő folyadékot! Ha van saját, hozhatunk magunkkal.

5, Befizetéskor az iratmissziós asztalnál is tartsuk egymással a távolságot és ne akadályozzuk a többiek mozgását. Ha lehetséges, az egyházfenntartói hozzájárulást átutalással oldjuk meg.

6, A templomban a presbiterek útmutatása alapján foglaljuk el a helyet. Természetesen családtagokra nem vonatkozik a távolságtartás szabálya.

7, Kérjük, hogy ha van saját énekeskönyv, hozzuk magunkkal és abból énekeljünk. Az énekeskönyv énekei okostelefonra is letölthetők, éljünk ezzel a lehetőséggel is!

8, Amennyiben nem feltétlenül szükséges, kerüljük a mellékhelyiség használatát. Használata esetén az ott elhelyezett fertőtlenítő folyékony szappannal mossunk kezet.

9, Az istentisztelet végén a biztonságos távolság tartásával és a torlódás elkerülésével távozzunk a templomból.

Budapest, 2020. május 21., az egyházközség elnöksége:

Battyányi Géza lelkipásztor és Veres Sándor gondnok

**********         **********         **********

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."  Mt 11,28

Kedves Testvérek!

A mai napon (2020. március 16.) bejelentett állami rendelkezéséknek és a Magyarországi Református Egyház Zsinata felhívásának megfelelően gyülekezetünkben minden alkalom (beleértve a vasárnapi istentiszteleteket is) további intézkedésig szünetel. Keressük a lehetőséget az online kapcsolattartásra.

Szeretettel ajánlom, hogy kövessék a gyülekezetet a Facebook-on!

Áldás, békesség!.
Battyányi Géza református lelkész
1039 Budapest, Vörösmarty utca 2.
Tel: 30/400-9807

##########          ##########          ##########


„Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé” Lukács 16,16

Kedves Testvérek!

A vasárnapi istentiszteleteket, gyermek-istentisztelteket és a hétköznapi programokat a megfelelő óvatossági intézkedések mellett továbbra is a szokott rendben tartjuk.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége által kiadott ajánlásokhoz (is) igazodva a Csillaghegyi gyülekezetben a járványhelyzet a következő változásokat jelenti:


1, Minden vasárnap imádkozunk a járvány megfékezéséért, a betegekért, az egészségügyben valamint a járványügyben tevékenykedőkért.
2, A templomtér és a gyülekezeti termek szintjén minden (férfi, női) mosdóban fertőtlenítő folyékony szappant helyeztünk el. Kérjük, hogy a mosdóhasználaton kívül is éljenek a lehetőséggel!
3, Az istentiszteletek után a lelkészi kézfogást felfüggesztjük.
4, Figyelemmel kísérjük és betartjuk a járványügyi intézkedéseket.
5, Mivel az átlagos vasárnapi istentiszteleteinken a létszám jellemzően száz körül alakul, a zárt téren elrendelt résztvevői korlát nem fog érinteni bennünket. A templom befogadóképessége meghaladja a kétszáz főt, így lehetőség van arra, hogy egymástól a nem családtagok kicsit távolságot tartva foglaljanak helyet. Ha mégis meghaladnánk a százas létszámot, akkor a gyülekezeti teremben televízión keresztül követhetik az istentiszteletet azok, akik nem férnek a templomba.

**********

Bibliaiskola Csillaghegyen


„A teljes Írás Istentől ihletet" 2Tim 3,16
Az értő bibliaolvasáshoz kíván segítséget nyújtani a 2020. január 16-án, csütörtökön 18.30 órától kezdődő Bibliaiskola sorozat. Az öt alkalomból álló kis tanfolyam olyan alapvető ismereteket közöl, melyeknek segítségével megérthetjük, miért fontos a Biblia olvasása és ismerete; és azt is megtudhatjuk, hogy hogyan kezdjünk hozzá az olvasásához.
A sorozat címe: „Miért és hogyan olvassam?” Különösen is nagy szeretettel várjuk hittanosaink szüleit, és mindenkit hívunk, aki szívesen tudna meg többet Isten hozzánk szóló üzenetéről. Az alkalmakat csütörtökönként a gyülekezeti teremben tartjuk.
Nincs szükség semmilyen előzetes ismeretre.
Az alkalmak ingyenesek, adományt most is elfogadunk.

Időpontok:
2020. január 16. csütörtök 18.30 óra
Miért olvassam?

2020. január 23. csütörtök 18.30 óra
Legalapvetőbb ismeretek a Szentírásról

2020. január 30. csütörtök 18.30 óra
Az Ószövetség

2020. február 6. csütörtök 18.30
Az Újszövetség

2020. február 13. csütörtök 18.30 óra
Hogyan olvassam?

 

############             ############            ############

2019 év:

Adventi vásár a gyülekezeti teremben

Az adventi istentiszteletek után a gyülekezeti terembe hívjuk a testvéreket. Itt zajlik a gyülekezeti Adventi vásár, amelynek bevételéből támogatjuk karácsonyi szokásos kiadásainkat: az idősek csomagját és a gyermekek karácsonyi (szentesti) ajándékát. Ebben az évben azt kérjük, hogy süteményt, saját készítésű ajándékokat és nem használt, ajándékozásra alkalmas tárgyakat hozzanak a felajánlók. Használt ruhákat nem kérünk.
Természetesen van lehetőség arra, hogy közvetlenül is adakozzunk erre a célra, akár az Iratmissziós asztalnál a templomban, akár banki átutalással (megjegyzésbe írva: karácsony).

Szeretetdoboz

Újra részt veszünk a Magyar Református Szeretetszolgálat „Szeretetdoboz" akciójában. Hogyan segíthetünk Csillaghegyen az akció keretében?
A tavalyi módszerrel veszünk rész most is a kezdeményezésben. Pénzadományt gyűjtünk és a helyi koordinátor, Vida Csongor presbiter egyszerre megvásárolja és elszállítja a Szeretetszolgálat központjába mindazt, amire szükség van. Az előző évben a Szeretetszolgálat munkatársai örültek annak a lehetőségnek, hogy olyan tartós élelmiszereket tudtunk adni, amelyből máshonnan keveset kaptak

Két módon adakozhat:
első: az istentiszteleten az erre acélra kihelyezett külön dobozban
második:  valamelyik gyülekezeti számlaszámra utalva, a közleménybe azt kell írni: szeretetdoboz
A pénzbeli és tárgyi adományok elfogadási határideje: december 15.
Köszönjük a segítséget!

Sütemény Őrbottyánba

Folytatva az előző évek hagyományait, 2019. december 14-én, szombaton az Őrbottyáni Református Szeretetotthonba viszünk a gyülekezetből süteményeket. Ebben az otthonban testi és szellemi fogyatékkal élő emberekről gondosoknak évtizedek óta. Őrbottyánban segítünk a Szeretethíd programban minden tavasszal. Az általunk készített süteményeket az otthon ünnepsége alkalmával fogják felszolgálni.
A süteményeket 2019. december 13-án, pénteken 16.00 órától egészen 20.00 óráig lehet elhozni a gyülekezeti terembe. Másnap küldöttségünk, a kezdeményező Dr. Radich Orsolya szervezésében elviszi az adományokat a Szeretetotthonba.

 

=> Orgona bemutató és Zenés Áhítat Csillaghegyen

2019. január 10. vasárnap 15.00 óra

2018. november 11-én avatták fel Csillaghegyen a református templomban a a gyülekezet "Vox Organi" virtuális orgonáját. Ezt az orgonát mutatja be a készítője, Gesztesi-Tóth László orgonaművész. A virtuális orgona négy különleges orgona hangját képes nagy pontossággal megszólaltatni. A bemutató után Zenés Áhítat következik, amelyet egy sorozat kezdetének szánnak Csillaghegyen.
Program:
15.00 óra: Virtuális orgona különlegességei, bemutatja: Gesztesi-Tóth László építő organaművész
15.45 óra: Kis szünet, Kávé a gyülekezeti teremben
16.00 óra: Zenés Áhítat
Igét hirdet: Battyányi Géza református lelkész
Orgona: Gesztesi-Tóth László orgonaművész, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zenei igazgatója

=> Január 13-án, vasárnaptól új sorozatot kezdünk az ovis gyermek-istentiszteleti csoportban. A csoport elnevezése „ovis", de ez csak azt akarja jelezni, hogy a kisebbek számára szervezzük. Ide várjuk az elsős hittanosokat is, sőt van olyan másodikos, aki ebbe a csoportba jár vasárnaponta.
A 16 vasárnapra szóló programhoz most mindenki számára saját munkafüzet is járul. Igazából a programnak akkor van eredménye, ha mind a 16 vasárnapi alkalmon részt vesznek a gyerekek.
Miért érdemes belekezdeni:

  • Kitűnő lehetőség, hogy akár most elkezdve a gyermek-istentisztelet látogatását, megismerjék a kortársakat. Az alkalmi látogatás helyett lehetőség lesz arra, hogy igazán otthonosan érezzék magukat a református keresztyén gyülekezetben.
  • Rutinná válhat a vasárnapi istentisztelet látogatása, amely része református hit gyakorlatunknak
  • A keresztelt gyermekek szülei megvalósítják a kereszteléskor tett ígéretüket, hogy gyermeküket hívő keresztyénként nevelik, hogy felnőve szívesen konfirmáljanak
  • A program során a legalapvetőbb történeteket fogják megismerni
  • Mivel a szülők is eljönnek, ők a felnőttek istentiszteleten Isten igéje által hitükben épülhetnek.
  • Az egész család megélheti, hogy mit jelent Isten népével vasárnapról vasárnapra együtt ünnepelni.

Gyülekezetünk gyermekmunkásai, akik szabadidejükben, felajánlásként végzik ezt a szolgálatot, imádkozó szívvel várják a gyermekeket a gyermek-istentiszteletekre!
A gyermek-istentiszteletek szokásos rendjéről (hová kell érkezni, hol van, stb.) a honlapon keresztül lehet tájékozódni.

Természetesen folytatódik minden vasárnap a nagyobbaknak szóló gyermek-istentisztelet is, ahová szeretettel várjuk a nagyobb gyermekeket! Az istentisztelet és a gyermek-istentisztelet minden vasárnap 10 órától kezdődik.

############

» Szeretetdoboz gyűjtés: A református Szeretetszolgálathoz csatlakozva gyűjtünk rászorulóknak tartós élelmiszert december 15-ig. Istentisztelet előtt-után 15 perccel lehet hozni az alább felsorolt dolgokat. Másik lehetőség, hogy az általunk összegyűjtött pénzadományból közösen vesszük meg a dobozba valót. Pénzadományt adhat az istentisztelten a dobozba, vagy átutalással). Ezt hozhatjuk: cukor, olaj, konzerv, liszt, száraz tészta, kakaó, tea, fűszer, édesség, mosószer, öblítő, fogkrém, gyermek-és felnőtt pelenka, sampon, tusfürdő.

» Adventi vásár az adventi vasárnapokon: 2018-tól az adventi vásáron a gyülekezeti teremben magunk készítette süteményt, ünnepi díszt, süteményt árusíthatunk, amelynek bevételével a gyülekezet karácsonyi kiadásait (ajándék gyermekeknek, időseknek). Részletekkel kapcsolatban Czirok Árpádné, Marikát kereshetjük.

» Iratmissziós asztal: 2019-re szóló Bibliaolvasó Kalauz, Falinaptár és Kálvin Kalendárium megérkezett. Rólunk is van benne kép! Reformátusok lapját is ajánljuk.

 

***
Körömi Lászlóné (Erzsike néni), testvérünk temetése 2018. augusztus 17-én, pénteken 14.00 órától lesz az Óbudai temetőben.

A.B.F.R.A.

***

Kádár Béláné testvérünk temetése 2018. július 4-én, 12.00 órától lesz az Óbudai temetőben.

Bólinger Éva testvérünk temetése 2018. július 6-án, 9.00 órától lesz az Óbudai temetőben.

A.B.F.R.A.

***

Változások az időpontokban (2018 április 1.):

- Hímzőkör következő találkozó: 2018. április 5. Csütörtök 15.00 óra, majd minden hónap 1. és 3. hetének csütörtökén délután 3-4 óráig:

2018. április 19. csütörtök
2018. május 3. csütörtök
2018. május 17. csütörtök
2018. június 7. csütörtök

- A tavaszi gyülekezeti kirándulás új időpontja: 2018. május 26. szombat

- A Nyári családi gyülekezeti tábor ideje kicsit módosul: 2018. július 3. kedd estétől - 2018. július 8. vasárnap délig. A részvételi díjak a kedvezményeseknél kevesebb lett, mint előzetesen vártuk.

***

Sütemény adományok az Őrbottyáni református szeretetotthon lakóinak

A házi süteményeket 2017. december 15-én, pénteken 16.00 órától 20 óráig lehet leadni a gyülekezeti teremben. Szállításuk szombaton történik. Hűteni nem tudunk. Köszönjük!

***

"Lepjük meg a Hoogstede-i testvéreket!"

Az idei évben különleges karácsonyi meglepetéssel készülünk a hoogstede-i testvérek számára. Szeretnénk a német óreformátus gyülekezet tagjait kicsit személyesebben megszólítani, és lehetőséget adni a csillaghegyi testvéreknek a közvetlenebb kapcsolatfelvételre, ismeretek ápolására. Éppen ezért azt találtuk ki, hogy a magyar testvérek képeslapokat küldenek a hoogstede-i családoknak. Az egyes családoknak szóló lapokat előre megcímeztük, és megszövegeztünk egy német nyelvű karácsonyi köszöntést. A csillaghegyi testvérek ezek közül egy vagy több családnak is küldhetnek oly módon, hogy az iratmissziós asztalnál aláírják a lapot, és a képeslap beszerzési árát adományként felajánlják. (Aki esetleg szeretne választ kapni, ráírhatja a lapra a saját címét.) Az aláírt lapokat egységesen postázzuk el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 130, összesen: 991481

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája