Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Konfirmáció a fiatal korosztálynak

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus." 1Kor 3,11

Online jelentkezés >>>

"A gyermekek és az ifjúság vallásos nevelésének célja a konfirmáció eseménye: a konfirmandus személyes döntése Krisztus és az Ő egyháza mellett.
A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki elnyerte a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe."
reformatus.hu

A szülők gyermekük megkeresztelésekor fogadalmat tettek Isten és a gyülekezet előtt, hogy gyermeküket úgy nevelik és neveltetik, hogy felnőve, hitéről önként tegyen vallást. A kereszteléskor a szülők és keresztszülők helyette tettek hitvallást az Apostoli Hitvallás (Hiszek egy...) szavaival. Akkor kijelentették szándékukat, hogy gyermekük a református keresztyén anyaszentegyház tagja legyen. Ehhez ismeretekre van szüksége, amelyet a konfirmációi előkészítőkön fog megszerezni. Akkor a gyülekezet megígérte, hogy a hitben való nevelésükhöz szülőknek minden segítséget megad. Ezt a fogadalmat be is tartotta, hiszen a területünkön levő öt általános iskolában folyamatosan biztosítja a hitoktatás lehetőséget, vasárnapi gyermek-istentiszteleteket, gyermekprogramokat és táborozásokat szervez, valamint imádkozunk az itt megkeresztelt gyermekekért.

A két tanéves, heti egy alkalommal tartott konfirmációs előkészítő alkalmával a fiúk és lányok megismerkednek a Biblia tanításával, egyházunk életével, hitünk igazságaival, és részben az egyház történetével is; megismerik a teremtő és gondoskodó Istent, Jézus megváltó áldozatát és a keresztyén élet gyakorlatát. Megtanulnak tájékozódni a Bibliában; megismerik, és képesek lesznek használni az alapvető teológiai kifejezéseket, otthonosan mozognak egyházunk életében, az istentisztelet és az ünnepek rendjében. Látva a keresztyén élet gyakorlatát és értékrendjét is, alkalmuk lesz dönteni arról, hogy életük során mit tartanak majd fontosnak. Ezért kérjük, hogy a konfirmációs előkészítő alatt hozzák el gyermekeiket a vasárnapi istentiszteletekre is.

A részvételnek nem feltétele a keresztelés megléte (ebben az esetben a konfirmációval egyben történik), és nem akadálya, ha más vallásban lett valaki megkeresztelve. Legkorábban hetedikes korban lehet elkezdeni a konfirmációs előkészítőt (12. évet betöltve). Az előkészítő tanfolyam két tanév alatt zajlik, általában igazodik a tanítási szünetekhez is.

A konfirmált ifjak egyházunk úrvacsorázó tagjaivá válnak, s 18. életévüket betöltve, felnőtt, választójoggal rendelkező egyháztagok lehetnek. Egykor majd házasságot köthetnek a református egyház szertartása szerint és gyermekeiket is megkereszteltethetik. Református közép és felsőfokú oktatási intézménybe történő jelentkezés esetén a konfirmációról igazolást állítunk ki a lelkészi ajánlásban.

Jelentkezni a gyülekezet elérhetőségein lehet. Pontos időpont a Havi program menünél találnak.

Felnőtteknek szóló konfirmációs és keresztelési előkészítőről itt olvashat >>>

Aktuális: 2026. szeptember, első alkalom szeptember 4. péntek 16.00 óra, kezdő csoport

Kezdő csoport: péntekenként 16 órától a gyülekezeti teremben

Haladó csoport: péntekenként 17 órától a gyülekezeti teremben

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 101, összesen: 1312359

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...