2016. március 07., hétfő - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jázmin illatú reménység – Kubai imádság a világ gyermekeiért

Imanap 2016

A Csillaghegyi Református Gyülekezet beszámolója a 2016. évi világimanapi alkalomról

 

Március első péntekén a Csillaghegyi Református Gyülekezet családias légkörben ünnepelte az Ökumenikus Világimanapot. Szívünket különösen mély öröm járta át, mert az idei jubileumi - tíz éves - imaestünk valóban ökumenikus keretek között zajlott, ugyanis a csillaghegyi reformátusokhoz a békásmegyeri református és katolikus gyülekezetekből is csatlakoztak Testvérek. Együtt ünnepeltünk, idősek és fiatalak, férfiak és nők egyaránt. Közösségünkben láthattuk vendégül Körösmezei-Varga Zsuzsannát is, akinek köszönhetően magyar nyelven csendülhettek fel az autentikus kubai dicsőítő dallamok országszerte. Isten áldja őt munkájáért!

Az idei alkalom különlegességét az adta, hogy a világ egyik utolsó szocialista államának, Kubának az asszonyai hívtak bennünket közös imádságra. Mélységesen átéreztük helyzetüket, hiszen a kommunista időszak emlékei még Magyarországon is elevenen élnek emlékezetünkben. Az ország ismertető előadást hallgatva, majd a kubai hétköznapokat bemutató két kisfilmet látva értettük meg igazán, hogy milyen nyomorúságos gazdasági helyzet és társadalmi feszültségektől terhes szociális környezet ihlette az idei liturgiát. A sok nélkülözés ellenére is az embereket átjáró életöröm, a rendíthetetlen életszeretet látványa volt talán a legfelkavaróbb számomra! Mert a hitük az, amit senki sem vehet el ezektől az emberektől!

Úgy hiszem, hogy ez a rendíthetetlen, a jobb jövő reménységébe vetett hit az, amely átszövi a 2016. évi liturgiát. A kubai asszonyok a jövő reménységeire, a gyermekekre irányították a világ figyelmét ezen a napon! A gyermekek az új életet jelentő vesszőhajtások, a rezignált, megfáradt társadalom kiszáradt törzsökén. Most arra hívtak bennünket, hogy egy rövid időre a gyermekek nézőpontjából tekintsünk a világra. Idézzük fel magunkban a gondtalan gyermekkor emlékét, amikor feltétel nélkül bíztuk rá magunkat a szüleinkre, elhittük minden szavukat, ölelésükben békességre és elfogadó szeretetre leltünk. A kubai asszonyok arra buzdítanak bennünket, hogy immáron felnőttként, ugyanezzel a feltétel nélküli bizalommal forduljunk a Mi Urunkhoz.

A liturgia egyik legszebb és legbensőségesebb pillanata az adománygyűjtés azon szakasza volt, amikor arra kértük a Testvéreket, hogy egy személyes, lelki felajánlást írjanak fel a kézbe kapott, gyömbér jázmin sziromra. Ezt követően, egyen-egyenként ékesítettünk fel a papírszirmokkal egy vázába állított, kiszáradt faágat. Ezzel szimbolikusan virágba borul és új élet sarjadt Isai törzsökén.

Kubai ételek

Az áhítatot követő szeretet-vendégségben kubai étel-specialitásokat kóstoltunk. A finom falatok közepette, hálatelt szívvel gondoltunk Lajsz Andrásra, aki a januári előkészítőn kalauzolt el bennünket a kubai gasztronómia puritán, mégis kreatív íz-világába. Az ő iránymutatása alapján kísérleteztünk most egyéb kubai receptekkel. Az este annyira felkavaró, megrendítő és mély beszélgetésekre indító volt, hogy csak késő estére csendesedett el a gyülekezeti terem. Szívünkben azonban azóta is hangosan visszhangoznak a kubai asszonyok szavai: „Fogadjátok be a gyermekeket!"

Szederkényi Kornélia

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 25, összesen: 1192837

  • 2026. január 15., csütörtök

    Lenkey István paksi lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogy a kötött imádságok hogyan gazdagíthatják gyülekezeti és személyes életünket.
  • 2026. január 14., szerda

    A helyreállítás lesz a témája az idei Ifivezető-képzésnek, melyet március 27. és 29. között tart az Ifjúságépítők csapata ezúttal is a budapesti Ráday...
  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...