2016. szeptember 18., vasárnap - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Sátoros szolgálat Csillaghegyen

Óbuda-Békásmegyernek, városrészünknek ünnepén, az Óbuda Napja csillaghegyi rendezvényén évek óta jelen vagyunk a gyülekezeti sátorral. Megérne egy írást az is, hogy miként és miért kezdtük el ezt a fajta szolgálatot, de most csak a 2016. május 7-i eseményről szólunk.

A Mátyás király úton ebben az évben is megkaptuk a sátrat az önkormányzattól a szokott helyünkön, majdnem szembe a cukrászdával. Vida Csongor szervezésében és irányításával települtünk ki reggel a helyszínre és vártuk a rendezvényekre érkező, vagy csak nézelődő vendégeket. A gyülekezeti nagy plakátunk mellet, most a Millisits Máté művészettörténésztől kapott református üzeneteket, történeteket tartalmazó molinókat is elhelyeztünk. Elhoztuk az iratmisszióból azokat a kiadványokat, amelyekről azt gondoltuk, hogy érdeklődésre tarthatnak számot. Gyülekezeti szórólapot és honlapcímes felirattal ellátott tollat adtunk azoknak, akik megálltak a „standunk” előtt. A gyermekek között az apróbb édességek voltak népszerűek, közben pedig a szülőkkel sikerült néhány szót váltani.
Templomunk nem központi helyen van, ezért tartottuk fontosnak, hogy azoknak is elmondhassuk, hogy itt van egy református közösség, akik valami oknál fogva még nem találkoztak velünk. A sátoros szolgálat fő célja ezért a jelenlét, a tájékoztatás és az ismerkedés. Szórólapunkból megismerhetik a gyülekezet életét, a toll pedig segít eljutni a honlapunkra is. Barátságos beszélgetések alakultak ki, az érdeklődök elmondták, honnan jönnek, és gyakran azt is, hogy milyen vallásúak. Most is kialakult néhány komolyabb beszélgetés, másokat pedig a könyvek kötöttek le.

A jó szomszédság is hagyományos volt, mert a Csillaghegyi Polgári Kör tagjaival jó ismerősként köszönthettük egymást és az általuk szervezett ökörsütés illata folyamatosan betöltötte a környéket. A sátorban köszönhettük Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert is, aki körzetünk országgyűlési képviselője, és végiglátogatta az egész csillaghegyi sátor sort. Reformátusként érdeklődéssel figyelte tevékenységünket és hallgatta azt a rövid ismertetőt, amit ennyi idő alatt el tudtunk mondani.
Gyülekezeti tagjaink folyamatosan váltották egymást a szolgálatban és időről időre érkeztek olyanok is, akik hozzánk járnak templomba, de még nem kapcsolódtak be aktívan segítésbe.
A fárasztó, de jó hangulatú nap estéjén megerősödtünk abban a meggyőződésben, hogy ha Isten segít bennünket ebben, akkor a következő évben is vállaljuk az utcai szolgálatot.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 333, összesen: 1283053

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...