2016. november 01., kedd - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Sötétségből világosság ragyogjon fel

Az utóbbi évek hagyományait követve, 2016. október 31-én is közös istentiszteleten emlékezett a reformáció évfordulójára a Békásmegyeri és Csillaghegyi református gyülekezet.

A Csillaghegyi református gyülekezet területének része volt Békásmegyer is, ahol a rendszerváltás után kezdődött el a gyülekezetépítés. 2001-re már a templom is felépült, és néhány évre rá a parókiai is. A templom elkészültével a békásmegyeri testvérek önállósultak, elszakadtak az „anyagyülekezettől”. A közös múlt sok személyes kapcsolatot és barátságot eredményezett, így jelentkezett az igény, hogy rendszeresen találkozhassanak egymással. A presbitériumok a reformációi megemlékezést tartották a legjobb alkalomnak, hogy közös istentiszteleten, programon vegyenek részt minden évben a közösségek tagjai. A reformáció istentiszteletnek a két gyülekezet temploma évente felváltva ad otthont. Mindkét közösségben sok új hívő is érkezett 15 év alatt, mégis ragaszkodnak a kialakult hagyomány megőrzéséhez.


2016-ban Csillaghegy adott otthont a közös megemlékezésnek. A napi igéből szólt Isten üzenete: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”. Az ige emlékeztette az ünneplőket Isten gondoskodó, szeretetére, ami megjelent a reformációban, a nemzet történetében, a gyülekezet és a saját életben. A közös úrvacsora után az ünneplés szeretetvendégséggel folytatódott a gyülekezeti teremben.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 22, összesen: 1192834

  • 2026. január 15., csütörtök

    Lenkey István paksi lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogy a kötött imádságok hogyan gazdagíthatják gyülekezeti és személyes életünket.
  • 2026. január 14., szerda

    A helyreállítás lesz a témája az idei Ifivezető-képzésnek, melyet március 27. és 29. között tart az Ifjúságépítők csapata ezúttal is a budapesti Ráday...
  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...