2017. augusztus 30., szerda - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Sion hegyétől a Balaton partjáig

A csillaghegyi reformátusok nyár eleji közösségi programjai e két hely között zajlottak. Elkezdődött az első alkalom Tahiban, és az utolsó Balatonszárszón ért véget.

A Sion hegyén Tahiban

Az előző évben elevenítettük fel azt a régi hagyományt, hogy a gyülekezet tagjai egy egész napot együtt töltenek a nyár elején. Ennek helyszíne akkor is, tavaly is, most is a Sion Hegye konferenciaközpont volt Tahiban. Június 10-én, egy szombati napon indultunk el a Budapest közeli településre. A nap a közös énekléssel kezdődött, ahol gitáros kisérettel sok kedves régi és néhány új dalt is elénekeltünk. Talán pont a sok közös éneklés az egyik legvonzóbb ezekben a találkozókban, amikor kicsik és nagyok együtt zengik az Úr dicséretét. A kezdő áhítatot Battyányi Géza lelkipásztor tartotta, mintegy megalapozva a nap témáját Jósiás király történetével. A reformáció évfordulójához kapcsolódva a Szentírás került a középpontba, és maradt is az egész nap folyamán. Amint Jósiás korában is az Isten igéje hozta a megújulást, úgy a reformáció korában az ige igazságait felismerve indulhatott el az egyház helyreállítása. Ma sem történik másképp, amikor a Szentlélek által Isten igéjében megszólítja az elhívottokat. A kezdő áhítat után a gyerekek számára, az ő koruknak megfelelő programot készítettek a gyermekmunkások. A reformátori „Sola Scriptura” elvről dr. Pecsuk Ottó teológia tanár, a Magyar Bibliatársulat főtitkára tartott érdekes és tartalmas előadást. Az előadást kiscsoportos megbeszélés követte, majd a csoportok egymással is megosztották „eredményeiket”. A finom ebéd után Ficzere Béla színművész vezetésével játékos bibliaismereti vetélkedőre került sor, amely nagyon vidám hangulatban zajlott. Bizony nem könnyű elmutogatni néhány másodperc alatt egy történetet és nem könnyű egyetlen szó alapján felismerni!

 

Fenn a János-hegyen - Libegőzés után

A vakáció kezdetekor – június 19-23 között - az ifi hétre hívogattuk a fiatalokat. Harmadik éve jöttünk össze, hogy közös játékok, éneklés, foglalkozások, kirándulás és beszélgetés által egymáshoz is közelebb kerüljünk, és Isten akaratát is jobban megismerjük. Már-már elmaradhatatlan program volt a lézerharc és a kalandparkos délután. A János hegyi Libegő után újra megcsodáltuk a Budai Várból a főváros kivilágított esti szépségét. A csapatépítés mellett illetve közben meglátogattuk a Parlament előtt kikötött első világháborús SMS Leitha monitort (folyami hadihajót) és az Egyházkerületi Székházban a megújult Biblia múzeumot. Ellátogattunk Vizsolyba, hogy ne csak a múzeumot lássuk, hanem az első teljes magyar nyelvű bibliakiadás (1590) helyét és körülményeit is, és természetesen egy eredeti Vizsolyi Bibliát is. A vizsolyi múzeumban mi is kinyomtattuk az eredeti kiadás első lapját. Ha már Vizsolyig eljutottuk, nem mardahatott ki az újjáépített Füzéri vár sem. Egyik előadunk, Újvári Zsolt a valódi helyszínelők munkáját interaktívan mutatta be, másik előadunk, - Szidiropulosz Archimédesz - saját családtörténetén át a törökországi görögök hányattatott történtét mesélte el. Ez utóbbi előadás után természetesen, egy görög étteremben eredeti kisázsiai görög ebédet fogyasztottunk el.

Bibliamúzeumban

A következő héten – június 26-tól június 30-ig, - a hittanosok napközis táborától volt hangos a templomudvar. A bibliai történetek játékos megismerése és az éneklés mellett sokat játszottak és kis kirándulás alkalmával a Biblia múzeumba is eljutottak. A reformációra emlékezve Kálvin portrék készültek, amelyek megtekinthetők a gyülekezeti teremben. A hittanos héten sok önkéntes segítő szolgált, és a szülők, nagyszülők sok finomságot ajánlottak fel.

 

Balatonszárszón

A hittanos hét utáni vasárnap már kezdődött is a gyülekezeti tábor Balatonszárszón. Július 2. és július 7. között a Balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferencia-központban szerveztük a közös hetünket. Vasárnap áhítattal indult a program és sok beszélgetéssel folytatódott. A reggeli után énekléssel és áhítattal kezdtük a napot. Horváth András testvérünk gitárkíséretével az éneklés igazán hangulatos és maradandó élménnyé lett. Az áhítat után a gyermekek saját programon vettek részt, a többiek pedig a keresztyén ember néhány élethelyzeteiről beszélgettek a bevezető előadások után. Kiscsoportos beszélgetéseken vitattuk meg az úrvacsora, a keresztség, a válás, és háládatosság témájában felmerülő kérdéseket és igazságokat. Esténként az éneklés után bizonyságtételekkel erősítettük egymást. A délutáni szabadidőt a Balaton partján töltöttük fürdőzéssel és sok beszélgetéssel. Az esti programokat szalonnasütés és hajókirándulás gazdagították.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 306, összesen: 1283026

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...