2020. szeptember 14., hétfő - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hálaadás járványhelyzetben

A járvány kezdete óta most először tartottunk presbiteri gyűlést, ahol átbeszéltük a történteket és igyekeztünk meghatározni a közeljövő feladatait a járványhelyzettel kapcsolatban. A nehézségek ellenére úgy láttuk, hogy az elmúlt időszakot tekintve is van miért hálát adni Istenünknek.

Református Egyházunk kérése, a gyülekezeti alkalmak szüneteltetéséről. Hálásak vegyünk Istennek, hogy presbiterek és gyülekezeti tagok összefogásával már a következő vasárnap elindulhatott az igehirdetés közvetítése. A levelező listán és a közösségi oldalunkon is tudtuk hirdetni a lehetőséget. Beszereztük a közvetítéshez szükséges eszközöket, és a közvetítést folyamatosan javítottuk a jobb minőség érdekében. A templomban élőben a lelkész családja hallgatta az istentiszteletet, így nem a teljesen üres padoknak kellett beszélni. De nagy ajándék volt a testvérek „beköszönése" a Facebookon, amely jelezte, hogy közel és távol a Lélek által mégis együtt tudunk lenni. Többen, egészén távol lakók is bekapcsolódtak az online alkalmakba. Különösen kezdetben csak a felcsatlakozó eszközöket tekintve sem fértünk volna el a templomban, de nem tudjuk pontosan hányan ültek egy-egy televízió, számítógép, okostelefon előtt. A youtube csatornánk nulláról száz feliratkozóig bővült. Néhányan telefonon közvetítették az internetről az igehirdetést azoknak, akik nem használnak internetet. Deák Zoltán nyugdíjas lelkészünk rendszeresen küldött (és küld ma is) a szerdai újszövetségi igéről magyarázatokat, ezt egyik presbiterünk eljuttatta az idősebb gyülekezeti tagnak, és elhelyeztük a Facebook oldalon is.

 

Húsvét előtt nagy fejtörést okozott az elmaradó úrvacsora kérdése. Szokatlan, soha korábban elő nem forduló helyzetben kellett megtalálni a teológiai szempontból is helyes megoldást. Nagyjából hasonló eredményre jutottunk, mint amit egyházunk vezetése ajánlott, és annak megfelelően jártunk is el. Az előzménynélküliség miatt, az úrvacsora (otthoni) vételének minden tekintetben helyes rendje érdekében egy online videós tanítás készült, illetve egy pontos leírás az előkészületekhez. Így lehetősége lett mindazoknak az úrvacsorával élésre, akik vágytak rá. Örülünk, hogy pünkösdkor már a templomban is úrvacsorázhattunk!

Hálás vagyok Istennek a presbitertestvéreknek a szolgálatkészségéért is, hogy amikor újra nyithattuk a templomot, akkor jöttek, együtt gondolkodtak és szolgáltak minden vasárnap azért, hogy emberileg mindent megtéve, biztonságosan lehessünk együtt. Megalkottuk az óvintézkedéseket, amelyek segítségével vigyázhatunk egymásra.

A presbitérium Istennek adva hálát, külön határozatban is megköszönte a gyülekezeti tagok, és nem gyülekezeti tagok adományait, amellyel a karantén alatt is segítették egyházközségünk működését! Átutalással érkezett perselypénz, egyházfenntartói hozzájárulás és Isten dicsőségére szánt adomány.

A folyamatosan hirdetett igében és a szolgálatokban is megtapasztaltuk a nehéz időszak alatt Isten hálaadásra indító gondoskodását. Elmondhatjuk Sámuellel együtt: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!" 1Sám 7,12
Battyányi Géza

További képek >>>

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 363, összesen: 1229477

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...