2020. szeptember 14., hétfő - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Új külső nyílászárók a gyülekezeti termekben

Összesen tíz rossz hőszigetelésű nyílászárót cseréltünk ki szeptember 8-án a templom épületén. Kilencet, közte egy bejárati ajtót és nyolc ablakot a gyülekezeti terem szintjén, egy ablakot a templom szintjén.

2007-ben, az alsó szint felújításakor már újra cseréltük a nagy gyülekezeti terem öt ablakát, a belső ajtókkal együtt és egy elhúzható ajtót alakítottunk ki a két terem között. Most többek között a kisebb terem három ablakát, az ovis terem és előterének ablakát, valamint a templomi kis lakás kapott új ablakokat, ez utóbbi új ajtót is.

Ezzel - a templom ajtó kivételével, - az összes elavult és elhasználódott nyílászárót új, jobb hőszigetelésűre cseréltük. A költségeket nagyobb részben gyülekezeti adakozásból, kisebb (mintegy harmad) részben energiatakarékossági pályázatból fedeztük. Abból a pályázatból, amelynek a segítségével a tönkrement templomi kazán helyett kondenzációs kazánt szereltünk be. Az új ablakok beépítése utáni kőműves helyreállítás szervezését elkezdtük.
Az ablakokat a Homokfa Kft. készítette.

További képek >>>

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 575, összesen: 1324148

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...