Megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre

Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom  -  még ha bántam is,  - mert látom, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket. Most pedig örülök, de nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmilyen tekintetben nem vallotok kárt. Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora igyekezetet keltett bennetek, sőt védekezést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenben megmutattátok, hogy tiszták vagytok az ügyben. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett miatt, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen igyekezetetek, amely az Isten színe előtt van bennetek irántunk.

Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hogy ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, hogy félve és aggódva fogadtátok őt. Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.

Szeretett Testvérek! Ez a mai igeszakasz elém hozta újból 1951 április hónapját. Közelebbről megtérésem napját. Nagyon röviden igyekszem elmondani addigi életem történetét. Vallásos gyermek voltam. Özvegy édesanyámmal, és három fiú testvéremmel rendszeresen jártunk a csillaghegyi református templomba. Sokat szerepeltem a gyülekezet amatőr színjátszó csoportjában. Pap akartam lenni! Érettségi előtt azonban megtorpantam. Belül éreztem, hogy valami nem oké! Nem mentem Teológiára, hanem dolgozni kezdtem. Templomba továbbra is jártam, Igét is olvastam naponként. A II. Korinthusi levelet 1951. áprilisában adta elém az Úr. A Szentlélek belém vágta ezt a mondatot: Mert nekünk meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt! (II. Kor. 5,10.) Nagyon beletalált a szívembe. Megrettentem. Mint első pünkösd alkalmával a 3000 ember. A Szentlélek munkálkodott. Mi lenne velem, ha most meghalnék? A bűneimet láttam csak. A félelem mellett a szomorúság nyugtalanná tett. Az ismert aranymondások sem békítettek meg. Két napig a padlón voltam. És akkor kaptam a feloldozást, amikor azt  - a mai napra is kapott  -  mondatot olvastam: Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez, a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez! (Károli). Felszabadulást, megkönnyebbülést, örömöt és nagy-nagy hálát éreztem Isten kegyelme, Krisztus áldozata iránt. Új életet kaptam! Madarat lehetett volna velem fogatni, olyan csodálatos volt minden. Hogy mi következett azután, az már egy másik történet.  Bocsánatot kérek, hogy ennyit foglalkoztam magammal!

1.Az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre! A szeretet nemcsak simogat, hanem int és fedd is, ha arra van szükség. Pál lelki világába is bele lehetett látni, amikor írta ezt a szakaszt. Bánta a korábbi kemény hangú levelet, ugyanakkor örült is annak, hogy a megsértődők mellett voltak olyan testvérek, akik megszomorodtak. De jól, Isten szerint szomorodtak meg. Mert meglátták, hogy mind igaz az, amit a Szentlélek megláttatott velük.  Ha a megszomorodást nem Isten Lelke munkálja, akkor abból júdási megbánás és megszomorodás lehet csak. Az pedig közömbösséghez, bekeményedéshez, rosszabb esetben pedig öngyilkossághoz, a halálhoz vezet.

Drága Testvérek! Istennek nagy ajándéka, hogy van olyan megszomorodás is, amelyből áldás és megbocsátás születik. Csak egy példát mondok,  -  a magamén kívül, mint írtam az előbb  -  Péter megszomorodását. Ezt olvassuk: Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Aztán kiment és keservesen sírt! (Luk. 22,61-62.) Jézus ránézett tagadó tanítványára. Ez a tekintet beszélt. Péter, te engem nem vállaltál. Én azért így is vállallak téged és meghalok érted. Nem vád volt ebben a tekintetben, hanem bocsánat. Péter jól szomorodott meg. De akkor is szomorú lett, amikor harmadszor kérdezte meg tőle Jézus, hogy: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? (Ján. 21, 17.) A szeretet elválaszthatatlan a szomorúságtól. Nem lehet szeretni bűnbánat nélkül. Mi miért vagyunk szomorúak? Sok minden van az életünkben, ami miatt szomorúak lehetünk. Bajok, betegségek, halál. Ez a szörnyű vírus is. De bűneink miatt is lefagy az arcunkról a mosoly? Legyen így, mert abból nagyon jót hoz elő a kegyelem Ura!

2.Örültünk Titusz örömének! Nagyon jól, hívő módon rendeződtek a nehéz kérdések és ügyek Korinthusban. Az Isten szerint való szomorúság sok áldott gyümölcsöt termett. Titusz, Pál munkatársa azt gondolta, amikor Korinthusba ment, hogy darázsfészekbe ül majd. Ehelyett  -  ha először óvatoskodtak is egymással  -  a szeretet megtapasztalásával, igaz békével és teljes örömmel térhetett vissza Pálékhoz. Még dicsekedett is velük, hogy a Krisztus kegyelme milyen munkát végzett el a szívükben.

Drága Testvéreim! Régen írták ezt a levelet. De a mai gyülekezetekben is vannak ilyen problémák, amikor nem teljesen úgy történnek a dolgok, ahogyan azt az Úr szeretné látni. Ilyenkor különösen kell az összefogás,  - mint Pál és Titusz tették -

és arra törekedni, azért imádkozni, hogy az ördög ne kapjon helyet a lelkek összezavarására. A mi mennyei Atyánk is tud szomorkodni, ha olyat tapasztal, ami nem kedves Előtte. Sokkal inkább arra törekedjünk, hogy mai fiaiban és leányaiban gyönyörködhessen. Ebben segítsen mindnyájunkat a Szentlélek!

Ajánlott ének: 205. dicséret Szeretettel: Deák Zoli (bácsi)