2021. február 26., péntek - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A 2020. esztendő emlékezete

Az elmúlt esztendő beszámolója és értékelése leginkább arról szólhatna, amit terveztünk, de végül a járvány miatt nem történt meg: csendes napok, kirándulások, városi missziós szolgálatok, Szeretethíd, bibliaórák, énekkari próbák, gyermekprogramok és más közösségi programok. Sőt, egy ideig még istentiszteletet sem tudtunk tartani a templomban. Mégis, inkább szóljon arról, hogy a járvány megpróbáltatásaiban hogyan tapasztaltuk meg Isten kegyelmét és éltük át áldását!

Február 16-án még lezajlott a szószékcsere a Káposztásmegyeri gyülekezettel, március első péntekjén még megtartottuk a szokásos Női Imanapi esténket, s következett a március 15-i, a zárás előtti utolsó istentisztelet, amikor már nagyon kevesen voltunk a templomban.

Hálásak vegyünk Istennek, hogy presbiterek és gyülekezeti tagok összefogásával már a következő vasárnap elindulhatott az igehirdetés közvetítése. A levelező listán és a közösségi oldalunkon is tudtuk hirdetni a lehetőséget. Nagyon hasznosnak bizonyult, hogy korábban folyamatosan építettük ezeket a kapcsolattartási csatornákat. Beszereztük a közvetítéshez szükséges eszközöket, és a közvetítést folyamatosan javítottuk a jobb minőség érdekében. Többen, egészén távol lakók is bekapcsolódtak az online alkalmakba. Különösen kezdetben csak a felcsatlakozó eszközöket tekintve sem fértünk volna el a templomban, de nem tudjuk pontosan hányan ültek egy-egy televízió, számítógép, okostelefon előtt. A Facebook oldal mellett, a youtube csatornánk nulláról, százharminc feliratkozó fölé bővült. Néhányan telefonon közvetítették az internetről az igehirdetést azoknak, akik nem használnak internetet. Deák Zoltán nyugdíjas lelkészünk rendszeresen küldött (és küld ma is) a szerdai újszövetségi igéről magyarázatokat, melyet egyik szolgáló presbiterünk eljuttatta az idősebb gyülekezeti tagnak, megosztottuk az internetes felületen és elhelyeztük a Facebook oldalon is.

Húsvét előtt nagy fejtörést okozott az elmaradó úrvacsora kérdése. Szokatlan, soha korábban elő nem forduló helyzetben kellett megtalálni a teológiai szempontból is helyes megoldást. Nagyjából hasonló eredményre jutottunk, mint amit egyházunk vezetése ajánlott, és annak megfelelően jártunk is el. Az helyzet előzmény nélkülisége miatt, az úrvacsora (otthoni) vételének minden tekintetben helyes rendje érdekében egy online videós tanítás készült, illetve egy pontos leírás az előkészületekhez.

 

Hálás vagyok Istennek, a presbitertestvérek a szolgálatkészségéért is, hogy amikor újra nyithattuk a templomot, akkor jöttek, együtt gondolkodtak és szolgáltak minden vasárnap azért, hogy emberileg mindent megtéve, biztonságosan lehessünk együtt. Megalkottuk az óvintézkedéseket, amelyek segítségével vigyázhatunk egymásra. Ezt követően már nem hagytuk abba sem az istentiszteletek nyilvános tartását, sem az élőben közvetítését.

Mind a zárás alatt, mind a nyitáskor megtapasztaltuk Isten gondviselését, hogy a közös szolgálaton mennyi áldás lehet nehéz időkben is.

Nyáron sikerült megszervezni a hittanos napközis tábort és ugyan a szokásosnál kisebb létszámmal, de a családi táborunkat is megtartottuk Balatonszárszón.

 

Új kezdeményezésként, Szeles Béla presbiter szervezésében és vezetésével, presbiterek és gyülekezeti tagok szolgálatával, megkezdődött a templom, gyülekezeti terem és környezetének javítása, rendbeszedése. A gyülekezeti terem szint kilenc elavult és elhasználódott nyílászáróját, valamint a Lelkészi Hivatal ablakát cserék ki új, hőszigetelésben jobb hatékonyságúra az elmúlt évben. A gyülekezeti terem keleti oldalának utca felőli részén a földben levő falat szigeteléssel láttuk el.

Ősszel új hitoktató, de egyben gyülekezeti gyermekmunkásunk, Bozsóki Zoltánné Éva vette át az iskolai hitoktatás nagyobb részét.

A tavasszal elmaradó konfirmációs ünnepséget ősszel tartottuk meg. Adventben kezdtük el a Zoom alkalmazás segítségével az online Bibliaórákat, illetve online folytattuk a fiatal felnőttek alkalmát is. Az új konfirmációs gyermekcsoport valamint a felnőtt konfirmandusok élőben találkoztak, a másodéves konfirmandusok pedig online.

 

Karácsony előtt most vásárolt sütemény adománnyal segítettük az őrbottyáni református szeretetotthon lakóit, és részt vettünk a Szeretetdoboz segélyakcióban is.

Gyülekezetünk tagjai az új helyzetben is támogattak az egyházközség működését, nemcsak az egyházfenntartói hozzájárulást, hanem perselypénzt is átutalással juttatták el. Év végén Sámuellel együtt mondhattuk: „Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!" 1Sám 7,12

Budapest, 2021. február 8.

Battyányi Géza református lelkipásztor

További képek >>>

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 137, összesen: 929037

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...