2022. április 28., csütörtök - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megkeresztelt gyermekek vasárnapja Csillaghegyen

Megkeresztelt gyerekek vasárnapját tartottuk, immár hagyományosan április utolsó vasárnapján a Csillaghegyi gyülekezetben április 24-én, a 10.00 órakor kezdődő istentiszteleten.

 

A még nem konfirmált, megkeresztelt gyerekeket és szüleiket hívtuk erre a vasárnapra, hogy együtt imádkozhassunk a gyermekekért és családjaikért; valamint Isten áldásában részesüljenek.

Együtt imádkoztunk a családokért, áldást kaptak, és a gyülekezet is áldást mondott a 134. zsoltár 3-ik versének közös éneklésével.

A következő imádáság és áldás hangzott el:

Urunk Istenünk, mennyei édes Atyánk!

Végtelenül hálásak vagyunk neked, hogy ajándékokkal áldasz meg bennünket. Köszönjük neked a gyermekeinket. Köszönjük, hogy lehetnek gyermekeink, akiket ránk bízol, hogy őrizzük őket, gondozzuk őket, neveljük őket szeretetben, és hogy te eléd hozzuk őket imádságban.

Most is együtt örülünk veled azért, hogy megajándékoztál bennünket és hisszük, hogy te ugyanúgy örülsz velünk ennek az áldásnak. Köszönjük neked, hogy a gyermekeinket hozzád hozhatjuk. Köszönjük, hogy valóban igaz az, amit hallottunk a kereszteléskor is meg húsvét hétfőn is: hogy te minden nap velünk vagy, a világ végezetéig. Köszönjük, hogy áldásod és szereteted kísér bennünket az év minden napján. Köszönjük, hogy adtál keresztyén közösséget, amelyben megélhetjük a hitünket, és amelyben példát mutathatunk a gyermekeinknek a te dicsőítésedről és hozzád való ragaszkodásról. Urunk Istenünk, Köszönjük, hogy olyan sokszor meghallgattad az imádságunkat, amikor imádkoztunk a gyermekekért, imádkoztunk az egészségükért, imádkoztunk azért, hogy a dolgok rendben legyenek velük és köszönjük, hogy te is mellénk álltál, minden átvirrasztott éjszaka, minden nehéz helyzet és minden megpróbáltatás között.

És köszönjük a szülőket, Urunk Istenünk; köszönjük azokat, akik örömmel fogadták a gyermekáldást, akik elfogadták a te kezedből az életet. Köszönjük a szülőket is, és imádkozunk, hogy az ő életükben tudjanak úgy élni, hogy megtapasztalják minden napon a te kegyelmedet, szeretetedet, evangéliumodnak az erejét, és tartsd meg őket a kegyelemben Urunk, mert szükségünk van a Te megtartó szeretetedre minden napon.

Köszönjük a nagymamákat és a nagypapákat, azokat, akik féltő szeretettel vannak ott a háttérben. Urunk, kérünk, hogy áldásoddal kísérd ezeket a gyermekeket, ezeket a szülőket minden napon, és hordozd őket a te kegyelmedben. Jézus Krisztusért kérünk, Atyánk, hallgasd meg az imádságunkat. Ámen.

Fogadjátok kedves testvérek, kedves szülők, kedves gyermekek az áldást, akik kijöttek, akik nem jöttek ki, akik otthon vannak:
Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád orcáját az Úr és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd orcáját az Úr és adjon neked békességet. Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 411, összesen: 1192746

  • 2026. január 15., csütörtök

    Lenkey István paksi lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogy a kötött imádságok hogyan gazdagíthatják gyülekezeti és személyes életünket.
  • 2026. január 14., szerda

    A helyreállítás lesz a témája az idei Ifivezető-képzésnek, melyet március 27. és 29. között tart az Ifjúságépítők csapata ezúttal is a budapesti Ráday...
  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...