2022. május 16., hétfő - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Magyar Református Egység Napja - kezdeményezés Csillaghegyen

„sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai" Róma 12,5

A magyar reformátusság közös ünnepe a „Magyar Református Egység Napja". 2009. május 22-én indult a kezdeményezés az első egységnappal, kifejezve a bárhol a világon élő magyar reformátusok összetartozását. Nem mindenki tudja, hogy egyházunk országonként szerveződik, így nincs egyetlen központja, és egyetlen világ-vezetője sem, mint ahogy a római katolikus testvéreknek. Ennek megfelelően a magyar reformátusok Trianon után az utódállamokban saját országos szervezetet hoztak részre, a melyek sokáig egymás mellett léteztek, igazi szerves kapcsolódás nélkül. A határon túli magyar református és a diaspórában élő magyar református gyülekezetek összefogásának és összetartozásának ünnepnapja ez az egységnap. A részleteket nem írom le, elolvasható egyházunk honlapján, itt >>>

Ebben az évben, május 20-21-én a közös ünneplés Gyulafehérváron és Nagyenyeden kerül megrendezésre.

 

Hagyományteremtő szándékkal gyülekezetünkben is csatlakozunk az egységnaphoz. A közösségünkbe járók jelentős számban egy-egy másik gyülekezetből érkeztek Csillaghegyre. Némelyek Budapest más részéről, mások az ország különböző pontjairól, és vannak a határon túlról érkezők is. Sőt van több olyan gyülekezeti tagunk, akik Nyugat-Európai magyar református közöségekkel voltak, vannak kapcsolatban.

Kérem, hogy május 22-én vasárnap egy kicsit korábban érkezzünk a szokottnál és az Iratmissziós asztalnál írjuk fel annak, illetve azoknak a gyülekezeteknek a nevét, amelyhez még kötődünk. Lehet az, ahol megkereszteltek bennünket, ahová a szüleink, vagy nagyszüleink kapcsolódtak, vagy ahol akár a nyaralás során rendszeresen megfordulunk. Ezekért a gyülekezetekért név szerint is fogunk imádkozni, mindet felolvasva. Később a honlapon is megosztjuk ezeket a neveket.
Hozzuk el vasárnap lélekben ezeket a gyülekezeteket Csillaghegyre!

Ide kapcsolódik, de különálló kezdeményezés: az egy-egy gyülekezetről szóló leírás, visszaemlékezés. Aki szívesen bemutatja a számára kedves gyülekezetet és templomot, ahová családi, lelki történettel kötődik, az ezen az űrlapon írja le néhány egyszerű mondatban! Szeretnénk a honlapon megosztani a rövid bemutatásokat, akár csak annyit, hogy miért kedves valakinek az a templom, az az Egyházközség; hogyan kötődik hozzá. Ezek az írások csak a honlapon, illetve a közösségi oldalunkon kerülnek közzétételre, vasárnap az istentiszteleten nem olvassuk fel, - csak az istentisztelet előtt az Iratmisszós asztalnál felírt neveket!

Találkozzunk a vasárnapi istentiszteleteken!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 112, összesen: 765955

  • 2022. június 30., csütörtök

    Ismét megnyitja kapuit a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Felsőoktatási Diákotthona. Az újjáépült, 116 férőhelyes létesítménybe július 31., ...
  • 2022. június 30., csütörtök

    A zarándoklat Istennel való találkozás, amely képes megeleveníteni a hitet, elementáris tapasztalatot átélni a Vele való kapcsolatban.
  • 2022. június 29., szerda

    Legyen az építőtábor, árvaházas hétvége, nyári tábor vagy egyéb gyülekezeti alkalom, az Ige mindenhol utat találhat az emberi szívbe. Rápolty Dáviddal...
  • 2022. június 28., kedd

    Naponta átlagosan kilencszázhatvan percet töltünk ébren, ehhez viszonyítva nem volt sok idő gyerekkoromban az a napi húsz perc, amit este anyukám mese...
  • 2022. június 27., hétfő

    Tábor, közösség, lelki hét és képzés – ez mind egyszerre a Sófár Református Dicsőítő Iskola, amelynek idén Kiskunfélegyháza ad otthont augusztus első ...
  • 2022. június 26., vasárnap

    Önkéntes diakóniai szolgálatukat Magyarországon végző kárpátaljai fiatalokkal beszélgettünk arról, hogyan élték meg az elmúlt félévet az ukrajnai hábo...
  • 2022. június 23., csütörtök

    Aki kapcsolatban sérült, annak gyógyító kapcsolatra van szüksége. De hol van a gyógyulás Isten népében, és hogyan viszonyuljanak lelkészeink, gyülekez...
  • 2022. június 22., szerda

    A Ferencvárosi Helytörténeti Múzeumban megnyílt tárlat nemcsak arra hívja fel a figyelmet, ki volt Ráday Pál és Ráday Gedeon, de arra is, mit hagytak ...
  • 2022. június 21., kedd

    Közösségépítés „festékkel, zenével, drámával”, avagy a Magyar Tolkien Társaság húszéves történetének újramesélése.
  • 2022. június 20., hétfő

    Több mint négyszázötven éves múltra tekint vissza a Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség, ezzel egyike az első reformáció korabeli ...